Vágólapra másolva!
A 2007-es világbajnok sisakjára szerelt kamerának köszönhetően megtudhatjuk, milyen az Alfa Romeo F1-es torpedóját vezetni a pilóta szemszögéből, egyúttal képet kaphatunk arról, hogyan nézhetnek ki az előbb-utóbb a versenyek közvetítésében is megjelenő kamera felvételei.

Más sorozatokban, főleg az IndyCarban már egy ideje elterjedt a sisakkamera használata, amellyel minden más nézőpontnál hitelesebb képet kaphatunk arról, hogy mit lát egy versenyző az autóban ülve. Az ötlet nem új, a Forma-1-ben is számos kísérletet tettek már a megvalósítására, a legkorábbi próbálkozásokig pedig egészen a 90-es évek elejéig kell visszamennünk. A kamerák képének élvezhetősége azonban igencsak rányomta a bélyegét a sisakkamerák használatára, az elképesztő rázkódás miatt sok mindent nem lehetett látni, a technológia fejlődése mostanra azonban utat nyitott a magas felbontású, élvezhető képminőség felé, mint azt az IndyCar példája is mutatja. Ennek ellenére a Liberty még mindig nem talált elfogadható megoldást az új nézőpont közvetítésbe emelésére, noha kitartóan próbálkozik

Az F1 legújabb próbálkozása a sisakkamerára: egy kör Kimi Räikkönennel az idei Alfában, a barcelonai pálya rövidített vonalvezetésén

Az F1-es közvetítések színvonalát az összes lehetséges módszerrel javítani igyekvő Liberty egy ideje már rajta van az ügyön, tavaly például már szabadedzéseken is tesztelték a sisakkamerát, Pierre Gasly Monacóban, Romain Grosjean Montréalban ment egy kört a kütyüvel. Ezeknél a próbálkozásoknál igen zavaró volt, hogy a glória tartópillére miatt a kamerák nem tudtak rendesen fókuszálni, néha elhomályosodott a felvétel. Ebből a szempontból az IndyCar előnyben van, ott ugyanis szabad a kilátás a versenyző előtt, amíg pedig az F1-ben a jelenlegi formájában használják a fejvédőt, az mindig is gondot fog jelenteni, mert míg

az emberi szem képes a tartópillér mögé fókuszálni, és az agyuk segítségével egy idő után a versenyzők már észre sem veszik, hogy ott van a függőleges elem a látóterükben, a kamera képén az mindig zavaró lesz.

A Liberty azonban a jelek szerint nem tett le róla, hogy elfogadható sisakkamerát fejlesszen, ezt Kimi Räikkönennel szemléltették (videó fentebb). Az Alfa Romeo veteránja Barcelonában, forgatási napon, a Circuit de Catalunya rövidített verzióján tett meg egy kört, a látottak alapján pedig kijelenthető, hogy a kamera jobban muzsikált, mint Gasly és Grosjean tavalyi köre során. A kérdés már csak az, meddig kell várnunk, hogy a versenyhétvégék közvetítésében is beülhessünk Räikkönen és a többiek mellé.

Mindig is maga javította az ülését

Kimi Räikkönennnel kapcsolatos sztori volt az előszezoni tesztek utolsó hetében, hogy a 2007-es világbajnok az Alfa Romeo garázsának mélyén saját versenyzői ülését „hegesztette", azaz alakította át olyanra, hogy az minél kényelmesebb legyen neki az autóban ülve. Räikkönen saját közösségi oldalán osztotta meg az erről készült videót, hozzátéve, hogy „nem volt hiábavaló iskolába járnia", Dieter Rencken, a Racefans.net újságírója pedig rá is kérdezett a finnél az F1-ben szokatlan jelenetre.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I didnt go to school for nothing.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Nem mindennapi látvány, hogy a mai Forma-1-ben a pilóták valamit saját kezükkel szereljenek meg

„Évek óta én csinálom ezt – mondta Räikkönen, ezzel elárulva, hogy már a Ferrarinál is maga alakította az ülését ahelyett, hogy azt valamelyik szerelőre bízta volna. – Amikor az embernek új az ülése, mindig más érzés beleülni.

Szerintem ilyenkor könnyebb ezt magamnak elvégezni, mert én tudom, hogy hol kell rajta változtatni, hogy teljesen jó legyen."