Társoldalunk:
Hírlevél

Alonso cinikusan reagált a volt Ferrari-elnök kritikájára

2019.03.27. 10:36

A Ferrari elnöki pozícióját 1991-től 2014-ig betöltő Luca di Montezemolo nem kímélte Fernando Alonsót az F1 hivatalos podcastjában, a reakció pedig nem is maradt el a kétszeres világbajnok spanyoltól.

Fernando Alonsónak a jelek szerint a legkevésbé sem hiányzik a Forma-1, jelenleg a terepralizáson töri a fejét, valamint minden figyelmét a májusi Indianapolis 500-ra fordítja. Arra azért szakított időt, hogy az F1 hivatalos Twitter-csatornáján a száguldó cirkusz hivatalos podcastjának Luca di Montezemolóval, a Ferrari korábbi elnökével készült részét beharangozó tweet alá kommenteljen egyet, cinikusan odaszúrva a Forma-1-nek.

Alonso és Montezemolo a FerrarinálForrás: AFP

Alonso 2010 és 2014 között versenyzett a Ferrarinál, ez idő alatt pedig kétszer, 2010-ben és 2012-ben került közel a világbajnoki címhez, mindkétszer az utolsó futamon maradt alul Sebastian Vettellel és a Red Bull-lal szemben. Szakítása a vörösökkel nem volt teljesen zökkenőmentes, a kétszeres világbajnok elveszítette a hitét a maranellóiakban, és a sikerek reményében visszament a McLarenhez, ahonnan négyévnyi szenvedés után tavaly vonult vissza az F1-től.

Alonsótól ferraris időszaka alatt az egyre növekvő frusztrációjának köszönhetően többször is hallhattunk olyan nyilatkozatokat, amelyekkel a csapatának szúrt oda,

a 32. születésnapjára például „valaki más autóját” kérte, utalva ezzel a Red Bullra, korábban pedig olyat is mondott, hogy nemcsak Vettellel, hanem a bikások sztártervezőjével, Adrian Newey-val is meg kell küzdenie.

Az első évben még minden rendben volt Alonso és a Ferrari közöttForrás: © FOTO ERCOLE COLOMBO/© FOTO ERCOLE COLOMBO/

Vélhetően ezek az epizódok sem segítettek az akkor még a Ferrari elnöki székében ülő Luca di Montezemolót arról való meggyőzésében, hogy Alonso valódi csapatjátékos. A korábbi posztjáról 2014-ben távozó 71 éves olasz üzletember az F1 hivatalos podcastjában most felemlegette a spanyollal töltött időszakot, és nem volt éppen hízelgő, amit a kétszeres világbajnokról mondott.Ő volt Alonso, nem Alonso és a Ferrari. Amikor nyer, akkor boldog, amikor nem, az a csapat problémája, akkor nem boldog – mondta az olasz. – Más szavakkal, kevésbé áll közel a csapatához, mint Michael [Schumacher] vagy Niki [Lauda], különösen a nehéz pillanatokban. A jó időszakokban könnyű közel lenni a csapathoz.”

Alonso ezekre a szavakra reagált a Twitteren, az F1 ugyanis ezzel az idézettel harangozta be a podcastot. A spanyol a következőket írta jó néhány sírva nevetős emojival fűszerezve: „Oka kellett legyen annak, hogy mostanáig nem követtem ezt a Twitter-fiókot. Most emlékeztettetek, hogy mi volt az. Az elnök soha nem mondta ezt, különösen azok után nem, hogy a pontok 80%-át én szereztem a csapatunknak. Keményen harcoltunk, együtt, teljes szívünkkel a bajnokság utolsó versenyéig.”

Alonso cinikusan reagált Montezemolo szavaira

Amennyiben Alonso meghallgatja a több mint egyórás podcastot, hallhatja, hogy Montezemolo azért igen pozitív dolgokat is mondott róla. „Teljesítmény szempontjából Fernando nagyon jó volt. Számomra egy szinten van Hamiltonnal és Vettellel, a versenyeken pedig nagyon közel van Michaelhez. Verseny alatt Alonso fantasztikus pilóta volt, és még ma is az, 2010-ben és 2012-ben nem a saját hibájából nem lett világbajnok. Ha csak egyetlen vb-címet is nyert volna a Ferrarival, ma másról beszélgetnénk. Arról beszélnénk, hogy annak ellenére, hogy sokszor nem övé volt a legjobb autó, képes volt világbajnoki címet nyerni.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK