Társoldalunk:

Előzni tilos! - Furcsa F1-es futamok az egy híján ezerből

2019.04.08. 09:56

1965, 1967, 1968 Dél-afrikai Nagydíj

Volt, hogy ugyanazon a napon rendezték az időmérőt és futamot az időjárás miatt, meg olyan is, hogy szombatra esett a verseny. A napirendben annál furcsábbat viszont nem nagyon lehet találni, mint az 1965-ös, 1967-es és 1968-as szezon, amikor két naptári évben rendezték az edzéseket és a versenyt. Vagy, ha a másik oldalról közelítjük meg, 1964-ben, 1966-ban és 1967-ben két különböző szezon nagydíja is zajlott.

Három Dél-afrikai Nagydíjra ugyanis kétszer újév napján, egyszer január 2-án került sor (s nem mellesleg, hétfőn vagy pénteken), az edzésekre és az időmérőkre tehát az előző esztendőben. Az 1965-ös volt az első nagydíj, amelyen előselejtezőt kellett rendezni a sok nevező miatt, vagyis egy látszólagos időparadoxont átélve többen azt mondhatták: "Az idei első nagydíj számomra már tavaly véget ért." A rostán kihullók azonban kizárólag helyi amatőrök voltak régi autókkal, akik sohasem indultak más ország F1-es futamán.

Graham Hill 1962-benForrás: AFP

Ezeknek a szilveszteri-újévi megmérettetéseknek egyébként is sajátos volt a hangulata. Az akkori versenyzők közül sokan papírcsákóban trombitálva, kisebb-nagyobb ajándékokkal köszöntötték egymást karácsony és újév alkalmából, ráadásul a helyszín kiváló lehetőségeket kínált a kikapcsolódásra a tengerpart jóvoltából.

Előző
Következő