Vágólapra másolva!
Egy 90-es évekből származó F1-es autó modernizált változatának tűnik az a formatanulmány, ami a 2021-es szabálykoncepció legfrissebb állapotát tükrözi.

Utolsó stádiumába lép a 2021-es szabályok kidolgozása, mielőtt az FIA várhatóan legkésőbb júniusban ratifikálja az új technikai előírásokat. A tét nagy, hiszen a Liberty Media a 2017-es hatalomátvétele óta lényegében folyamatosan azon dolgozik, hogy 2021-től az F1 izgalmasabb, látványosabb és a résztvevőknek olcsóbb legyen.

Ennek megalapozása érdekében önálló kutatócsoportot hoztak létre Ross Brawn vezetésével. A brit szakember rutinos munkatársakkal és komoly technikai arzenállal felvértezve kutatja, mitől lesz jobb a versenyzés úgy, hogy az erőforrások valószínűleg változatlanok maradnak, a költségeknek pedig várhatóan lépcsőzetesen határokat szabnak majd.

Tavaly nyáron már bemutattak néhány formatanulmányt, amelyek a 2021-es autók előfutárai voltak, azok azonban inkább ízelítő, gondolatébresztő renderek voltak, a megvalósulásra már akkor sem volt sok esélyük. Kedden a Racecar Engineering bemutatott egy CFD modellt, amiről azt állították, hogy a 2021-es, „INDIA” kódnév alatt futó fejlesztés része, szerdán pedig egy

erre kísértetiesen hasonlító, Ferrariként ábrázolt látványterv is megjelent az interneten,

ami a CFD modell „átfestett” változata, és az Auto Motor und Sport megbízásából a Mark Antar Design készítette. Már a pőre modellen is látható, hogy a terv szerint visszatérhet a 2000-es évek végén használt keréktárcsafedél, eltűnnek az autókról az idén még látható bargeboardok, visszatérne azonban az ún. „ground effect”, ami az autó alján kialakuló szívóhatás révén alacsony tempónál is leszorítóerőt generálna.

A közösségi médiában egyelőre vegyes fogadtatásban részesültek a képek, sokan az IndyCarban használt autókhoz hasonlították a koncepciót, és kifogásolták a még tovább egyszerűsített szárnyakat. Az első vezetőszárnyról eltűnne a középső, légterelő lapok nélküli szakasz, amit az FIA zárol a fejlesztések elől.

A modellt a Sauber szélcsatornájában tesztelik,

így nem csak számítógépes kutatások előzik meg a 2021-es szabályrendszer véglegesítését. Fontos, hogy a modell létezéséből nem következik az, hogy minden autó így fog kinézni, azonban most fordul elő először, hogy a jogtulajdonos és az FIA lényegében egy komplett autót kifejlesztve modellezi és teszteli egy átfogó szabálycsomag várható hatásait.