Vágólapra másolva!
Claire Williams csapatfőnök-helyettes világosan leszögezte, hogy nem akarja értékesíteni az istállót, és ha ez felmerülne, akkor sem mélyrepülés idején adnának túl rajta.

Minden korábbinál gyengébb formában kezdte az idei szezont a Williams-csapat, ami a Forma-1 történetének egyik meghatározó résztvevője, bő 40 éves múlttal. A grove-i istálló autója nem lett kész időben, messze a leglassabb a pályán, nehezen kiismerhetően viselkedik és az alkatrész-ellátással is gondjaik voltak, ezért Paddy Lowe technikai igazgató „szabadságra” is ment.

Egyelőre nem látni a megoldást a Williamsnél, ezért felröppent, hogy a csapat új tulajdonoshoz kerülhet, a lehetséges vevő az Uralkali cégcsoport első embere Dmitrij Mazepin lehet, aki fia, Nyikita versenyzői pályafutását is segíti, és tavaly már megpróbálta felvásárolni a Force Indiát, ami végül Lawrence Strollhoz és üzleti köréhez került.

Claire Williams hallani sem akar a csapat eladásáról Forrás: Williams Racing

Az Uralkali korábban tagadta, hogy tárgyalnának a Williamsszel, és Claire Williams csapatfőnök-helyettes is határozottan elutasította a felvetést az Autosport kérdésére. „Nem találkoztam Mazepin úrral, hogy erről egyeztessünk. A tavalyi év közepén volt egy rövid beszélgetésünk, de azóta nem. Szeretnék nagyon világos lenni ezzel kapcsolatban:

Williams korábban tagadta, hogy anyagi gondjaik lennének, és ezt nemrég a csapatot működtető holding éves jelentése is alátámasztotta, de Matthew Carter, a Lotus korábbi ügyvezetője a Missed Apex podcastban úgy vélte, a tesztelés kihagyása a források szűkösségének egyértelmű jele volt. A csapat tavaly elvesztette a főszponzorát, de az idén új partnerek csatlakoztak hozzájuk.

George Russell csak néhány kanyart tudott megtenni az autóval Forrás: Williams Racing

A csapatfőnök lányát nem lepte meg, hogy a gyenge eredmények láttán az eladásról indultak pletykák, és kijelentette, üzleti szemlélettel akkor sem most adná el a csapatot, ha egyébként értékesíteni akarná, csak akkor gondolkodna el ezen, ha az istálló jól szerepelne, mert az a jó pont a kiszállásra.

– szögezte le. – Mi ezzel foglalkozunk, nincs semmi más, amit csinálhatnánk. Úgyhogy, a csapat nincs a piacon, nem akarjuk eladni senkinek. Be akarom bizonyítani, hogy mire vagyunk képesek, mit képviselünk a sportágban, és újra vissza akarok kerülni a dobogóra és megint versenyeket akarok nyerni – jelentette ki.

A Williams-család élete az autóversenyzés Forrás: Williams Racing

„Ez lehet, hogy hosszú ideig fog tartani, de Franknek is kellett bő 10 év, amikor megjelent ebben a sportágban, és biztos vagyok benne, hogy még sok kihívás vár ránk, de nem szokás feladni akkor, amikor nehéz idők járnak. Ez próbára teszi az ember jellemét, hogy folytassa és bebizonyítsa, hogy még mindig meg tudja csinálni.”

Russell pénteken nem ülhet vissza az autóba

A küszködő csapatot Bakuban még az ág is húzni kezdte, amikor George Russell autója feltépett egy csatornafedelet, ezért a sérült padlólemezen túl az egész vázat ki kell cserélni, hogy folytatni tudja az Azeri Nagydíj hétvégéjét. Ezt azonban a szabályok az adott napon belül nem teszik lehetővé, így Russell akkor is kénytelen kihagyni a második szabadedzést, ha az autója egyébként összeáll addigra.