Vágólapra másolva!
Ismét kevesebb pénzt kapnak az F1-es csapatok a sportág jogdíjaiból, mivel a Liberty Media hatalomátvétele óta gazdasági szempontból továbbra sem prosperál az F1.

Közzétette negyedéves pénzügyi jelentését a Liberty Media, ami egyéb tevékenységek mellett az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa is és működését elsősorban az F1 pénzügyei határozzák meg. Tavaly kellemetlen meglepetést okozott a csapatoknak, hogy a Liberty beruházásai miatt csökkent a nyereség, így a nekik kiosztható jogdíj összege is, és ez idén is így maradt.

Az április-június közötti időszak során az előző évi helyzethez képest 616-ról 588 millió dollárra esett vissza az F1 bevétele, így a csapatok között szétosztható összeg is 7%-kal kevesebb lett, 330 millió dollár helyett csak 307 millió dollár, vagyis a 10 csapat összesen 23 millió dollárral kevesebb pénzhez jut.

A Francia Nagydíj visszatérése a második negyedévre esett Forrás: AFP/Gerard Julien

A visszaesést a Liberty azzal indokolta, hogy a tavalyi évhez képest idén a világbajnoki szezon 21/7-e helyett csak a 20/7-ét rendezték meg és a versenynaptár átalakítása miatt kevesebb olyan verseny esett ebbe a negyedévbe, ahol a promóter az európai futamoknál nagyobb összegű jogdíjat fizet (konkrétan az Orosz Nagydíjat említik, noha helyette ott volt a szintén busás Azeri Nagydíj). A közleményük szerint ezt részben ellensúlyozza a mindenhol növekvő összegű jogdíjbevétel.

Az eredményeket befolyásolta, hogy a bevételek könyvelése terén változtattak az eljáráson az előző évhez képest, azt viszont rögzítették, hogy a bevételek csökkentek, a kiadások pedig nőttek, elsősorban az F2-es csapatok részére történő alkatrészeladás, a marketingköltségek, a szállítmányozási és technikai kiadások, valamint a digitális média miatt.

Chase Carey irányítása alatt az F1 sokat költ Fotó: Mudra László - Origo

A jelentésben nem esik szó az F1 TV elindításával generált bevételekről, Chase Carey elnök-vezérigazgató viszont megemlítette az Amazonnal való együttműködést és a menedzsment további eredményeit.

„A 2018-as szezon továbbra is izgalmas, kiszámíthatatlan eredményeket hoz és változó a dobogóra jutók csoportja is – nyilatkozta Carey. – Sikeresen visszatértünk Franciaországba, a Paul Ricard Circuitre 1990 óta először, megtartottuk a második 2018-as szurkolói fesztiválunkat és más frontokon is előreléptünk az AWS-szel kötött izgalmas, globális szponzorációs megállapodás révén, további szponzori ügyleteket újítottunk meg, meghosszabbítottuk a Belga Nagydíj szerződését és egyre több digitális tartalmat kínálunk.”