Vágólapra másolva!
Egy jogi akadály ellehetetlenítheti a nemrég csődvédelem alá került, majd egy befektetőcsoport által részben átvett F1-es csapat részvételét. Kevés idő maradt megoldást találni.

Váratlan akadályba ütközött az előző két szezon során a konstruktőri világbajnokság 4. helyét elérő Force India megmentése, miután Sergio Pérez és egyéb hitelezők kezdeményezésére a Magyar Nagydíj előtt csődvédelem alá vonták az istállót működtető gazdasági társaságot, majd augusztus elején napvilágot látott, hogy Lance Stroll édesapja, Lawrence Stroll és üzlettársai az új tulajdonosok.

A legfrissebb hírek szerint azonban a csődeljárást kifogásoló Uralkali panaszának lehet alapja, mivel kiderült, Stroll és konzorciuma nem tudta egy kéthetes periódus végét jelző határidőig rendezni a csődvédelem alá helyezett cég problémáit, mert az oroszok által is említett 13 indiai bank és a Vijay Mallyának kölcsönt adó Diageo hozzájárulása is kellett volna ehhez.

A Force India a Hungaroringen már 2019-es szárnyat is tesztelt Forrás: Sahara Force India/Sahara Force India/James Moy Photography

A Racefans és az Autosport értesülései szerint Stroll a múlt héten a csapatot működtető gazdasági társaság helyett annak eszközeit vásárolta fel, beleértve az autókat, a silverstone-i gyárat, a felszereléseket és egyebeket, amik az istálló működtetéséhez szükségesek. Az viszont komoly problémát jelent, hogy

a Force India nevezése és a jogdíjak lehívására való jogosultsága a Force India Formula One Team Limited nevű céghez kötődik, amit még 1989-ben a Jordan-csapat kapcsán hoztak létre,

és továbbra is csődvédelem alatt áll, ráadásul már eszközei sincsenek ahhoz, hogy versenyezzen. Stroll viszont nem rendelkezik azzal a céggel, ami rajthoz állíthatná az eszközök között szereplő autókat. Ebből az következik, hogy – jelen állás szerint – az autók csak új nevezés alatt vehetnének részt a Belga Nagydíjon, ekkor azonban az új befektetők óriási bevételektől esnének el.

Mallyát, a cégét és a márkaneveit is megpróbálják kiradírozni Forrás: Sahara Force India/Sahara Force India/James Moy Photography

Ezekhez akkor sem feltétlenül férnek hozzá, ha menet közben megszerzik az irányítást a Force India Formula One Team Limited fölött, mert az összes csapat jóváhagyására lenne szükség, de az Auto Motor und Sport korábban úgy értesült, hogy a McLaren, a Williams és a Renault ehhez nem járul hozzá, és úgy tudni, továbbra is ellenállnak.

A Racefans szerint az FIA jogászai vizsgálják a helyzetet.

A sportszabályzat kimondja, hogy az adott szezonra az előző év november 30-ig kell nevezni, de a 8.1-es pont szerint máskor is van lehetőség erre, ha felszabadul egy csapat helye a mezőnyben. Jelen esetben a Force India eszközeivel rajthoz álló csapat nyilvánvalóan a korábbi üzemeltető helyét venné át.

A nevezés azonban szintén bonyolult folyamat, mert a kereskedelmi megállapodásokat is érinti (ami nem az FIA hatásköre), ráadásul egy nemzeti autósport-szövetségen keresztül lehet csak benyújtani, ez a silverstone-i istálló esetében eddig az indiai szövetség volt.

A szerda éjszakai állapot szerint egyelőre nem tudni, hogy megoldódik-e a Force India helyzete,

és ha igen, akkor hogyan, rajthoz állhatnak-e Spában, és milyen néven, illetve a későbbiek során milyen névvel és jogi személlyel a hátuk mögött versenyeznek majd. A korábbi társtulajdonos Subrata Royhoz köthető Sahara neve már kikerült a csapat nevéből, és a spái paddockban eltávolították a Force India logókat is, valamint Vijay Mallya vállalatai, a UB Group és a Kingfisher cégéreit is.