Red Bull: Az új szabályok növelhetik a különbséget a csapatok között

Forma-1, Magyar Nagydíj, rajt
Mogyoród, 2018. július 29. A Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtja a mogyoródi Hungaroringen 2018. július 29-én. Az élen Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint amellett, hogy az új aerodinamikai szabályok nem könnyítik meg az előzést, még szét is húzhatják a mezőnyt. A Mercedes csak segíteni akart, amikor támogatta a változtatásokat.

Több F1-es csapatfőnök és kételyeinek adott hangot az idei szabályváltoztatások kapcsán azóta, hogy a stratégiai munkacsoport megszavazta az előzést segítő aerodinamikai módosításokat. A leginkább az első és hátsó szárnyat, ezen kívül azonban más területeket is érintő új regulák sokak szerint nem fogják elérni a céljukat, azaz nem lesz számottevően könnyebb követni az elöl haladó autót, sőt, Christian Horner szerint az is benne van a pakliban, hogy szétszakad tőle a mezőny.

Az FIA és az F1 a Force India és a Williams által a tavaly augusztusi hungaroringi teszten pályára vitthez hasonló szárnyaktól várja a megváltást idén Forrás: Sahara Force India/Sahara Force India/James Moy Photography

A Red Bull az elsők között volt, amely bírálta a 2019-es változtatásokat és elhamarkodottnak nevezte azokat.

A bikások csapatfőnöke úgy gondolja, mostanra az összes csapat belátta, hiba volt siettetni az eredetileg 2021-re tervezett regulákat.

A Ferrari csapatfőnöke is szkeptikus, holott korábban kiállt az új szabályok mellett. „Sajnálatos módon az FIA kiválasztotta elfogadásra a legjobb ötleteket abból a kutatásból, amin Ross dolgozott, sajnálatos módon a Ferrari és a Mercedes pedig támogatta a stratégiai munkacsoportban, amelyben megszavazták azt – mondta Horner. – Valószínűleg utólag az összes csapat belátta, hogy nem volt helyes így elsietni a dolgokat. Azonban várjunk az ítélkezéssel a negyed-ötödik futam utánig."

Horner szerint nem csak az a gond az idei módosításokkal, hogy nem fogják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, hanem az is, hogy – mint az a nagyobb szabályváltozásoknál lenni szokott – széthúzhatják a mezőnyt.

Ilyenkor ugyanis nagy rá az esély, hogy adott csapat jól alkalmazkodik, míg más kevésbé, ráadásul ha egy szerényebb költségvetésű istálló nyúl mellé az autó tervezésével, az anyagi források hiánya miatt csak később, vagy egyáltalán nem fogja tudni visszahozni az elvesztegetett időt.

A hibrid-éra 2014-es kezdete hatalmas Mercedes-fölényt hozott, jóllehet, ez első sorban az erőforrásnak, és nem az aerodinamikának volt köszönhető Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Ez jelentős változás. Mint mindig, az egyik dolog hatással van a másikra, így nyilvánvalóan ez egy nagyon költséges változtatás – mondta Horner. – Befolyásolni fogja azt, hogy az autók szorosabban kövessék egymást? Talán egy kicsit, de nem kézzelfoghatóan.

A stabilitás húzza össze a legjobban a mezőnyt, akkor a rajtrács harmonikaszerűen összesűrűsödik."

A változtatás mellett korábban és azóta is kiálló Mercedes csapatfőnöke azzal indokolta az álláspontját, hogy jelenlegi egyeduralkodóként nem akartak gátat szabni annak, hogy a többieknek legyen esélye utolérni őket.

Más kérdés, hogy Horner szavai alapján pont a szabályváltozás lehet az, ami konzerválja a világbajnok istálló fölényét.

„Mindenek előtt azért szavaztunk a változtatások mellett, mert nem akartunk renitensek lenni – mondta Wolff az FIA év végi díjátadóján. – Az FIA és a Liberty rengeteg energiát fektetett a jövő évi szabályok megalkotásába, és onnan, ahol jelenleg mi állunk, segítőkészek akartunk lenni. Ezért szavaztunk mellette."

Toto Wolff továbbra azt mondja, nem volt hiba elfogadtatni az új aerodinamikai szabályokat Forrás: Sputnik/Alexei Danichev

Wolff szavaiból kitűnik, hogy arról ő sincs meggyőződve, hogy az új szabályokkal jelentős leszorítőerő-vesztést ér el az FIA,

az elejtett félmondata alapján az sem biztos, hogy a Mercedes veszíteni fog a leszorítóerejéből.

„Úgy éreztük, hogy [a szabályváltozás] egy kicsit felkavarhatja a rajtrácsot, ami lehetőséget és kockázatot is rejt magában, mi azonban az előbbit láttuk benne. Nyilvánvalóan megpróbáljuk ellensúlyozni a leszorítőerő-veszteséget amennyire csak tudjuk, kíváncsian várom, hogy amikor először pályára lépünk, mekkora lesz a veszteség, vagy egyáltalán lesz-e."