Vágólapra másolva!
Orvosai szerint a tüdőátültetés után az a cél, hogy Niki Lauda ismét a betegsége előtti formában élhesse az életét. Még hetekig kórházban marad.

Augusztus elején életmentő műtétet hajtottak végre a korábbi háromszoros világbajnok Niki Laudán súlyos légzőszervi betegsége miatt. Az osztrák legenda tüdőátültetésen is átesett, egy ideig mesterséges kómában tartották, de orvosai szerint jól halad a felépülése és azt sem tartották kizártnak, hogy Lauda a felépülése után a munkába is visszatérhet.

Lauda napjainkban a Mercedes F1-es csapatának ügyvezetői jogkör nélküli elnöke és résztulajdonosa, valamint a Laudamotion nevű légitársaság elnökségének is tagja, így 69 évesen továbbra is nagyon elfoglalt. Nem szükségszerű, hogy súlyos betegsége után ebből vissza kell majd vennie.

Lauda 2012 végén tért vissza az F1-be Forrás: DPPI/Florent Gooden

„A túlélési ráta egy év után 90% feletti, és öt év után is 75% körüli” – nyilatkozta Peter Jaksch, az orvoscsoport tagja, aki kiemelte, hogy a betegek életminősége jó marad a beavatkozás után is.

Walter Klepetko hozzátette, Lauda akár a későbbiek során dolgozhat is,

mert „a jövőbeli tevékenységeknek nem kellene jelentősen különbözniük a korábbi helyzettől, ha minden jól megy – mondta. – Ebben a helyzetben nagyon számítunk arra, hogy [Lauda] képes lesz visszatérni egy olyan életbe, amit ő normálisnak tart. Az idő majd eldönti, hogy elérjük-e a célunkat.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke és Lauda üzlettársa nemrég azt üzente, alig várja, hogy honfitársa visszatérjen, de „a rá váró felépülés nem verseny. Biztos vagyok abban, hogy nemsokára minden orvossal és ápolónővel közli majd, hogy elege van a kórházból. Biztos és gyors gyógyulást kívánunk neki – ebben a sorrendben –, valamint neki és a családjának is pozitív energiákat küldünk.”