Vágólapra másolva!
A hétvégén zajló Osztrák Nagydíj előtt megszólalt a pályát működtető Red Bull első embere. Dietrich Mateschitz továbbra is fontos szerepet szán a hölgyeknek.

A 2018-as szezon előtt nagy felháborodást keltve száműzték a versenyzők tábláit tartó hoszteszeket, az ún. grid girlöket az F1-es nagydíjak rajtceremóniáiról. Ez alól eddig csak a Monacói Nagydíj tudott kibújni, más helyszíneken, köztük a Magyar Nagydíjon is gyerekek kapnak lehetőséget, hogy részt vegyenek a rajt előtti sürgés-forgásban és találkozzanak az F1-es pilótákkal.

A döntésnek akadtak bőven bírálói – bár Silverstone-ban kifejezetten üdvözölték azt -, az oroszok például jelezték, hogy ők szívesen megtartanák a hoszteszeket és néhány nappal a soron következő Osztrák Nagydíj előtt Dietrich Mateschitz, a Red Bull első embere is megszólalt az ügyben. Az italgyártó a két F1-es csapat mellett a volt Österreichring tulajdonos és a nagydíj promótere is.

A népviseletbe öltöző lányok a rajtrácsról eltűnnek, de a pályáról nem Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Ez egy hihetetlen kabaré” – fakadt ki Mateschitz a Kronen Zeitung hasábjain. – A Forma-1-nek fontosabb dolgai is lennének annál, mint a grid girlök ügyének vitatása” – tette hozzá. Ausztriában ráadásul nem is provokatívan öltöztetett modellek (ez egyébként is egyre ritkább), hanem népviseletben megjelenő hölgyek álltak a versenyautók elé a rajtrácson.

A Red Bulltól egyébként sem áll távol a grid girlök műfaja,

az első önálló F1-es csapatuk elindítása után Formula Unas néven pályázatot hirdettek és minden versenyen kiválasztották a helyi hoszteszeiket, az Osztrák Nagydíj visszatérése apropóján pedig a helyi népviseletet, a Dirndl-t hordó hölgyek viszik tovább a hagyományt. A pálya szóvivője, Stefan Hötsch megerősítette, hogy a lányok „a pálya különböző részein kapnak majd feladatokat.”

Maeva Coucke, Miss France Forrás: DPPI/Florent Gooden

Érdekesség, hogy bár a grid girlök nemkívánatos személyek lettek, a múlt hétvégi Francia Nagydíjon senkinek sem volt kifogása az ellen, hogy Miss France az egyik Renault-val és a mezőny egyik fiatal tehetségével, Charles Leclerc-rel is fotózkodjon.

Paul Ricardon egy fontos, női egyenjogúsággal kapcsolatos mérföldkőhöz is elértünk,

szintén a Renault jóvoltából F1-es autó volánja mögé ülhetett a szaúdi Asszel Al-Hamad, néhány órával azután, hogy a közel-keleti országban újra engedélyezték a nőknek a közúti autóvezetést.