Társoldalunk:

A csapatok és a Pirelli is ellenzi az időmérő reformját

2019.04.21. 19:58

A kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media egy új időmérő rendszert szeretne bevezetni, de a csapatok többsége nem lelkesedik érte, így egyre kisebb az esély, hogy változik a jelenlegi formátum 2020-ra.

A jelenlegi három helyett négy részre bontaná az időmérő edzést a Liberty Media, az első három szekcióban a négy-négy leglassabb pilóta esne ki. Ez azt jelentené, hogy a végére nyolc versenyző maradna, akik egy új, negyedik, tízperces szakaszban mérkőznének meg a rajtrács első nyolc pozíciójáért.

Az új rendszerről a szezon előtt Londonban tárgyaltak először, majd Bahreinban újra megvitatták a módosított formátumot, de úgy tűnik, a csapatok és a Pirelli sem lelkesedik az elképzelésért.

Megálljt parancsolnak az időmérő reformjának?Forrás: Peter Fox/Getty Images

Az olasz gumibeszállító F1-es vezetője, Mario Isola jónak tartja a jelenlegi rendszert, emiatt nem gondolja, hogy feltétlenül meg kellene változtatni azt, ami jól működik. „Azt hiszem, hogy a jelenlegi formátum megfelelő. Bármilyen más megoldást alaposan át kellene gondolni. Semmilyen [más lebonyolítási rendszer bevezetéséhez] sem vagyunk közel, és bizonyára jó érvek vannak a változtatás mellett és ellen is."

Az olasz szerint a felvetés több problémát vonna maga után. A jelenlegi gumimennyiség nem lenne elegendő, ami egyrészt a sportszabályzat módosítását és többletköltséget is jelentene.

„Ha egy újabb szekciót is akarunk hozzáadni, akkor minden szakaszban két szett abroncsot kellene használni, amely nyolc lágy abroncsszettet jelentene. Megvan a kockázata annak, hogy rosszabbra alakítjuk át a rendszert. Először vizsgálódni kellene, és ki kellene tűzni a célokat, mielőtt bármit is gyorsan megváltoztatnánk" – mondta Isola.

Mattia Binotto óva inti a Forma-1 vezetőit attól, hogy elhamarkodott döntést hozzanakForrás: AFP/Andrej Isakovic

A Racefans értesülései szerint a tíz csapat közül csak a Renault támogatja igazán az új időmérő bevezetését. Több istálló, köztük a Ferrari is attól tart, hogy a jelenlegi sikeres formátumot rosszabbra alakítanák át. Az olaszok csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint alaposan meg kell vizsgálni minden megoldást, mielőtt bármit is megváltoztatnának.

Már jelenleg is folytatunk szimulációkat

– kezdte Binotto. - Beszéltünk erről Londonban és Bahreinben is. Támogatóan állunk a dolgokhoz, ha a szimulációk jó eredményeket hoznak, és megbizonyosodunk arról, hogy nem vet fel újabb problémákat [egy esetleges újabb formátum]."

A Liberty Media által felvetett ötletről április végéig elektronikus úton szavaznak majd a csapatok. Ha nem találnak kétharmadnyi támogatót ezen a voksoláson, akkor 2020-ra csak abban az esetben vezethetnék be az új rendszert, ha kivétel nélkül minden csapat beleegyezne.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK