Vágólapra másolva!
Zak Brown, a McLaren ügyvezetője elárulta, elveszítették volna Lando Norrist, ha nem adnak neki versenyzői ülést 2019-re. Vélhetően a Toro Rosso vitte volna, ahová most Alonso csapattársát igyekeznek bejuttatni.

Számos csapat továbbra sem jelentette be, milyen pilótafelállással indul 2019-ben. Ezek közé tartozik a Toro Rosso is, amely ezúttal úgy tűnik, gondban van a Red Bull juniorprogramjának jelenlegi helyzete miatt. Az idén még Fernando Alonso csapattársaként a McLarennél vezető, az istállótól a szezon végén távozó Stoffel Vandoorne lehet az egyik jelölt, Zak Brown, a wokingiak ügyvezetője legalábbis mindent megtesz, hogy helyet találjon leváltott pilótájának, miután megakadályozta, hogy a helyére szerződtetett Lando Norrist elcsenje orra elől a Red Bull fiókcsapata.

Vandoorne akár egy Toro Rossóban is találhatja magát jövőre Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Vandoorne második, egyben utolsó teljes szezonját tölti a McLarennél, hiszen az ő, és az F1-től elköszönő Alonso helyére jövőre Carlos Sainz és Lando Norris érkezik a csapathoz. Zak Brown meglehetősen önkritikusan beismerte, nem biztosítottak megfelelő hátteret Vandoorne-nak, aki megérdemelne egy második esélyt a Forma-1-ben.

– nyilatkozta Brown. – Stoffel kivételes autóversenyző, végtére azonban a jövőbe tekintünk, Lando pedig a jövő sztárja. Egy másik környezetben Stoffel talán többet jeleskedne egy jobb autóban."

„Azt hiszem, két évig nagyon gyenge autónk volt. Olyasvalaki, mint Fernando, gyorsabban tud alkalmazkodni, annyi tapasztalata van. Stoffel nagyon közel volt Fernandóhoz, ahogyan azt Fernando is mondta, sokkal közelebb, mint néhány másik csapattársa."

Vandoorne (jobbra) az idén eddig egyszer sem tudta legyőzni Alonsót az időmérőn Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Amikor a meggyőző bahreini bemutatkozása utáni versenyeire gondolok, 2017-ben versenyről versenyre szabadedzéseket veszített, nem vagyok benne biztos, hogy valaha is megkapta a lehetőséget, hogy felvegye a ritmust."

Brown elismerte, hogy felvette a kapcsolatot más csapatokkal azért, hogy Vandoorne-t valahogy a száguldó cirkuszban tartsa.

„Igen, már megtettem. Bármit azon nyomban meg fogunk tenni, amivel segíteni tudjuk Stoffelt, családtagnak tartjuk, kivételes volt együtt dolgozni vele.

de ahogy azt mindenki tudja, más versenyzési lehetőségek is megfontolás alatt állnak, én pedig nem hezitálnék Stoffelt a McLaren családban tartani, amennyiben van szabad ülés, ő pedig szeretné azt betölteni."

Norrisra lecsapott volna a Toro Rosso

A jelenleg a McLaren harmadik számú pilótájaként tevékenykedő, valamint a Forma-2-ben versenyző Lando Norrist szeptember 30-ig kötötte szerződés a McLarenhez, utána szabadon igazolhatóvá vált volna. Brownnak nincs is kétsége afelől, hogy egy másik csapat, vélhetően a Toro Rosso azonnal szerződtette volna a 18 éves brit tehetséget.

Norrist a Red Bull is szívesen tudta volna a magáénak Forrás: Hungaroring

„Tudtuk, hogy egy másik csapat elhappolta volna előlünk, de nem ennek nyomására szerződtettük le, ugyanakkor tisztában voltunk vele, ha nem nekünk vezet, akkor valaki másnak fog" – mondta Brown.

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt nyilatkozta, meglehetősen sok versenyzőt vesznek számításba, mint a Toro Rosso lehetséges jövő évi pilótája. Pierre Gasly a Renault-hoz szerződött Daniel Ricciardo helyét veszi át a Red Bullnál, míg Brendon Hartley helye meglehetősen bizonytalan. „Jelentős javulás kellene a teljesítményében a hátralevő versenyeken" – mondta Marko az új-zélandiról.

Azt viszont már most elmondhatom, hogy igencsak valószínűtlen, hogy a Mercedesszel kapcsolatban álló versenyzőnk lesz, habár az F1-ben minden lehetséges."