Vágólapra másolva!
A teltház sem oldotta meg a Német Nagydíj jövőjét, ami továbbra is a magas jogdíj miatt burkolózik ködbe. Az F1-ben döntöttek a jövő évi Miami Nagydíj sorsáról.

Szomorúan nyugtázta Sebastian Vettel és Nico Hülkenberg, hogy a német államigazgatás különböző szervei nem hajlandók költségvetési forrásokat fordítani a Német Nagydíj finanszírozására, ezért elképzelhető, hogy egy ideig múlt vasárnap rendezték az utolsó F1-es futamot a Hockenheimringen. Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója megerősítette, hogy nincs még döntés a jövőről.

„A mi érdekünk, hogy Németországban maradjunk – nyilatkozta Bratches a Reutersnek. – A 21-ből három ország van, ahol a kormány nem egészíti ki a nagydíj [rendezésének költségét]: Ausztria, Nagy-Britannia és Németország. Próbálunk megfelelő megoldást kidolgozni. Még nem készültünk fel arra, hogy felhúzzuk a fehér zászlót a 2019-es Német Nagydíj kapcsán.”

Forma-1-es Német Nagydíj, szurkolók
Forma-1-es Német Nagydíj, jókívánságok Michael Schumachernek
Forma-1-es Német Nagydíj, Ferrari-szurkolók
Forma-1-es Német Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
Forma-1-es Német Nagydíj, Red Bull-drukker
Forma-1-es Német Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
Forma-1-es Német Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
Forma-1-es Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1-es Német Nagydíj, paddock

Forma-1-es Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1-es Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1-es Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari

Forma-1-es Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1-es Német Nagydíj, Carlos Sainz, Renault, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1-es Német Nagydíj, rajt

Forma-1-es Német Nagydíj, Sergio Pérez, Force India, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1-es Német Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes

Forma-1-es Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Ferrari

Forma-1-es Német Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas

Forma-1-es Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Kimi Räikkönen
Forma-1-es Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas

A Forma-1-es Német Nagydíj, Sebastian Vettel szárnyvéglapja
A Forma-1-es Német Nagydíj, Sebastian Vettel balesete
A Forma-1-es Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, szelfi

A Forma-1-es Német Nagydíj, Valtteri Bottas, Dieter Zetsche, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes

A Forma-1-es Német Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Német Nagydíj

A Forma-1-es Német Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes

Bratches szerint Németországban „mindenki szeretne megállapodásra jutni” és rámutatott, hogy „számos pálya akad ebben a csodálatos országban.” Felmerült az is, hogy a Formula E mintájára utcai versenyt hozzanak létre Berlinben, a hockenheimi pálya marketingigazgatója viszont egyszerűen nem hiszi el, hogy ez életképes ötlet lenne.

– nyilatkozta Jorn Teske. – Ennek nincs sok értelme. Lehet, hogy a műsor jó lenne, de az egész infrastruktúrát felépíteni… Az autózás nehéz téma Németországban a dízelbotrány miatt. Nem hiszem” – kételkedett az utcai verseny ötletében. Hozzátette, a vasárnapi, 71 ezer főre becsült nézőszám sem garancia arra, hogy a jövőben is nagy lesz az érdeklődés a futam iránt.

A stadionban igazi arénahangulat volt Forrás: DPPI/Florent Gooden

A Hockenheimring azt szeretné, ha a rendezés anyagi kockázatában osztoznának a jogtulajdonossal, Bratches és csapata azonban ezt nem fogadja el. Teske elárulta, a 2019-es versenyrendezés már most is problémás, mert ilyenkor már árulnák a jegyeket a következő évi nagydíjra, de úgy vélte, 2020-ig van még idő és szeretnének fenntartható megoldást találni.

Ha jövőre nem lesz Német Nagydíj, 20 futamos lehet a szezon, mert a Liberty Media megerősítette, hogy 2019-re nem tudják összehozni a vágyott Miami Nagydíjat.

„Szerettük volna, ha már 2019-ben lenne verseny Miamiban, de van egy pont, amit átlépve már nem garantálható a lehető legjobb, kerék a kerék elleni versenyzés a rajongóink, pilótáink és a csapataink számára. Ezt a pontot elértük, a 2019-es verseny kapcsán. Ugyanakkor, hosszútávú szemlélettel megállapodtunk a hatóságokkal, hogy 2020-ra megcélozzuk az első Forma-1-es Miami Nagydíjat” – idézte Bratchest a Formula One Management közleménye, amit a GPhíreknek is eljuttattak.