Vágólapra másolva!
A bíróság szerint a Haas F1-es csapatának főszponzora, az energiaital-gyártó Rich Energy egy másik cégről koppintotta a szarvasagancsos logóját, ezért nem használhatja tovább, többek között a Haas autóiról is el kell azt tüntetnie.

Új arculatot kapott az amerikai Haas istálló az idei évre, az energiaitalt gyártó Rich Energy fekete-arany színösszeállításába öltözött. Többen eddig is gyanúsan méregették az új főszponzort – a termékeik csak szűk körben érhetőek el, és a pénzügyi jelentésekből nem derült ki, megengedhetik-e maguknak az F1-es szponzorációt – amely az első hivatalos fekete pontot is megkapta egy elvesztett per képében. Ezt a kerékpárokat gyártó Whyte Bikes indította ellene, mert állításuk szerint engedély nélkül lemásolta és használja a több mint egy évtizede kitalált szarvasagancsos logójukat.

A Whyte Bikes logója a szarvas agancsán található apró kitüremkedést leszámítva megegyezik a Rich Energy logójával Forrás: Whyte Bikes

A szellemi tulajdon védelméről indított ügyben márciusban, Londonban hallgatták meg a feleket, és kedden született meg az ítélet.

Ebben a bíró úgy látta, az alperes másolta a logót, ezért nem használhatja tovább, a sértett pedig jogosult a kártérítésre.

A Rich Energy vezérigazgatója, William Storey, valamint a logót 2015-ben megalkotó (lemásoló?) StaxoWeb képviselője, Sean Kelly tagadta a vádat. Azt mondták, körülnéztek az interneten, milyen agancsos minták vannak, de nem a Whyte Bikes logójára építettek. Elképzelhető, hogy fellebbezni fognak, noha Melissa Clarke bíró nem épp hízelgő szavai alapján nem biztos, hogy az sikeres lenne.

A Haas az ítélet másnapján, a barcelonai teszten változatlan logóval gurult ki a pályára Forrás: Motorsport Images/Zak Mauger

„Valószínűbbnek tartom azt, mint az ellenkezőjét, hogy Mr. Kelly és Mr. Storey hazudtak, és valójában ismerték a felperes termékét, valamint szándékosan, tudatosan lemásolták” – jelentette ki.

„Meggyőződésem, hogy Mr. Storey bizonyítékainak egy része valótlan és félrevezető, és hogy részt vett néhány dokumentum előállításában a per folyamán, amit a védekezéshez használtak.”

A Haas autóiról, felületeiről, ruházatáról tehát el kell tüntetni az agancsos mintát, de hogy pontosan miként változik a megjelenésük, arról egyelőre nem szolgált információval a csapat,

amely a barcelonai teszt második napján az ítélet ellenére változatlan festéssel lépett pályára.