Vágólapra másolva!
A Forma-1 korábbi ügyvezetője szerint Lewis Hamilton minden idők legsikeresebb versenyzője lehet, pedig az üzletember úgy véli, honfitársa már csak hobbiként tekint a versenyzésre.

Egyszerre méltatta és finoman bírálta az ötszörös világbajnok Lewis Hamiltont a Forma-1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone. A 88 esztendős üzletember 2017 eleji lemondásáig végig kísérte honfitársa F1-es pályafutását, és korábban többször is kiemelte, hogy Hamilton népszerűsége, valamint a brit pilóta egyénisége milyen jót tesz a sportág ismertségének.

Mióta 2012 végén elhagyta a McLarent, Hamilton a versenyzésen túl is aktív életet él, az elmúlt évek során rendszeresen megfordult celebpartikon, filmsztárok, zenészek és mostanában elsősorban a divatvilág ismert személyiségei körében. E mellett a Mercedesnél sikeres is maradt, 2014 óta mindössze 2016-ban nem ő lett a világbajnok.

Hamilton az F1 leghíresebb tagja Forrás: AFP/Wang Zhao

Hamilton sikert sikerre halmoz, ezt látva Ecclestone is úgy vélte a Telegraphnak adott interjújában, hogy „nincs ok arra, hogy miért ne” tudná akár a korábbi hétszeres világbajnok eredményeit is túlszárnyalni. „Lewis szuper, ez kétségtelen. A divatbiznisze mellett úgy tűnik, már szinte hobbiként kezeli a Forma-1-et” – jegyezte meg.

Ecclestone szerint Hamilton egyszerre „a legjobb és a legrosszabb dolog is, ami a Forma-1-gyel történhetett”, mert „ő maga a Forma-1, de túl nagy figyelmet fordít magára, ami nem az ő hibája.” A korábbi ügyvezető nem gondolja, hogy „bárki is nagyobb lehet a Forma-1-nél”, de Hamilton „bizonyosan túlnőtt bárki máson, még az összes csapaton is.”

Ecclestone mindig sajátos véleményéről volt híres Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Felix Hörhager

„Angliában van egy Forma-1-es szupersztárunk, de értékeljük őt eléggé? Talán nem” – foglalta össze Ecclestone a véleményét, még a Kínai Nagydíj előtt.

Leigazolná Putyint

A Forma-1-gyel kapcsolatos látlelete mellett a veterán üzletember ezúttal sem állta meg, hogy véleményt formáljon a közügyekről, különösen a Nagy-Britanniát lassan megbénító brexitről. Úgy vélte, ezúttal is egy általa nagyra tartott politikusra lenne szükség.

„Le kellene igazolnunk Vlagyimir Putyint három hónapra, hogy kezelje a dolgainkat – mondta. – Akkor nem szenvednénk ettől az egész zűrzavartól. Én a kilépésre szavaztam. Theresa May alkalmatlan volt a [kilépéssel kapcsolatos] tárgyalások lefolytatására. Ő egy politikus, de egy használtautó nepper kellett volna, és valaki, aki átmegy Brüsszelbe, és megmondja, hogy mi lesz.”