Társoldalunk:
Hírlevél

Mercedes vs. Ferrari: A Hungaroringen jön az újabb rajtkáosz?

2018.07.29. 06:10

Többször is komoly feszültséghez vezetett már a nyáron, ha a Mercedesek elfoglalták az első rajtsort, mögöttük pedig a Ferrarik indultak. A Magyar Nagydíjon még nagyobb esély van az ütközetre.

Esélylatolgatás a pénteki eredmények alapján

Átírta a forgatókönyvet az eső érkezése Hungaroringen, hiszen száraz pályán jó eséllyel Sebastian Vettel vagy Kimi Räikkönen szerezte volna meg a pole pozíciót a 33. F1-es Magyar Nagydíjra, azonban Räikkönen hiába érezte saját bevallása szerint is meglepően jól magát a nedves pályán, végül Lewis Hamilton és Valtteri Bottas foglalta le az első rajtsort a Mercedesnek.

Az Ezüstnyilak idén egyáltalán nem olyan határozottak szombat délutánonként, mint a korábbi években voltak, Vettel a szezon elején zsinórban szállította a pole pozíciókat, nyáron azonban Franciaországban és Ausztriában a Mercedeseké lett az első rajtsor.

Vettel egy jó rajttal feledtethetné a kevésbé jól sikerült időmérőt, de a 4. helyről ez önmagában nem lesz elégForrás: AFP/Attila Kisbenedek

Paul Ricardon ebből rajtbaleset lett, a Red Bull Ringen pedig csak centiken múlott, hogy a harapófogóba szorított Räikkönen nem akadt össze az Ezüstnyilakkal. Silverstone-ban és a Hockenheimringen a 2. helyről, majd a pole-ból induló Vettel ki tudta használni, hogy a rajtnál maximum egy Mercedes állhatta az útját, Angliában viszont

a gyengén rajtoló Hamilton és Räikkönen útja keresztezte egymást. 

Hamilton ekkor már szándékosságot kiáltott, de nem volt nehéz belátni, hogy a visszafogottabban kezdő Mercedesek és a szombaton lassabb, de jobban rajtoló Ferrarik ugyanazért a területért harcolnak. Ez a hétvége eddigi alakulása alapján a Magyar Nagydíjon főleg így lesz.

A lágy gumik jobban bírják, de a rajtnál alulmaradnak az ultralágyakkal szemben, az esős időmérő miatt mindenki szabadon választhat abroncsot a futamraForrás: AFP/Ferenc Isza

A Ferrarik az eső miatt váratlanul ismét a Mercedesek mögé szorultak a sorban, ráadásul a Hungaroringen szinte minden a rajton, majd az első két kanyar eseményein múlik, és azon, hogy ki tud szabad pályán, senki által sem akadályozva haladni a cél felé.

Ez lenne a recept a Mercedes és a Ferrari közötti újabb rajtkáoszra? A GPhírek kérdésére Vettel kitérő választ adott.

„Nem tudom, nem vagyok jó a receptek terén. Jól fog jönni, ha jobb rajtot veszünk, de nem úgy közelítjük meg a versenyeket, hogy ha az előző versenyen gyorsabbak voltunk, akkor a következőn is azok leszünk. A pilótafülkében és azon kívül is akadnak dolgok, amiket az embernek jól kell csinálnia, a rajt egy dolog, de a táv 70 kör, nem csak egy sprint az első kanyar felé.”

Ricciardónak valószínűleg mindent bele kell majd adnia, hogy feljöjjön legalább a 6. helyreForrás: AFP/Ferenc Isza

A Mercedesnél viszont nagyon komolyan gondolják, hogy a verseny elején meg kell tartani a vezetést. Az időmérő utáni sajtótájékoztatón a pole pozíciót megszerző Hamilton úgy vélte, „erősen valószínűtlen”, hogy feláldozzák a jó rajtot azért, hogy esetleg egy lágy gumival kezdett és ezáltal elnyújtott első etappal biztosra menjenek a gumik felhasználása terén.

Esélylatolgatás a pénteki eredmények alapján

Nagyon sok múlhat azon, hogy az adott autó pilótája mennyi idő alatt reagál, és milyen a tapadás az elrugaszkodáshoz. A 2015-ös Magyar Nagydíjat Vettel úgy nyerte meg a 3. helyről, hogy az 5. kockából kezdő csapattársa is simán lerajtolta a Mercedeseket, és az 1-es kanyarba már egyértelműen az élen fordulhattak. Most viszont fordított a helyzet, és

a német pilóta csak a sokszor kedvezőtlenebbnek tartott páros oldalról kezd.

Azt viszont még a mezőnyben sem tudják, hogy ezúttal ez tényleg hátrány lesz-e. Bottas az FIA sajtótájékoztatóján elismerte, fogalma sincs, milyen lesz a tapadás, és kérdésünkre Max Verstappen is lényegében ugyanezt mondta egy kurta tőmondatban. Azzal kapcsolatban, hogy a vártnál gyengébb, 7. rajthelye ellenére lesipuskásként lecsaphat-e a Mercedesek és a Ferrarik esetleges összeakaszkodása alkalmával, úgy felelt: „Én sohasem tervezek előre ilyen dolgokkal. Majd holnap meglátjuk.”

Már pénteken zajlottak a rajtgyakorlatok a bokszutcában, de kérdés, hogy a tapadás változása miatt ennek volt-e értelmeForrás: AFP/Andrej Isakovic

A Red Bull váratlan gyengélkedése az esős időmérőn megnyugvást hozhat a világbajnoki címért küzdő istállóknak, mert így csak egymásra figyelhetnek majd a vasárnapi Magyar Nagydíjon. Főleg azután, hogy Daniel Ricciardo már a Q1-ből is alig jutott tovább, majd a Q2-ben rosszkor volt rossz helyen, Lance Stroll kicsúszása miatt nem tudott időben, kevésbé nedves pályán mért kört futni.

A múlt heti futamot elnézve, elméletileg akár a 14. helyről is lehet nyerni jó adag szerencsével és egy erős autóval, ráadásul 1989-ben az akkoriban viselt bajuszáról és a látványos vezetéséről híres Nigel Mansell a Hungaroring még a mainál is kacskaringósabb nyomvonalán pont a 12. kockából nyerte meg a versenyt.

„Itt?! – fogadta meglepődve Ricciardo a felvetésünket. – Van 24 órám bajuszt növeszteni. Ha ennyi idő elég lesz, akkor meg tudom csinálni!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK