Társoldalunk:

Vettel, Alonso és Räikkönen ma nem kapna F1-es jogosítványt

2018.12.12. 09:54

A mezőny legjobbjai közül többen sem versenyezhetnének az F1-ben, ha a juniorkategóriákban nyújtott szerepléseik alapján újoncként kopogtatnának a világbajnokság kapuján.

Max Verstappen feltűnése után az FIA a 2015-ös szezontól a korábbiaknál keményebb feltételekhez kötötte az F1-es versenyzői jogosítvány, az ún. szuperlicenc megszerzését. Ennek lényege, hogy az adott pilótának be kell töltenie a 18. életévét, és a különböző juniorkategóriában elért eredményeik alapján össze kell gyűjteniük 40 pontot egy külön pontrendszerben meghatározott minta szerint.

Ez már önmagában feltételezi, hogy nagyon rövid úton manapság már nem lehet eljutni az F1-be, így előre sejthető, hogy Kimi Räikkönennek és Max Verstappennek manapság napjainkban jönne össze a kellő pontmennyiség, de egy Reddit-felhasználó, mole55 gyűjtése alapján a mezőny legnagyobb alakjai közül többen is fennakadnának a rostán, ha ma érkeznének a mezőnybe.

Még mindig Vettel (középen) tartja a legfiatalabb korban elért pole pozíció rekordjátForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Felix Heyder

Az alapvetés, hogy a mezőnyhöz 2016 óta csatlakozó pilótáknak megvan a szükséges 40 pontjuk, a korábban érkezőknek nem kellett matekozniuk, mole55 viszont megtette ezt, és átszámolta a 2018-as mezőny pontjait, ráadásul, ahol kellett, a megszűnt bajnokságokat is „beárazta” a ma létező, hasonló szériák szintjére. Íme, ki jutna be ma az F1-be!

Lewis Hamilton
78 pont: 8 pont a 2004-es F3-as Euroszéria 5. helyéért, 30 pont a 2005-ös F3-as Euroszéria megnyeréséért, 40 pont a 2006-os GP2-es bajnokság megnyeréséért)

Valtteri Bottas
65 pont: F3-as Euroszéria 3. helye 2009-ben és 2010-ben (20-20 pont), GP3-as sorozat 1. helye 2011-ben (25 pont)

Räikkönennek (balra) csak ideiglenes szuperlicencet adtak 2001-ben, rögtön pontot szerzett, egy évvel később a kétszeres világbajnok Häkkinen helyén ült a McLarennélForrás: DPA/AFP/Gero Breloer

Sebastian Vettel
33 pont: 5. hely a 2005-ös F3-as Euroszériában (8 pont), 2. hely a 2006-os F3-as Euroszériában (25 pont)

Kimi Räikkönen
12 pont: 2. az 1999-es európai Super Formula A-ban (2 pont), 1. a 2000-es brit Formula Renault-ban (10 pont)

Daniel Ricciardo
42 pont: 1. a 2008-as nyugat-európai Formula Renault-ban (10 pont), 2. a 2008-as Formula Renault Eurocupban (7 pont), 1. a 2009-es brit F3-ban (10 pont), 2. a 2010-es  Formula Renault 3.5-ben (15 pont)

Verstappen (jobbra) miatt vezették be a pontrendszert, Ocon (középen) szépen gyűjtögette volna a pontokatForrás: DPPI media/Florent Gooden

Max Verstappen
32 pont: 1. a 2013-as európai KZ-ben (3 pont), 1. a 2013-as európai KF-ben (3 pont), 1. a 2013-as World KZ-ben (4 pont), 1. a 2013-as World KF-ben (2 pont), 3. a 2014-es F3-as Európa-bajnokságon (20 pont)

Sergio Pérez
49 pont: 4. a 2008-as brit F3-ban (3 pont), 7. a 2008-9-es GP2 Asia sorozatban (6 pont), 2. a 2010-es GP2-es sorozatban (40 pont)

Esteban Ocon
60 pont: 3. a 2013-as Formula Renault Eurocupban (5 pont), 1. a 2014-es F3-as Európa-bajnokságon (30 pont), 1. a 2015-ös GP3-as bajnokságban (25 pont)

Stroll az F3-ban összeszedte, ami kell, aztán katapultált az F1-beForrás: Racing Point Force India F1 Team/James Moy Photography

Lance Stroll
50 pont: 1. a 2014-es olasz F4-es sorozatban (12 pont), 5. a 2015-ös F3-as Európa-bajnokságon (8 pont), 5. a 2015-ös F3-as Európa-bajnokságon (8 pont), 1. a 2016-os F3-as Európa-bajnokságon (30 pont)

Szergej Szirotkin
66 pont: 5. a 2014-es Formula Renault 3.5-ben (6 pont), 3. a 2015-ös GP2-es sorozatban (30 pont), 3. a 2016-os GP2-es bajnokságban (30 pont)

Nico Hülkenberg
98 pont: 3. a 2007-es F3-as Euroszériában (20 pont), 1. a 2008 F3-as Euroszériában (30 pont), 6. a 2008-9-es GP2 Asia sorozatban (8 pont), 1. a 2009-es GP2-es sorozatban (40 pont)

Sainz a juniorkategóriás eredményeivel nem jutna be az F1-beForrás: Motorsport Images/Zak Mauger

Carlos Sainz Jr
29 pont: 9. a 2012-es F3-as Euroszériában (1 pont), 5. a 2012-es F3-as Európa-bajnokságon (8 pont), 1. a 2014-es Formula Renault 3.5-ben (20 pont)

Pierre Gasly
59 pont: 2. a 2014-es Formula Renault 3.5-ben (15 pont), 8. a 2015-ös GP2-es sorozatban (4 pont), 1. a 2016-os GP2-es sorozatban (40 pont)

Brendon Hartley
50 pont: 9. a 2014-es WEC-ben (4 pont), 1. a 2015-ös WEC-ben (30 pont), 4. a 2016-os WEC-ben (16 pont)

Grosjean rengeteget versenyzett alsóbb osztályokban, sok pontot szerzettForrás: Motorsport Images/Andy Hone

Romain Grosjean
90 pont: 1. a 2007-es F3-as Euroszériában (30 pont), 1. a 2008-as GP2 Asia sorozatban (40 pont), 4. a 2008-as GP2-ben (20 pont)

Kevin Magnussen
30 pont: 2. a 2011-es brit F3-ban (7 pont), 7. a 2012-es Formula Renault 3.5-ben (3 pont), 1. a 2013-as Formula Renault 3.5-ben (20 pont)

Stoffel Vandoorne
95 pont: 2. a 2013-as Formula Renault 3.5-ben (15 pont), 2. a 2014-es GP2-ben (40 pont), 1. a 2015-ös GP2-ben (40 pont)

Alonso is gyorsan lépkedett az F1 felé, ezért nem járna elég pontForrás: AFP/Andrej Isakovic

Fernando Alonso
30 pont: 1. az 1999-es Formula Nissanban (10 pont), 4. a 2000-es Formula 3000-ben (20 pont)

Marcus Ericsson
22 pont: 10. a 2011-es GP2-ben (2 pont), 6. a 2011-es GP2 Asia sorozatban (8 pont), 8. a 2012-es GP2-ben (4 pont), 6. a 2013-as GP2-ben (8 pont)

Charles Leclerc
75 pont: 4. a 2015-ös F3-as Európa-bajnokságon (10 pont), 1. a 2016-os GP3-ban (25 pont), 1. a 2017-es F2-ben (40 pont)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK