Vágólapra másolva!
Már egy ideje lógott a levegőben, három nappal a Francia Nagydíj versenyhétvégéjének kezdete előtt azonban hivatalossá vált: a Red Bull 12 évnyi közös munka, 4 egyéni és 4 konstruktőri világbajnoki cím után nem hosszabbítja meg szerződését a Renault-val, és 2019-től Honda motorokra vált.

A Red Bull és a Renault viszonya gyakorlatilag a teljes hibrid éra alatt nem volt felhőtlennek mondható, 2015-ben a bikások már komolyan el is gondolkoztak motorszállítójuk lecserélésén, akkor azonban nem maradt alternatívájuk. A két fél szerződése az idei év végén lejár, a Renault pedig többször elégedetlenségének adott hangot, amiért a Red Bull halogatta a döntést a folytatásról, egészen mostanáig.

A Honda az idén Pierre Gasly bahreini 4. helyével is bizonyította fejlődését Motorsport Images/Andy Hone

A franciák eredetileg május végi határidőt szabtak az energiaitalosoknak, a Red Bull azonban meg akarta várni a Kanadai Nagydíjat, hogy összehasonlíthassa az új fejlesztésű Renault motorokat a testvércsapat Toro Rosso által használt, szintén új fejlesztésű Honda erőforrásokkal. A bikások a montreali futam után az Osztrák Nagydíjat jelölték meg a döntés időpontjának, ezt azonban a Renault elfogadhatatlannak tartotta. Cyril Abiteboul, a Renault Sport ügyvezetője akkor úgy nyilatkozott: a Red Bull kért tőlük egy ajánlatot, amit ők megtettek, pár napon belül pedig döntést várnak a csapattól.

A döntés mostanra megszületett, a Red Bull az év végén szakít a Renault-val, miután 2019-re és 2020-ra szóló, kétéves szerződést írt alá a Hondával.

Ez lesz az első alkalom, hogy a Honda 2015-ös F1-es visszatérése óta egynél több csapatot lát el motorral, míg a Renault motorjait jövőre az idei három helyett csak két istálló használja majd.

– nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök a Red Bull honlapjának. – Az ilyen döntéseket mindig szenvtelenül hozzuk meg, azt az egyetlen szempontot figyelembe véve, hogy attól képesek leszünk-e magasabb szinten versenyezni."

A Toro Rosso jövőre is marad a Honda partnere Motorsport Images/Glenn Dunbar

A japánok már évek óta építik második bázisukat Milton Keynes-ben, ennél fogva képesek egyszerre két csapatot is ellátni motorokkal.

A megállapodás értelmében a Red Bull mellett a Toro Rosso is marad a Honda partnere, a két istálló egyforma specifikációjú erőforrásokkal fog versenyezni.

„Így kétszer annyi adathoz férhetünk hozzá, mint korábban. Két csapattal közelebb kerülhetünk a célunkhoz, ami a versenyek és világbajnokságok megnyerése – mondta Hacsigo Takahiro, a Honda elnöke. – A tárgyalások nagyon gyorsan haladtak, köszönhetően a Red Bull Honda iránti nyitott és tiszteletteljes hozzáállásának."

– dicsérte a japánokat Christian Horner. – Óriási potenciál rejlik abban, hogy a Red Bull mindkét csapatával együtt dolgoznak, mivel megduplázódik a lehetőség a hatékonyabb, gyorsabb fejlesztésre."

A Red Bull 12 év után szakít a Renault-val Forrás: AFP/2018 Getty Images/Mark Thompson

Lawrence Barretto, az F1.com szakírója a Red Bull által elmondottak ellenére rizikósnak tartja a váltást abból a szempontból, hogy papíron továbbra is a Honda a leggyengébb a négy motorgyártó közül, valamint elég megnézni, mi történt, amikor a McLaren személyében nagy csapattal dolgoztak együtt.

A váltás melletti érvek Barretto szerint azonban még így is túlsúlyban vannak, amelyik pedig talán az összes közül a legfontosabb, hogy a Red Bull csak egy volt a Renault partnercsapatai közül, a Hondának azonban az energiaitalosok jelentik a prioritást.

A Honda eltökélt, hogy kiköszörülje a hírnevén a McLarennel eltöltött évek alatt esett csorbát, az idei szezonban pedig azt is megmutatta, hogy a megfelelő feltételek mellett képes javítani a megbízhatóságán és a teljesítményén.

A Red Bull és a Renault utolsó közös világbajnoki címét 2013-ban nyerte Forrás: Getty Images/2013 Getty Images/Andrew Hone

A sorozatos viták ellenére Horner a Renault-tól sem válik el haraggal, elvégre 57 győzelmet és összesen 8 világbajnoki trófeát szerzett a Red Bull a franciákkal.

– mondta a Red Bull csapatfőnöke. – Olykor voltak nézeteltéréseink, de mindig fáradhatatlanul és a legjobb tudásuk szerint dolgoztak, hogy versenyképes erőforrást biztosítsanak. Továbbra is ez a helyzet, várjuk, hogy a lehető legjobban fejezzük be az együttműködésünket az idei szezonban. A célunk továbbra is a lehető legjobb eredmények elérése az idén."