Vágólapra másolva!
Az előző évek gyakorlatával szakítva a Mercedes nem tartott bemutatót az idei F1-es autójának, a zártkörű bejáratással egyszerre közöltek képeket a világbajnoki címre törő W10-ről.

A 2014 óta tartó, lényegében töretlen sikersorozat ismeretében nem túlzás kijelenteni, hogy az idei F1-es világbajnoki győzelem egyik várományosa a Mercedes, és új autója, a W10. A nevéből adódóan is látható, hogy gyári istállóként való visszatérése óta ez a németek tizedik F1-es autója, ráadásul a zsinórban a nyolcadik lehet, ami az adott szezon során legalább egy futamgyőzelmet szerez.

A Mercedes az új turbókorszak 2014-es kezdete óta minden egyéni- és konstruktőri világbajnokságot megnyert, viszonylag simán, még úgy is, hogy az előző két szezon során a Ferrari és Sebastian Vettel sokáig tartani tudta velük a lépést, de legkésőbb a szezon utolsó harmadára ismét az Ezüstnyíl kerekedett felül.

Az első kép a W10-ről Forrás: Mercedes-AMG Petronas

Tekintettel arra, hogy a Mercedesnél csak most kezdődik lényegesebb szervezeti átalakítás, a W10 lényegében a 2017-ben bevezetett szabályrendszer szerint épített W08 leszármazottja, igazodva a tavalyi, és az idei, első ránézésre is látható szabálymódosításokhoz. James Allison, a Mercedes technikai igazgatója elárulta, már 2017 utolsó hónapjai során elkezdtek gondolkodni a W10-esen.

és próbálják kitalálni, hogy milyen téren javíthatják a teljesítményt olyan megoldásokkal, amelyeket az előző autóban nem valósítottak meg. Ezekről tudjuk, hogy nehéz feladatok lesznek és sokáig tartanak majd, ezért már korán el kell kezdeni a gondolkodást” – nyilatkozta Allison egy videóban, amit a csapat a napokban hozott nyilvánosságra az előkészítés különböző fázisait összefoglalva.

W10 oldalról Forrás: Mercedes-AMG Petronas

„Utána nagyon tapasztalt mérnökök egy csoportja mindkét cégnél elkezd különböző lehetőségeket vizsgálni, hogy melyek ölthetnek testet az új autón. Általában hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a tél csendesebb időszak a versenyszezonnál, de igazából az egész év során nagyon elfoglaltak vagyunk. A versenyszezon során megtervezzük az autót, télen pedig minden összeáll.”

Allison elmondta, a gyárba beérkező alkatrészeket először egyesével, aztán kisebb részegységekbe szerelve tesztelik, utána pedig az autó egészét vizsgálják meg.

Előtte viszont a tervezők rajzok százait készítik el, és a gyártásért, valamint a beszerzésért felelős munkatársak is „őrülten” dolgoznak, hogy minden időre elkészüljön. Mielőtt az új autó pályára lép, már kilométerek ezreit megteszi a próbapadon, közben a mérnökök az alkatrészeket hasonló hőmérsékleti terhelésnek teszik ki, mint a valóságban, és a fáradási ciklusokat is próbálják szimulálni.

Az igazi autó első „életjelet” akkor ad, amikor először beindítják, de Allison szerint ekkor még nem emlékeztet igazán a végleges összképre. „Ilyenkor úgy néz ki, mint Arnie Schwarzenegger, amikor letépik az arcáról a bőrt, és csak maga a Terminátor van alatta” – viccelődött. – Az első beindítást Allison „féltávnak” nevezte az első alkatrészek tesztelésének megkezdése, és a melbourne-i rajt között.

Előtte viszont még szerdán teljesítik a bejáratást, ami szintén kulcsfontosságú esemény.

A bejáratás az első lehetőségünk, hogy kiderítsük, az autó, amit előkészítettünk a gyárban, tulajdonképpen képes-e körbe menni a pályán, és egyben az utolsó jelentős alkalmunk, hogy a mindent eldöntő, nyolcnapos tesztelés olyan hasznos legyen a számunkra, amennyire csak lehet. Nem akarjuk, hogy ezt a nyolc napot bármilyen probléma is megzavarja, ami megakadályozza, hogy maximalizáljuk a pályán töltött időnket” – magyarázta a brit szakember.

Nem mennek biztosra

Az előző évek eredményei láttán a Mercedesnél akár elbizakodottak is lehetnének, de a W10 ellenfelei között Toto Wolff mindenhol „potenciális fenyegetéseket” lát. A csapatfőnök kijelentette, az alapoktól kezdték az új autó kialakítását, de a csapat közleménye szerint ettől függetlenül az alapvető jellemzők, köztük a tengelytáv változatlan maradt.

A legnagyobb változásokat természetesen az aerodinamikai regulák átírása jelentette, de Allison rámutatott, hogy a W09 gyengeségeit is próbálták orvosolni, elsősorban a hátsó gumik kezelése terén.

„Keményen dolgoztunk a futóművön és olyan aerodinamikai karakterisztikán, amely révén az autó gyengédebb lehet az abroncsaival. Annyira, hogy reményeink szerint a futam összes szakaszában versenyképesek lehetünk, a naptár összes pályáján” – tette hozzá a technikai igazgató. A karosszéria mellett a motor is komoly fejlesztéseken esett át, ehhez természetesen új folyadékok is dukálnak.

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Mercedes W10

Forma-1, Mercedes W10 bemutató
Forma-1, Mercedes W10 bemutató
Forma-1, Mercedes W10 bemutató
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Valtteri Bottas, Toto Wolff, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Mercedes-AMG Petronas

„Az erőforrás hűtési elrendezésén változtattunk, ez remélhetőleg aerodinamikai előnyt jelent majd, és hatékonyabbá is teszi az erőforrás működését – nyilatkozta Andy Cowell, a motorfejlesztés vezetője. – Előrelépéseket tettünk az égési hatékonyság és az ERS-rendszer terén. A turbófeltöltő és az MGU-H összeszerelése, az inverter, a cellák és az MGU-K összessége már hatékonyabban képes üzemelni, ami elősegíti az energia felszabadítását a versenyek során.”