Vágólapra másolva!
A Mercedes saját maga fújt porszemeket a gépezetbe, ami a népszerűtlen döntésre kényszerítette őket. Megpróbáljuk felgöngyölíteni az eseményeket, és kitalálni, Valtteri Bottas miért hitt abban, amiben kevesen, vagyis hogy megnyerheti az Orosz Nagydíjat.

Régóta nem volt olyan fagyos hangulat Forma-1-es díjátadón, mint a hétvégi Orosz Nagydíjon, és ennek nem Vlagyimir Putyin jelenléte volt az oka. A láthatóan feszengő Lewis Hamilton és Valtteri Bottas megpróbált volna elbújni a kamerák elől a Mercedes helycserés utasítása után, Sebastian Vettel pedig nyilván nem tudott felhőtlenül örvendeni az eredménynek, amellyel 50 pontra (két győzelemnyire) nőtt a hátránya a világbajnoki tabellán.

„Nem jó érzés. Nem hiszem, hogy valaha is éreztem volna ilyet, miután az 1. helyen zártam – ismerte el Hamilton. – Ez nagyon kellemetlen szituáció."

Azért annyira nem ismeretlen számára az adomány, bár nem pontosan ugyanilyeneket kapott korábban:

két éve Monacóban a vizes pályán szenvedő Nico Rosberget állították félre előle a 2. helyről a verseny elején, de ez is szükséges volt neki a győzelemhez. A 2010-es Török Nagydíjon a McLaren, a 2013-as Malajziai Nagydíjon a Mercedes parancsolt rá a csapattársára (Jenson Buttonra, illetve Rosbergre), hogy nem előzhetik meg, előbbi alkalommal szintén a győzelem volt a kedvezményezett jutalma.

A Mercedesnél nehezen tudtak reagálni a történtekre Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A túlparton is járt már, a 2007-es Monacói Nagydíjon újoncként a kardját kivonva az élen haladó csapattársára, Fernando Alonsóra tört volna, mire a McLaren a gúzsba kötötte és rászólt, hogy hátrébb az agarakkal.

Onnantól, hogy Bottas az utolsó kanyart túlságosan kiszélesítő Hamilton hibáját kihasználva megszerezte a pole pozíciót, fejben mindenki felkészülhetett rá, hogy ha lehetőségük adódik, a Mercedes megcseréli a pilóták sorrendjét. De tényleg mindenképp szándékukban állt? És mi vezetett félreértésekhez?

Bottas naiv volt?

Egy rövid periódust leszámítva, amíg Vettel befurakodott Hamilton elé (erről később), a Mercedes vezérkarában megtelepedhetett a dilemma, hogy mihez kezdjenek a pilótákkal. Hagyják a kiváló csapatjátékos Bottasnak megszerezni idei első győzelmét, látva Hamilton hatalmas előnyét a szezon végéhez közeledve? Vagy menjenek biztosra, és utóbbit növeljék még 7 ponttal?

Tényleg nehéz elképzelni, hogy a maradék öt nagydíjból kettőn nullázzon a címvédő, de akármennyire golyóállók a modern autók, a technika ördöge nem alszik,

idén pedig különösen sok az ütközés az élmezőnyben. Emlékezhetünk, hogy Hamilton 2016-ban valószínűleg a műszaki hibák miatt bukta el a vb-címet: két egymás utáni időmérőn (Kínában és Oroszországban), valamint egy futamon (Malajziában) is elromlott a motorja. Abszolút érthető a Mercedes kockázatkerülő hozzáállása.

Bottas a futam feléig mehetett Hamilton előtt Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Bottas mégis fanyar arccal szállt ki az autóból és beszélt a történtekről. A GPhírek kérdésére a monzai verseny előtt azt felelte, nem fél attól, hogy csapata lakatra zárta volna előtte a győzelem felé nyíló ajtót. „Nem hiszem, hogy teljesen elveszne a lehetőségem a győzelemre, ha megvan hozzá a tempóm. Minden az adott helyzettől függ. Megpróbáljuk elkerülni, hogy pontokat raboljak el Lewistól, illetve hogy ő pontokat veszítsen. Megbízom a csapatban, mindkettőnk felé tiszteletet mutatnak, nem hoznának túl kemény döntést" – mondta néhány hete, pedig akkor még feleekkora előnye sem volt Hamiltonnak Vettellel szemben.

Szocsiban azt gondolhatta, a körülmények lehetővé teszik, hogy megszerezze idei első győzelmét – csalódnia kellett, noha később azt nyilatkozta, nem derült égből villámcsapásként érte a helycserére vonatkozó utasítás és a sorrend befagyasztása.

