Vágólapra másolva!
A gyártó ügyvezetője szerint az F1 távolodik a költségcsökkentéstől a 2021-es szabályok kidolgozása során, ezért egyre kevesebb esély van arra, hogy motorszállítóként beszálljanak a sportágba.

Az új motorszabályok a tervek szerint a 2021-es szezontól lépnek életbe, azonban az előírások véglegesítésére még nem került sor. Az FIA egyik célja, hogy az új erőforrások gazdaságosabbak legyenek és felkeltsék a mezőnyben most nem érdekelt autógyártók érdeklődését is. Az Aston Martin korábban lelkesen foglalkozott a részvétel gondolatával.

Odáig mentek, hogy leigazolták a Ferrari egykori motorfőnökét, Luca Marmorinit és az ő segítségével vizsgálják, hogy megéri-e számukra az F1-es részvétel, ami elsősorban a Red Bull partnereként jöhet létre. A sportautó-gyár ügyvezetője, Andy Palmer a Red Bull Ringen azonban az Autosportnak azt mondta: „Sajnos nem úgy néz ki, hogy az új motorszabályok érdekesek lennének a számunkra.”

Az Aston Martin meghátrál? Forrás: 2018 Getty Images/David Ramos

„Az Aston [elsősorban] akkor érdeklődött volna, ha a költségeket leszorítják és a pilóták nagyobb szerepet kapnának. Én viszont nem látom, hogy a költségek eléggé lecsökkennének azokkal a szabályokkal, amikről én hallottam, az viszont lehetséges, hogy továbbra is egy vagyont kell elkölteni körönként egy tizedmásodperces gyorsulásért.”

– vélte Palmer. – Akinél van az az egy tized előny, az fog nyerni. Nem mondanám biztosra, hogy nem fogunk beszállni, mert számos részlet még nincs letisztázva. Amíg fennáll a fegyverkezési verseny lehetősége, addig mi nem leszünk a mezőny tagja.”

Palmer (balra) szeretne az F1 részese lenni Forrás: 2016 Getty Images/Mark Thompson

Tavaly októberben az FIA kiadta a 2021-es motorszabályok tervezetét, azonban a hosszas civakodás miatt, a részletek kidolgozása még várat magára. Az alap elképzelés az, hogy az autókat továbbra is 1,6 literes, turbós, V6-os motorok fogják hajtani, azonban a gyártók álláspontja ellenére várhatóan elhagyják a költséges MGU-H egységet. Ettől függetlenül a motorfejlesztés nem lesz olcsó, már csak azért sem, mert

a gyártók szerint lényegében új erőforrásokat kell építeniük.

Palmer megerősítette, hogy a Red Bull szponzoraként az Aston elkötelezett az F1 iránt, amit egy hosszútávú befektetésnek tekint. Hozzátette azt is, hogy az együttműködést nem befolyásolja, hogy az energiaitalos csapat a Honda motorjait fogja használni a következő két szezon során.

Egy komoly érdeklődő maradt?

Nagy kérdés, hogy ha az eddig kifejezetten lelkes Aston Martin letesz az F1-es részvételről, akkor melyik gyártó belépésére lehet számítani 2021-től. A Racefans úgy tudja, a négy érdekelt gyártó mellett a Porsche vett részt a szabályokról szóló egyeztetésekben, ehhez egy nagy tiszteletnek örvendő szakembert, Dr Donatus Wichelhaust delegálták.

A Porsche tud olyan autót építeni, ami gyorsabb az F1-eseknél Forrás: Gruppe C / Tim Upietz

A lapnak névtelenül nyilatkozó csapatfőnökök szerint a Porsche esetleges belépése aggasztja a Ferrarit, ami az elmúlt időszakban ugyan leállt azzal, hogy az F1-ből való kilépéssel fenyegetőznek, de lehetséges, hogy az olaszok menedzsmentje elhúzza majd a szabályok véglegesítését azért, hogy keresztbe tegyenek a német gyártónak.

„A Liberty fél a Ferrari elvesztésétől, ezért Chase [Carey] egyezkedik velük, de legbelül a Ferrari is fél a Porschétől. Úgy gondolják, minél jobban elhúzzák a tárgyalásokat, annál kevésbé valószínű, hogy a Porsche beszáll az F1-be” – vélte és ezzel egy másik csapatfőnök is egyetértett: „Igen. [Sergio] Marchionne készül valamire, ez biztos, és ő tudja, hogyan kell bekeményíteni.”