Vágólapra másolva!
A goodwoodi sebességfesztiválon korábban F1-es csapatok is összemérték erejüket az óra ellen, de ezzel a McLaren elképesztő tempója után felhagytak. A Porsche még zárt kapuk mögött sem próbálkozhat.

A hétvégén rendezik a goodwoodi Sebességfesztivált (Goodwood Festival of Speed), ami az évek során a világ egyik legnagyobb motorizációs találkozója lett, hangsúlyozva a versenyautókat és azok különböző korszakait. A rendezvényen rendszeresen megjelennek F1-es csapatok is, 1999-ig az időfutamokon is részt vettek és a kijelölt szakaszon elképesztő tempót diktáltak.

A goodwoodi szintidő presztízskérdéssé vált, a csapatok egyre nagyobb elánnal vetették bele magukat a rekorddöntögetésbe. Ez végül odáig fajult, hogy 1999-ben Nick Heidfeld az előző évi világbajnok McLaren-Mercedes MP4-13-mal 41,6 másodperces eredményt ért el. Ekkor a pálya biztonsági felszereléseinek hiánya miatt a csapatok önként felhagytak a gyorsulással.

Az Autosport viszont úgy tudja, hogy a Porsche angliai irodája felvetette, az idén a Spában és a Nordschleifén is körrekordot futó autójukkal éppen Goodwoodban is átrendezhetnék a terepet, ezt azonban még zárt kapuk mögött sem vállalták. A sportautógyár a tavalyi Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő 919 Hybrid továbbfejlesztett változatával tart búcsúturnét.

– idézte a szaklap a Porsche Motorsport szóvivőjét, aki kijelentette, a 919 Evóval nem az a céljuk, hogy mindenhol körrekordot döntsenek. – Nekünk két dolog volt fontos: hogy megmutassuk, az Evo gyorsabb lehet egy F1-es autónál egy nagydíjpályán és az, hogy rekordot érjünk el a Nürburgring-Nordschleifén.”

Neel Jani a Porsche 919 Evo volánja mögött Spában Forrás: Gruppe C / Tim Upietz

Az idei rendezvény egyébként fennállása 25. évfordulóját és az idén 70 éves Porschét ünnepli, de ismét számos F1-es vonatkozása lesz. Jenson Button egy 1968-as Honda RA301-est vezet majd, René Arnoux egy 1979-es Renault RS01-est, a korábbi F1-es pilóta, David Brabham pedig személyesen mutatja be a családja nevét viselő szupersportautót, a BT62-est.

Emerson Fittipaldi az 1974-es világbajnok McLaren M23-assal lép pályára,

de visszatér Robert Kubica is, ő azonban most nem F1-es, hanem raliautót vezet majd, egy Lanca 037-est. Sir Jackie Stewart a világbajnoki címeit elnyerő autóit hozza, a Matra MS80 (1969), a Tyrrell 003 (1971) és a Tyrrell 006 (1973) révén, valamint a Lola-Ford T90-et, ami az Indianapolis 500 megnyerése előtt 10 körrel robbant le. A rendezvény élő közvetítése itt látható.