Vágólapra másolva!
Jól kezdte az F1 Esports Pro Series-t a Mercedes pilótája, Bereznay Dániel, ám csapattársa feladja a leckét a mezőnynek.

Szerdán, az esti órákban rendezték meg az F1 Esports Pro Series, vagyis a Forma-1 hivatalos esport-bajnokságának első három fordulóját, amelyben a Mercedes versenyzőjeként egy magyar pilóta, Bereznay Dániel is részt vesz.

Bár a videójátékban az autók különbségei nem érződnek, a Mercedes pilótái a valós pályákon mutatott formájukhoz hasonló sikerrel kezdték a versenysorozatot, hiszen a címvédő Brendon Leigh megnyerte az első két futamot, Bereznay Dániel révén pedig kis híján mindkét versenyen kettős győzelmet értek el.

Bereznay Dániel remekül kezdte a szezont Forrás: BrigiPix/Brigipix

Bereznay az első két futamon is a 2. helyre hajtott, de az idénynyitón bokszutcai sebességtúllépés miatt büntetést kapott, és visszacsúszott a 6. helyre. A virtuális dobogós hely nem sokat váratott magára, a második fordulóban, a sanghaji pályán összejött a Mercedes 1-2, a magyar versenyző ráadásul mindössze 1,7 másodperccel kapott ki Leightől.

A harmadik futamon, a bakui pályán is folytatódott a Leigh-Bereznay duó jó sorozata,

hiszen ezúttal is a győzelemért küzdhettek, az viszont most a Toro Rosso színeit képviselő Frederic Rasmussené lett, miután a szélárnyékot kihasználva megelőzte Leigh és Bereznay autóját is, de a magyar pilóta így is a 3. helyezett lett.

Rasmussen és Leigh elképesztően izgalmas befutója a harmadik futamon

Az első három forduló után a Mercedes párosa magabiztosan a bajnokság élén áll a csapatverseny és az egyéni értékelés terén is. A szezon összesen 10 fordulóból áll.