– mondta. Az nem sokat számít, hogy az első etapban Hamilton előtt tartották, és hogy csak féltávnál jött az ukáz a helycserére. Titkon azért reménykedett, hogy visszakapja az 1. helyet, a leintés előtt nem sokkal ugyanis rádión érdeklődött, hogy mi a csapat terve a befutóra.

Talán lesz még esélye nyerni idén Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Elvileg igényt tarthatott volna rá, hogy visszakapja a tavalyi Magyar Nagydíjon tett szívességet – ott maga elé engedte csapattársát, hátha ő több sikerrel támadja a Ferrarikat, majd az utolsó körökben visszakapta tőle a pozíciót –, de a körülmények elég mások voltak:

akkor még csak a szezon második fele kezdődött meg, és Bottas sem állt messze Hamiltontól a tabellán, a hátrányát 19 pontra csökkentette a Hungaroringen.

Még ha követi is a kölcsönkenyér visszajár elvet a Mercedes, a helycserét nehéz lett volna biztonságosan kivitelezni, hiszen Vettel 2 másodpercnél kisebb távolságból üldözte Bottast. Nem lett volna megoldhatatlan, de hordozott rizikót.

Biztos sokan kétségbe vonják, de Toto Wolff állítása szerint a finn sorsa nem volt megpecsételve a verseny előtt. „Mondtuk a pilótáknak, hogy versenyezhetnek egymással, csak vigyázzanak – nyilatkozta. – Valtterinek azt is mondtuk, hogy ha a célhoz közeledve miénk az első két hely, tartjuk a sorrendet, kivéve, ha Vettel részéről fenyegetést érzünk." Ezt azzal támasztotta alá, hogy pont azért őt hívták ki előbb kerékcserére, hogy „megvédjük a pozícióját", vagyis hárítsák a Ferrari elévágási kísérletét. „Mindenre fel akarunk készülni. Délelőtt milliónyi forgatókönyvet beszéltünk át, de a verseny oly módon alakult, ami nem volt közte" – tette hozzá.

Bottas Hamiltont és Vettelt is maga mögött tartotta a rajtnál, pedig Szocsiban ez nehéz feladat a hosszú célegyenes miatt Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Ezért gondolták meg magukat menet közben, csak úgy tűnik, zavar támadt a házon belüli kommunikációban. „Nem akarom elárulni, miről egyeztettünk a futam előtt, ez csak ránk tartozik. De kicsit össze voltam zavarodva" – ismerte el Bottas. Amíg az ellenkezője ki nem derül, legyünk jóhiszeműek és tételezzük fel az istállóról, hogy alapból tényeg nem volt tabu számára a P1.

Mire nem gondolt a Mercedes?

Ahogy a közvetítésben is hallani lehetett, a helycserét azzal indokolta a Mercedes, hogy Hamilton hátsó gumijai hólyagosodni kezdtek, és nem akarták kiszolgáltatottá tenni Vettellel szemben. Ez az a pont, ahol kicsit sántít Wolff magyarázata – nehéz elképzelni, hogy ne lett volna olyan receptjük a fiókban, amit Vettel váratlan fenyegetésére vagy előzésére írtak. Ez úgy is előfordulhatott volna, hogy a gyengébb hétvégi nyitány után vasárnapra begyorsul a Ferrari. Ha igazat állít, az csúnya felelőtlenség, amatőr hiba a Mercedestől.

Márpedig Bottas szerint tényleg nem kalkuláltak azzal az eshetőséggel, hogy baj lesz a gumikkal.

– mondta, hozzátéve, hogy közvetlenül előtte arra szólították fel, hogy támadja az 1. helyet átmenetileg elfoglaló, a bokszba csak később belátogató Max Verstappent.

Hamilton bajba kerülhetett volna a gumikkal, és akkor valószínűleg csökken az előnye a bajnokságban Forrás: Sputnik/Alexey Filippov

A lágy gumikeverék hólyagosodása senkit sem érhet váratlanul, hőség sem kell hozzá. Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója nemrég kifejtette, hogy ez a típus hajlamosabb a hólyagosodásra, mint némely másik, mert csekély a hőfáradása, és pont emiatt magasabbra szökhet benne a hőmérséklet, ami légbuborékok keletkezéséhez vezet. Hamar kialakulhatnak, amikor valaki más autók követésekor a lecsökkent leszorítóerőben csúszkál, vagy ahogy a szakember hangsúlyozta „új korától kezdve keményen hajtja a gumit, az ugyanis felerősíti a jelenséget."

