Vágólapra másolva!
Még el sem kezdődött a 2019-es Forma-1-es szezon második versenyhétvégéje, Lewis Hamilton máris odaszúrt egyet Sebastian Vettelnek, aki még az Ausztrál Nagydíj után piszkálódott vele, mondván csak unalmomból ment lassan a szezonnyitó alatt.

A pályán ugyan még nem csaptak össze az idén, az első szóváltásra azonban már sor került Sebastian Vettel és Lewis Hamilton között, noha ez egyelőre csak a sajtóban történt meg. Vettel azt állította az Ausztrál Nagydíjat követően, hogy Hamilton bizonyára elunta magát az után, hogy Valtteri Bottas lerajtolta, és onnan már csak körözgetett, amit nem először látott az ötszörös világbajnoktól. A Mercedes versenyzőjét a Bahreini Nagydíj csütörtöki napján szembesítették kollégája szavaival, a visszavágás pedig nem maradt el.

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Bahreini Nagydíj
Forma-2, Mick Schumacher, Prema Racing, Bahrein

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Sakhir International Circuit, rajtrács, rajtkocka

Forma-1, Mattia Binotto, Marcin Budkowski, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Sakhir International Circuit
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Bahreini Nagydíj, szurkolók, szelfi, selfie
Forma-1, Lance Stroll, SportPesa Racing Point, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Bahreini Nagydíj

Forma-1, Bahreini Nagydíj, Sakhir International Circuit, rajtrács, rajtkocka, célegyenes
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Sakhir International Circuit, F1 logo, rajtlámpa
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Sakhir International Circuit, DRS tábla
Forma-1, Bahreini Nagydíj, Sakhir International Circuit, célegyenes
Forma-1, Sergio Pérez, SportPesa Racing Point logo, Bahreini Nagydíj
Forma-1, SportPesa Racing Point logo, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Scuderia Ferrari, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Bahreini Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Bahreini Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, Charles Leclerc, Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Alexander Albon, Bahreini Nagydíj

Hamiltonnak láthatóan nem igazán nyerték el a tetszését Vettel szavai, és egyből odaszúrt a németnek, mondván csak azért mondott ilyeneket, mert frusztrált volt a Ferrari gyenge szereplése miatt. „Soha nem terveztem, hogy feltartok másokat, egyszerűen futottam a saját versenyemet.

– mondta Hamilton. – Ezzel együtt nekem nem jelent különbséget, csak a saját munkámra koncentráltam."

Vettel és Hamilton mindenkinél korábban cserélt kereket az élmezőnyből, a Mercedesnél a Ferrari kiállására reagáltak, ezzel pedig végleg eldőlt, hogy Hamilton nem lesz veszélyes a tovább kint maradó, végül a győzelmet is megkaparintó csapattársára.

Az ötszörös világbajnok elmondása szerint innen már csak spórtolt a gumikkal, amit szerinte Vettel vele ellentétben nem tett meg.

„Egyáltalán nem foglalkoztam az ő versenyével, természetesen magam mögött akartam tartani, de tudtam, hogy még sokat kell megtennem azon a szett gumin, ő pedig egy körrel előttem cserélt, tisztában voltam vele, hogy egy hajóban evezünk. Én egy kicsit hosszabb távon gondolkoztam, hogy a verseny végén is képes legyek védekezni. Ő nem hiszem, hogy gondolt erre, mert a végén igen drasztikusan elfogytak a gumijai."

Hamilton Vettel előtt Melbourne-ben Forrás: Picture-Alliance/AFP

Hamilton azt állítja, hogy olyan jól csinálta a gumispórolást, hogy még saját csapatát is átverte vele.

Biztos vagyok benne, hogy sokan a nézők közül is ezt gondolták. Én azonban vigyáztam a gumikra, spóroltam az üzemanyaggal, biztosra mentem, hogy a végén képes legyek odalépni a gázra. Erre volt szükségem ahhoz, hogy ott fejezzem be a versenyt, ahol befejeztem. Nem tehettem többet azért, hogy előrébb kerüljek, ahogy kevesebbre sem volt szükségem."

A rasszizmus ellen is harcol

A Mercedes versenyzőjére eddig is jellemző volt, hogy a közösségi médián keresztül a versenyzéstől független kérdésekben is hallatja a hangját, hol a környezetvédelemre, hol a vegán életmód előnyeire hívja fel a figyelmet. Ezúttal a rasszizmus kérdése került terítékre az után, hogy az angol labdarúgó-válogatott Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőjén több színesbőrű futballistát is rasszista támadás ért. „Őrület belegondolni, hogy még manapság is ilyen kiemelten jelen van a rasszizmus. Továbbra is gondot okoz szerte a világban, amit szomorú látni, és nem is tűnik úgy, hogy a következő években sokat változna a helyzet."

Forma-1-es karrierje elején még nem gondolt rá, hogy a rasszizmus ellen is küzdhet első színesbőrű pilótaként Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

Hamilton beismerte, hogy Forma-1-es karrierje elején igyekezett tudatosan nem foglalkozni azzal, hogy ő az első színesbőrű Forma-1-es pilóta, később azonban elkezdte felismerni ennek a következményeit. „Nyilvánvalóan kivételezett helyzetben vagyok, befolyással bírok az emberekre, különösen a közösségi médiában. Vannak dolgok, amiket folyton látok, sok olyan dolgot nem posztolok, amit posztolni szeretnék. Meg kell tartanom az egyensúlyt, mert vannak idősebb követőim, ahogy fiatalok is, meg kell válogatnom, hogy mit mutatok meg.

Emlékszem, hogy iskolásként csak rácsaptak az ember kezére, a dolgok pedig csak úgy elfelejtődtek. Szerintem ennek nem lenne szabad megtörténnie, sokkal szigorúbb kiállásra van szükség."