Mansour Ojjeh kiszállása igencsak érzékenyen érintette volna a McLarent, amely közleményt adott ki arról, hogy befektetőjük nem megy sehova. Mindeközben a Toro Rosso sztárszakemberének minél előbbi munkába állításán dolgoznak.
Hatalmas átszervezés zajlik a McLarennél az idei szezonban, amelynek több kulcsfigura is áldozatul esett már. Amennyiben helytálló lett volna a hír, most egy újabb, minden eddiginél fontosabb személy, a csapattal több mint 30 éves közös múltra visszatekintő, jelenleg második legnagyobb részvényeseként számon tartott Mansour Ojjeh lett volna a következő távozó. Csakhogy a brit Independent tévesen közölte az üzletember lemondását, amiért most kapott is a csapattól.

A történet onnan indult, hogy az Independent hasábjain Christian Sylt azt írta, a McLarentől távozott Mansour Ojjeh, az istálló egyik fő részvényese.
A lap szerint az üzletember váratlanul lemondott az igazgatótanácsban betöltött pozíciójáról, azzal együtt pedig az autóiparon kívüli területekkel foglalkozó McLaren Applied Technologies-t is elhagyta, ezzel véget vetve a csapattal 1984 óta tartó kapcsolatának.
A McLarennél új vezetői struktúrát vezettek be az év korábbi részében, amelynek élén egy végrehajtó bizottság áll, annak egyik tagja volt Ojjeh. Az egész McLaren-csoportot ez a bizottság ellenőrzi, az egyes részlegek vezetői pedig ide jelentenek.
A McLarennél nem vártak sokat a válasszal, közölték, az Independentben megjelent történet teljes egészében félrevezető, a szerző Christian Sylt pedig nem kereste meg őket a publikálás előtt az információk pontosságát illetően.
„Mansour Ojjeh nem mondott le, továbbra is a McLaren-csoport igazgatója marad, mint a második legnagyobb részvényes és a McLaren végrehajtó bizottságának teljes jogú tagja" – áll a csapat közleményében.

„Jelenleg a csoport átszervezése után a vállalati struktúránk egyszerűsítése zajlik. Ennek egyik fontos része, hogy a McLaren Group leányvállalatainak igazgatótanácsait tisztán ügyvezető igazgatókkal tölti fel nem-ügyvezető igazgatók helyett. Mansour egyszerűen ezen nem-ügyvezető igazgatók egyike."
A nem-ügyvezető igazgató a vállalatoknál olyan személy, aki tagja az igazgatótanácsnak, de a vállalat irányításában nem vesz részt, nem alkalmazott.
„Az ügyvezető igazgatók, akik mindannyian a lemondás mellett döntöttek a leányvállalatok igazgatótanácsában, a testvérvállalat McLaren Group Limited igazgatói maradnak. A gyakorlatban semmi sem változott, ez egy olyan döntés, ami hatékonyabb és praktikusabb folyamatokat eredményez."
Minél hamarabb maguknál tudnák az új technikai igazgatót
A McLaren a Magyar Nagydíj alatt bejelentette, hogy leszerződtette a Toro Rosso sokak által a mezőny egyik legjobb szakemberének tartott technikai igazgatóját, James Key-t. Igen ám, de nem sokkal ezután kiderült, hogy a Red Bull fiókcsapatának esze ágában sincs elengedni egyik legnagyobb koponyáját addig, ameddig szerződés köti jelenlegi csapatához.

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője most azon munkálkodik, hogy minél hamarabb a csapatnál tudja Key-t, azt pedig világossá tette, hogy a szakember előbb vagy utóbb, de a McLaren alkalmazottja lesz.
Felvettük James Key-t, ő lesz a technikai igazgatónk. Még nincs meg az időpont, hogy mikor áll munkába, mivel szerződés köti a Toro Rossóhoz, ezt pedig természetesen tiszteletben tartjuk. A Toro Rosso és a Red Bull érthetően ideges, hogy elveszít egy ilyen nagyszerű tehetséget. Úgy gondolom, hogy ő az egyik legjobb technikai igazgató a bokszutcában, emiatt nagyon izgatottak vagyunk, hogy csatlakozik hozzánk."
Brown azt sugallta, hogy a wokingiak megállapodást keresnek a Toro Rossóval, hogy minél előbb engedjék el Key-t. „A Forma-1 világában mindig van mód és lehetőség arra, hogy megváltoztassunk helyzeteket. Ez olyasmi, amit lehetőség szerint megfontolunk."

A McLaren ügyvezetője azt mondja, tisztában voltak Key leigazolásakor azzal, hogy sokáig tarthat, mire csatlakozni tud hozzájuk. „Van egy tervünk. Nyilvánvalóan ismerjük a jelenlegi helyzetét, és teljes mértékben megfelel, hogy ennek tudatában cselekedjünk."
Mint azt fentebb írtuk, a McLaren nagy átszervezésen megy keresztül, ennek a folyamatnak pedig nem Key az utolsó láncszeme.
„Még nem vagyunk kész, jelenleg is a belső tervünk szerint tesszük a dolgunkat. Még vannak dolgok, amelyeket el kell végeznünk a technikai részlegen, ez az év későbbi részében fog tisztázódni."