Vágólapra másolva!
Túlzás lenne azt állítani, hogy az idény első európai versenyére mindent elsöprő magabiztossággal készül az eddig megállíthatatlan Mercedes, amelynél úgy gondolják, hogy nincsenek olyan jó helyzetben, mint azt az eredményeik tükrözik.

Még soha egyetlen csapatnak sem sikerült az F1 történetében kettős győzelmet aratni az adott szezon első négy versenyén, így értelemszerűen amennyiben a Mercedes a Spanyol Nagydíjon is megszerzi az első két helyet, még tovább írja a rekordok könyvét ezen a téren. Toto Wolff, az istálló csapatfőnöke ennek ellenére nem vádolható túlzott magabiztossággal a szezon első európai futama előtt, ugyanis nem hagyja, hogy a hibátlan eredménysor elkényelmesítse a címvédő együttest. Az osztrák üzletember felhívta rá a figyelmet, hogy egyáltalán nem olyan egyértelmű a Mercedes fölénye, mint amilyennek kívülről tűnhet.

Hamilton a négy futamból kétszer első, kétszer második volt Forrás: Sputnik/Murad Orujov

Barcelonára szinte az összes csapat jelentős fejlesztésekkel készül, a Ferrari ennek tetejébe pedig a Kanadára időzített új motorjának bevetését is előrehozta, a Mercedes tehát valóban nem dőlhet hátra.

– jelentette ki Wolff a csapat futamelőzetesében. – A jó idényrajt ellenére meglehetősen szkeptikusak maradunk a saját teljesítményünket illetően, és tudjuk, hogy számos terület van, amelyeken képesek vagyunk, és kell is fejlődnünk. Kemény hétvégére számítunk a riválisainkkal szemben, valamint a saját versenyzőink között is. Még minden kérdés nyitott a szezonban, ezért továbbra is határozottan két lábbal a földön maradunk."

Toto Wolff a Racefansnek azt mondta, hogy

Sebastian Vettel és Charles Leclerc nagyon gyorsan újra játékba kerülhet, ezért semmiképpen sem kényelmesedhetnek el,

a futamelőzetesben pedig kifejtette, hogy miért nem teljesen reprezentatívak az erősorrendre nézve az eddigi futamok eredményei.

Bakuban az élen végeztek, de nem volt letaglózó a fölényük, mint Kínában vagy Melbourne-ben Forrás: AFP/Alexander Nemenov

„Az eredmények relatíve tiszta képet látszanak festeni, az igazság azonban az, hogy túlságosan hízelgőek ránk nézve.

– mondta Wolff. – A teljesítmény terén ott hátrányban voltunk. Azerbajdzsánban, noha jónak tűnt a tempónk, egyszer sem voltunk képesek kényelmes előnyre szert tenni a riválisainkkal szemben, ezért nincs bennünk elégedettség a jelenlegi helyzet miatt, mivel tudjuk, hogy az nem teljesen reprezentatív az erőviszonyokat nézve."