Vágólapra másolva!
Chase Carey, a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media elnök-vezérigazgatója utalást tett arra, hogy két új versenyhelyszín lesz jövőre a száguldó cirkuszban, a már biztosan érkező Vietnámi Nagydíj mellé egy másik pályát is bevonnak az F1 körforgásába. Az amerikai üzletember azt is elmondta, hogy a futamok száma 2020-ban valószínűleg nem változik, ezért két jelenlegi versenynek nem marad hely.

A Spanyol Nagydíj gazdag múltra tekinthet vissza a Forma-1-ben, kisebb megszakításokkal 1951-óta rendezik meg, 1986 óta pedig egyszer sem fordult elő, hogy kimaradt volna a versenynaptárból. Ez a sorozat szakadhat meg jövőre, jelen állás szerint ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy 2020-ban nem lesz verseny az Ibériai-félszigeten, a barcelonai futam helyére pedig a hollandiai Zandvoort érkezhet. Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója ugyanakkor nem zárkózik el attól, hogy a következő években a versenyek számát növelve 21-nél több nagydíjat is rendezzenek, ami akár a kimaradó barcelonai viadal visszatérését is jelentheti.

A barcelonai pálya jellegzetes eredményjelző oszlopáról jövőre lehet, hogy már nem olvashatjuk le F1-es verseny állását Forrás: Motorsport Images

Hamarosan véget érhetnek a találgatások arról, hogy melyik jelenlegi futamok nem lesznek ott jövőre a Forma-1-es versenynaptárban,

Carey egy pénzügyi elemzőkkel közös telefonkonferencián ugyanis elmondta, lassan körvonalazódik a jövő évi versenynaptár, szavaiból pedig az derült ki, hogy két idei futamnak nem marad helye jövőre.

„Jelenleg a 2020-as versenynaptár véglegesítésének folyamatánál tartunk, van két előzetes megállapodásunk hosszabbításról, és elkötelezettek vagyunk három másik mellett – mondta az elnök-vezérigazgató. – Ráadásként bejelentettünk már egy versenyt Hanoiban, a pálya és a kiszolgáló létesítmények építése már el is kezdődött. Hanoi mellett van egy előzetes megállapodásunk arról, hogy még egy új helyszínt adjunk a 2020-as naptárhoz.

A Hanoi melletti a másik új verseny a zandvoorti Holland Nagydíj lehet, amelynek májusra van előszerződése a Libertyvel, pont arra az időszakra, amelyben a Spanyol Nagydíjat rendezik, így Barcelona maradhat futam nélkül. Hogy melyik lesz a másik helyszín, az kérdéses, a legvalószínűbbnek a Német Nagydíj kiesése tűnik.

Zandvoort válthatja Barcelonát Forrás: Marcel van Hoorn / Red Bull Contentpool/Marcel Van Hoorn

A csütörtöki sajtótájékoztatón Carlos Sainz – Fernando Alonso tavalyi távozása után a mezőny egyedüli spanyol pilótája – utalást tett rá, hogy jövőre 1991 óta először talán tényleg nem lesz futam Barcelonában, ugyanakkor reménykedik, hogy a futamok számának bővítésével később visszatérhet a mezőny Spanyolországba. „Nekem természetesen nagy veszteség lenne, de amennyire tudom, még zajlanak a tárgyalások. Barcelona, Spanyolország és a Forma-1 érdeke is, hogy megegyezés szülessen, a Spanyol Nagydíjnak nagy történelme van az F1-ben, ahogyan ennek a pályának is, kár lenne, ha elveszítenénk.

Csak egyezzenek meg valamiről a jövőre nézve."

Hogy mi alapján dől el, hogy melyik helyszíneket részesíti előnyben a Liberty, arról Carey azt mondta, hogy megvizsgálják, mennyire alkalmas a pálya az izgalmas versenyzésre, a helyszín mennyire ragadja meg az emberek fantáziáját, mennyire lelkesednek az F1-ért a környéken és az országban, mekkora a verseny történelmi jelentősége, valamint igyekeznek megtartani az egyensúlyt a kontinensek között is. Hozzátette, emellett más tényezők is szerepet játszanak a döntésben.

Sainz mellett Vettel és Bottas is sajnálná a barcelonai futam elvesztését Forrás: AFP/Lluis Gene

Sainz mellett Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Sebastian Vettel és George Russell is sajnálná, ha jövőre nem jönnének el versenyezni a katalán pályára. „Igen nagy sokk lenne elveszíteni a Spanyol Nagydíjat, mert valószínűleg a barcelonai az a pálya, amelyiken a legtöbbet vezettünk az összes kategóriát figyelembe véve – mondta Gasly. – Remélhetőleg mgszületik a megállapodás, nincs ellenemre, ha több futam lesz, szeretek versenyezni, remélhetőleg több is megfér egymás mellett a naptárban."

– mondta Bottas, akivel Vettel is egyetértett. – Szerintem tesztelni ugyanúgy ide jönnénk, ez egy szép helyszín, jó az évnek ebben a szakaszában ide jönni, úgyhogy sajnálnám, talán máshová is mehetnénk Spanyolországon belül."

A zandvoorti pálya esetleges érkezését ugyanakkor az összes jelenlévő örömmel fogadta, Russell egyenesen azt mondta, hogy a hollandiai aszfaltcsík az öt kedvence között van,

míg Bottas is szívesen emlékezett vissza az ottani Forma-3-as futamaira.