Vágólapra másolva!
A Mercedesnél kivizsgálták a Lewis Hamilton autóján az Ausztrál Nagydíjon keletkezett sérülést, és arra jutottak, hogy igencsak nehéz dolga volt a címvédőnek mindent az irányítása alatt tartani.

Már önmagában az sem mindennapi esemény, amikor Lewis Hamilton alulmarad aktuális csapattársával szemben egy futamon vagy időmérő edzésen, hát még az, amikor mindezt 20 másodpercnél is nagyobb hátránnyal teszi. Az ötszörös világbajnok gyakorlatilag már a rajtnál elveszítette az Ausztrál Nagydíjat Valtteri Bottasszal szemben, a folytatásban pedig két dolog is hátráltatta. James Vowles, a Mercedes stratégája elmagyarázta, hogy miért is szerepelt látszólag ilyen gyengén a címvédő az idei első versenyen.

Hamilton a sérült padlólemezt vizsgálja a célbaérkezés után Forrás: Picture-Alliance/AFP

Az már a futam után nyilvánvalóvá vált, hogy Hamilton autójának padlólemezéről hiányzik egy elem, hiszen nem ugyanabban a konfigurációban fejezte be az autó a versenyt, mint amilyenben a rajtnál elkezdte. Ekkor azonban még nem volt világos, hogy Hamiltont milyen hátrány érte a hiányzó darab miatt.

A Mercedes, miután a végére járt a dolognak, megállapította, hogy jelentős, de nem csak emiatt veszített időt az ötszörös világbajnok.

„Amikor megvizsgáltuk Lewis autóját a verseny után, észrevettünk némi sérülést a padlólemezen a bal hátsó kerék előtt – mondta Vowles a Mercedes szokásos futam utáni elemzővideójában. – Az eltört karbonelem közvetlenül a kerék előtt található,

Úgy hisszük, hogy a padlólemez a futam során sérült meg akkor, amikor az autó áthajtott egy kerékvetőn."

Hamilton a kerékcserék előtt sem tudta tartani Bottas tempóját Forrás: Picture-Alliance/AFP

„Lewisnak így is nagyon hosszú etapot kellett teljesítenie a közepes gumikon, hogy megakadályozza Vettel alávágását, ezért már alapból a gumikat is jelentős mértékben kellett óvnia, ami hátráltatta a verseny alatt – magyarázta a stratéga, hogy miért volt Hamilton a padlólemez sérülése nélkül is hátrányban Bottashoz képest. – A sérült padlólemez mindezen természetesen nem segített, az autó hátulja nyugtalanabb lett tőle, mint normális esetben, Lewis fantasztikus munkát végzett, hogy behozta a kocsit a célba."

Häkkinen után szabadon?

Vowles természetesen nem Bottas érdemeit akarta kisebbíteni Hamilton dicséretével, hiszen a finn a fő csapást a rajtnál mérte csapattársára, amikor annak autója még tökéletes állapotban volt, és az ausztrál pálya karakterisztikája miatt vélhetően akkor is képes lett volna megnyerni a versenyt, ha Hamilton végig árnyékként követi. „Valtteri egész hétvégén a topon volt, az időmérőn versenyben volt a pole-ért, Lewis csak egy fantasztikus körrel tudta megelőzni. A versenyen tökéletes volt a rajtja, az élre tudott állni, onnan pedig körről körre húzott el a mögötte haladóktól."

Bottas a tavalyi Monacói Nagydíjon Häkkinen előtt tisztelgett a sisakjával, kérdés, hogy más módon is a kétszeres világbajnok nyomdokaiba lép-e Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A gyorsasága mellett sokaknak az is feltűnt Bottasszal kapcsolatban, hogy sokkal harciasabb lett az idei szezonra, a levezető körben keményen elküldte a kritikusait melegebb éghajlatra, visszautalva a tavalyi gyenge teljesítménye miatt rázúduló kritikákra. A kétszeres világbajnok Mika Häkkinennek mindez igencsak bejött, ki is emelte gyorsan a verseny után az Unibetnek írt jegyzetében, hogy

Szerinte Bottas képes lehet az idén megszorongatni Hamiltont, sőt, akár le is győzni őt.

„Jó volt hallani a kis rádióüzenetét a futam után. Tudja, hogy megvan a tehetsége, hogy világbajnok legyen, arra összpontosított, hogy erősen kezdje a szezont, és minden, a kritikusaitól érkező negatív energiát arra fordított, hogy mentálisan erősebb legyen. Néha tovább tart elérni a céljainkat a Forma-1-ben, mint ahogy azt az emberek gondolnák, nekem is hét évembe telt megnyerni az első versenyemet, Valtterinek pedig ez a hetedik idénye."