Kimi Räikkönennek pont ez lett a veszte Monzában, és Hamilton eredményét is ezért féltette a Mercedes,

akinek meg kellett nyomnia a bokszkiállása utáni köröket, hogy visszaelőzze Vettelt.

Wolff részéről hatáskeltés és erős túlzás volt, hogy egy újabb kerékcserével a britnek a győzelem helyett legrosszabb esetben a 6. vagy 7. hely jut, és ezt is mérlegelniük kellett, de tény, az mindenképp aggasztó lehetőségnek látszott, hogy versenyzőjük a Ferrari prédájává válik.

Az vesse az első követ Wolffékra, aki alkalmazottak százaiért felelve másképp lépett volna. „A kérdés, hogy a rosszfiú szeretnék-e lenni vasárnap, vagy az idióta Abu-Dzabiban? Inkább leszek rosszfiú ma, mint idióta a szezon végén" – közölte a csapatfőnök. Bármennyire népszerűtlenné vált, sokszor az ilyen kegyetlenség dönt győzelem vagy vereség kérdésében. Monzában a Ferrarit előbb elismerésekkel, aztán kritikákkal tömték tele, miután hagyták, hogy Räikkönen Vettel előtt lehessen; láttuk, mi lett az eredménye. Szimpátiával még senki sem lett világbajnok.

Ettől függetlenül maradt a kérdés, hogy a veszély elmúltával miért nem cserélték vissza a pozíciókat?

Ez szintén marcangolhatja Bottast, aki joggal feltételezhette, hogy az utolsó körökben Hamilton már biztonságban lett volna a 2. helyen, ha visszarendelik oda.

Az már csak hab a tortán, hogy a Mercedes a saját baklövésével sodródott olyan irányba, hogy ne kövessen el még egyet és meg kelljen harapnia az egyik ujját.

Hamilton egy melléfogásnak köszönheti a győzelmet?

Ezúttal a Mercedes sakkozott rosszul a bokszkiállás időzítésével: Bottast valóban meg tudták védeni Vettel elévágási kísérletétől anélkül, hogy attól kelljen tartaniuk, hogy a Ferrari az ultralágy keveréken az etap végén begyorsítva előzzön. A grafikonon látható, hogy Vettel az 1:40-es tartomány elején ment a kerékcsere előtt, ennél néhány tizeddel jobbra Bottas is képes volt a friss lágy gumin.

Hamilton, Bottas és Vettel köridői az Orosz Nagydíjon Forrás: Gerse József (GPhírek)

Hamiltont viszont érthetetlen módon nem egy, hanem két körrel később hívták be Bottas után, ráadásul a brit utolérte a sereghajtót, Szergej Szirotkint, akinek a nyomában időt vesztett a turbulens levegőben. Vettel köszönte szépen, hiába járta meg a bokszutcát 2 tizeddel lassabban Hamiltonnál, előtte bukkant fel.

Egyébként nem alaptalanul állította, hogy Bottas visszafogta őt, a rádióforgalom alapján valóban a finn fülére szóltak, hogy tegyen így, az első teljes köre ezért is volt csupán 1:40.2.

Toto Wolff magára vállalta a felelősséget a késlekedésért Hamilton bokszba hívásával, azt mondta, a vezető stratégával, James Vowlesszal beszélgetett – nyilván nem a vasárnapi ebédről –, amikor lépniük kellett volna, és ez indította el a dominót, ami kivette Bottas kezéből a győzelmet.

Vettel nem sokáig tudta visszaverni Hamilton rohamát Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Összefoglalva: a Mercedes egy körrel elkésett Hamilton kerékcseréjével, aki Vettel mögé esett => Hamilton a lágy gumin túl gyors tempót diktált, hogy visszaelőzhesse Vettelt => a terheléstől hólyagosodni kezdtek a gumik Hamilton autóján, ezért a Mercedes megcserélte a pilóták sorrendjét, hogy Hamiltont megvédjék Vetteltől.

A megválaszolatlan kérdés pedig az, hogy a fair play jegyében a cél előtt miért nem cserélték vissza a sorrendet, ha Bottast tényleg nem tiltották el az 1. helytől.

Valószínűleg nem ez az epizód dönti el a vb-címet, Hamilton bizonyára a mesterséges helycsere nélkül is bezsebelné ötödik koronáját. Mostantól elég négyszer a 3. és egyszer a 2. helyen célba érnie a végső diadalhoz, és akkor Vettel öt győzelemmel sem tudja legyőzni.