Társoldalunk:
Hírlevél

Azonnali hatállyal távozik a McLaren csapatfőnöke

2018.07.04. 11:41

Eric Boullier 2014 óta vezette a McLaren Racinget, de az irányítása alatt a csapat történetének egyik legnagyobb válságába jutott.

A McLaren hazai versenye, a Brit Nagydíj előtt lemondott a versenyigazgatói posztról Eric Boullier. A francia szakember 2014-ben érkezett a csapathoz még az egykori elnök-vezérigazgató, Ron Dennis hívására, de a Hondával eltöltött évek alatt a csapat a mezőny végére csúszott vissza és idén, a Renault motorral is egyértelmű vereséget szenvednek a Red Bulltól és a franciák gyári csapatától.

Boullier a Lotus (a mai Renault) csapatfőnökeként kezdett dolgozni az F1-ben, Kimi Räikkönen révén alkalmanként futamgyőzelmeket is elértek, majd amikor az enstone-i istálló pénzügyi gödörbe került, elfogadta a McLaren ajánlatát. Az irányítása alatt teljesen kicserélődött a McLaren technikai stábja, de még dobogós helyet sem tudtak elérni.

Boullier távozik a McLarentőlForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Az idei szezonnak úgy vágtak neki, hogy a Renault motorral célba veszik a három élcsapatot, ez azonban nem valósult meg, sőt, a szezon eleje óta egyre nagyobb hátrányba kerülnek, a Francia Nagydíj időmérőjén például csak a Williams két autóját és tapasztalatlan pilótáikat tudták megelőzni. Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezetője nyilvánosan akkor még kiállt mellette, de  

az Osztrák Nagydíj utáni kedden Brown elfogadta Boullier lemondását, aki azonnali hatállyal távozik a csapattól.

A továbbiakban Simon Roberts, a McLaren Racing operatív igazgatója felügyeli a csapat gyártással, mérnöki munkával és logisztikával kapcsolatos teendőit. Fernando Alonso egykori versenymérnöke, Andrea Stella „teljesítményigazgató” lesz, ő felel majd a pályákon zajló munkáért. A korábbi IndyCar-pilóta, a Brown által tanácsadónak szerződtetett Gil de Ferran sportigazgatóként vállal szerepet.  

Brown (balra) egyelőre élvezi Mohamed bin Esza Al Kalifa sejk, a McLaren elnöke bizalmátForrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

A McLaren Racing közleménye szerint ez még csak a szervezeti átalakítás első felvonása, a továbbiakban új igazolásokat terveznek és házon belül is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a wokingi csapat visszatérjen a mezőny élére. Brown kiemelte, hogy az idei MCL33 kudarca nem a McLarennél dolgozó, több száz fős személyzet hibája.

Rendszerszintű okokról van szó, amelyek jelentős belső átalakításokat kívánnak meg. A mai bejelentéssel elkezdjük ezek megoldását és megtesszük az első lépést a fejlődés felé. Az egész csapat nevében köszönöm Eric munkáját, és a legjobbakat kívánom neki a jövőbeli útjához”

– mondta Brown. A távozó Boullier hozzátette: „Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen nagyszerű csapattal dolgozhattam az elmúlt négy év során, de elismerem, hogy most eljött a lemondás ideje. A legjobbakat kívánom mindenkinek a McLarennél a szezon hátralévő részére és a jövőre nézve.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK