Vágólapra másolva!
Esteban Ocon nagyrészt a körülmények szerencsétlen alakulásának köszönheti, hogy az idén nem lehet ott az F1-es mezőnyben, de reméli, az elmúlt 2 évben sikerült meggyőznie alkalmasságáról a Mercedest.

Az F1-be kerülni nehéz, de megmaradni benne még nehezebb – tartja a mondás. Hogy az idei szezont a Mercedes harmadik számú pilótájaként kezdő Esteban Ocon esetében is igaz lesz-e ez, vagy a 22 éves francia pilóta legkésőbb 2020-ban már ismét a mezőny tagja lesz, még ő maga sem tudja, ezzel együtt hálás a csillagos márkának a bizalomért. Az elmúlt két szezont a Force Indiánál töltő versenyzőt 2016 óta támogatja a Mercedes, amely akkor sem mondott le róla, amikor nem tudott ülést találni neki 2019-re.

Ocon visszalépett 2018-hoz képest, de reménykedik, hogy nem feledkeznek meg róla Forrás: DPPI/Florent Gooden

A teljes mezőnyben általános felzúdulást váltott ki az, hogy Ocon kénytelen volt átadni a helyét Lance Strollnak, miután a fiatal kanadai pilóta édesapja által vezetett konzorcium megvásárolta a Force Indiát. Oconnak egy ideig a Williamsnél is volt esélye, a grove-iak azonban Robert Kubicának szavaztak bizalmat, a franciának így maradt a Mercedes harmadik számú pilótai állása, amelyben

szerinte már semmit nem tehet, hogy meggyőzze alkalmasságáról a címvédőt, vagy bármely más csapatot, azzal üléshez jutva 2020-ra.

„Nem tudom [mit tehetnék az idén, hogy javítsak a 2020-as esélyeimen.] Az ember nem nyer semmit azzal, ha nem versenyzik. Remélem, hogy az utóbbi két év elég volt bizonyítani, hogy megérdemlek egy ülést" – nyilatkozta az Autosportnak.

Ocon burkoltan ugyan, de egy kicsit a Red Bullnak is odaszúrt, mondván jelenlegi helyzetében azt látja pozitívumnak, hogy a Mercedes kitartott mellette. Ez a töretlen bizalom az energiaitalosok juniorprogramját nem mindig jellemzi.

Ocon már 2016-ban, F1-es bemutatkozása előtt tesztelt a Mercedesnek Forrás: NurPhoto/Jordi Galbany

A Helmut Marko vezette utánpótlásprogram az elmúlt években oly mértékben fogyasztotta a tehetségeket, hogy az idei szezonra Danyil Kvjatot kellett visszahívni a Toro Rossóba, valamint a szuperlicenc-pontokat nem megszerző Dan Ticktum helyett az F1-es autóval eddigi pályafutása során egyetlen méter nélkül álló Alexander Albont kellett beültetni a másik autóba. „Szerencsés vagyok, pozitív dolog, hogy a Mercedes nagymértékű támogatását élvezem. – mondta Ocon. – Még a nehéz időkben is emlékeztek a bennem rejlő potenciálra és arra, hogy mit értem el.

Amikor melletted döntenek, az hosszú időre szól, jelen pillanatban ezt látom pozitívumként. Az egyetlen dolog amit tehetek, hogy a pályán nyújtott teljesítményem beszéljen helyettem. Azt gondolom, hogy mindenki boldog az eddig elvégzett munkám miatt, úgyhogy ez az, amit tehetek. A többi dolog nem rajtam múlik."