Vágólapra másolva!
Ritka összefogás valósult meg, az F1-es csapatok mindegyike beadta a derekát és hozzájárultak, hogy a Force India új üzemeltetője hozzáférjen az előző tulajdonosnak járó jogdíjakhoz.

Bonyolult jogi ügymenet eredményeként a Force India autói részt vehetnek a Belga Nagydíjon, de ehhez az kellett, hogy a csapat eszközei egy befektetői konzorciumhoz kerüljenek, ami egy új vállalat révén újraindította az istállót. Az FIA gyorsított eljárással kizárta az előző Force Indiát az F1-ből és benevezte az új, Racing Point Force India nevű csapatot.

Ennek részeként azonban az új csapat nem tarthatta meg az előző által megszerzett pontokat, de a szezon végéig akár a 6. helyig is visszakapaszkodhatnak, és alapesetben ilyenkor elesnek a korábbi eredményeik alapján nekik járó televíziós jogdíjaktól is. Korábban több csapat is ellenezte, hogy az „új” Force India részesüljön a jogdíjakból, de a Racefans szerint végül meggondolták magukat.

Továbbra is pályán a Force India Forrás: DPPI/Florent Gooden

A portál több forrásból is úgy értesült, hogy a silverstone-i istálló számíthat a korábbi eredményeik alapján járó jogdíjakra és arra a jutalomra is, ami a Belga Nagydíjjal kezdődően megszerzendő pontjaik után jár majd nekik, így a veszteségük lényegében attól függ, hogy a szezon további versenyen hány ellenfelüket tudják visszaelőzni a tabellán.

Otmar Szafnauer, a Force India új csapatfőnöke is megerősítette a megállapodás tényét, azt viszont nem értette, hogy ha a csapat pontjai elvesztek, akkor az erőforrások felhasználása terén miért nem kapnak tiszta lapot. Elárulta, a pénzdíj miatt akadékoskodó ellenfelek garanciákat kaptak,

de arra nem tért ki, hogy mik ezek. A Racefans szerint akadtak csapatok, amelyek aggódtak, hogy a Force India a Haas modelljét követve a Mercedes „B csapata” lesz, ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy a csapat nevének része maradjon a Force India kifejezés, mert azt feltételezik, hogy a Mercedes nem szívesen vállalná nyíltan az együttműködést a megtépázott nevű istállóval.

Helyezés Csapat Pont
1. Oracle Red Bull Racing 44
2. Scuderia Ferrari 27
3. Mercedes-AMG 16
4. McLaren F1 Team 12
5. Aston Martin Aramco F1 Team 3
6. Alfa Romeo 0
7. MoneyGram Haas F1 Team 0
8. Scuderia AlphaTauri 0
9. Williams Racing 0
10. BWT Alpine F1 Team 0