Társoldalunk:

Nem kell motort cserélni Leclerc Ferrarijában

2019.04.05. 17:14

Amennyiben igaznak bizonyulnak a vezető olasz napilap értesülései, fellélegezhetnek a Ferrarinál, nem fognak ugyanis már a szezon korai szakaszában hátrányba kerülni az egy idény alatt felhasználható erőforrások terén.

A jelenleg érvényben levő szabályok szerint minden Forma-1-es csapatnak három belső égésű motorral kell teljesítenie a 21 futamos világbajnoki sorozatot, egyenlő elosztás esetén tehát egy V6-osnak hét versenyt kell kibírnia. Éppen ezért komoly hátrányba hozhatná a Bahreinben motorgondokkal küzdő Charles Leclerc-t, ha a Ferrarinak már a szezon második futama után „kukáznia" kellene az egyik erőforrását, és gyakorlatilag elkerülhetetlenné tenné a szezon későbbi szakaszában egy 10 helyes rajtbüntetés elszenvedését. Jó hír a vörösök drukkereinek, hogy erre a jelek szerint nem lesz szükség.

Leclerc háta mögött Kínában is ugyanaz az erőforrás dohoghatForrás: @CALLO ALBANESE/Rudy Carezzevoli Photographer

Leclerc a Bahreini Nagydíj záró etapját szinte poroszkálva, hatalmas lóerőhátrányban tette meg, mint később Mattia Binotto csapatfőnök felfedte, az egyik kihagyó hengerrel volt probléma, emiatt pedig az energiavisszanyerést sem tudták használni. Még az a veszély is fennállt, hogy az így megnövekedett üzemanyagfogyasztás miatt a monacói pilóta autójából kifogy a benzin, ezért is kezdett őrült spórolásba és gázelemelésbe, a biztonsági autó beküldése miatt végül azonban nem kellett emiatt aggódnia.

Binotto már a verseny után azt mondta, hogy működőképes maradt a motor, és Kínában, a pénteki szabadedzéseken döntenek arról, hogy mi legyen vele,

a Gazzetta dello Sport információi szerint azonban a motor olyannyira nem szenvedett károkat, hogy még csak elővigyázatosságból sem fogja beszerelni a második erőforrást Leclerc autójába a Ferrari.

A Ferrari azóta megerősítette, hogy a Maranellóban lefolytatott vizsgálat azt állapította meg, hogy az egyik injektorban keletkezett rövidzárlat , ez akadályozta meg azt, hogy minden hengerbe jusson üzemanyag, ezért működött csak öt hengerrel a motor. A csapat hozzátette, hogy ilyen problémát még soha nem tapasztaltak a szóban forgó alkatrésznél.

Ezer lóerőnél is erősebb lehet a Ferrari-motor

A Mercedesnél a bahreini kettős győzelem után nem akartak örömünnepbe kezdeni, mondván valamit kezdeniük kell a Ferrari egyenesben mutatott fölényével. Toto Wolff és a pilóták is egybehangzóan állították, hogy a vörös autók 4-5 tizedet nyertek velük szemben csak az egyenesekben.

Mick Schumacher akarata ellenére elárulta, hogy milyen erős a Ferrari motorja?Forrás: AFP/Andrej Isakovic

 Valtteri Bottas szerint Kínában még nagyobb lehet a hátrányuk ezen a téren, és ami még aggasztóbb, hogy ők szinte biztosan nem fognak tudni ennyit javulni csak az egyenesben. „Kínában van egy nagyon hosszú egyenes, úgyhogy keményen kell dolgoznunk.Mi nem tudunk négy tizedet találni az egyenesben, egy részét a kanyarokban kell visszahozunk, másik részét pedig az egyenesben.Ugyanakkor még korán van, hosszú a szezon, legalább tudjuk, hogy min kell dolgoznunk."

Mick Schumacher a bahreini teszten egy napon át tesztelte az SF90-t, és azon túl, hogy el volt ájulva az autó teljesítményétől, egy sokat sejtető félmondatot is elejtett a Ferrari erőforrásáról. „Az autó jól gyorsít ki a kanyarokban, de az embernek azért tisztelnie kell, mert ha nem teszi, az 1000 lóerőnél is nagyobb teljesítménynél veszélyes tud lenni" – idézi az Auto Bild a hétszeres világbajnok fiát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK