Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton a Ferrari legerősebb utcai modelljét, a LaFerrari Apertát vezette Los Angelesben, majd inkább elszállíttatta az autót.

Lewis Hamilton nem csak a versenypályán, de azon kívül is szereti a gyors autókat, több különleges járgánynak is a tulajdonosa. Legújabb szerzeménye minden valószínűség szerint egy LaFerrari Aperta, az olasz gyár 2016-ban bemutatott csúcsmodellje, amelynek volánja mögött Los Angelesben kapták lencsevégre a Mercedes versenyzőjét. A hipersportkocsi 950 lóerős teljesítményével nem lehet túl messze a brit F1-es torpedójától, a megbízhatósága azonban lehet, hogy nem az igazi.

A videón Hamilton fehér baseball sapkában látható. Kiszáll az autóból, fotózkodik a motorháztetőn ülve, majd bemegy az étterembe. A LaFerrarit ezután elszállítják

A LaFerrari Aperta Hamilton impozáns autógyűjteményének legújabb tagja lehet egy McLaren P1, egy Pagani Zonda 760 és egy Ford Mustang Shelby GT500 replika mellett, miután nemrég adta el Mercedes-Maybach S 500-asát. A négyszeres világbajnokot a Kanadai Nagydíj hetében, a malibui Nobu étterem parkolójában kamerázták le a fehér Apertával, ahová Kyle Jenner barátjával, Corey Gamble-lel érkezett.

Miután végeztek, Hamilton beült az autóba, ami a beszámolók szerint többszöri próbálkozásra sem akart elindulni. Ezután trélert hívtak és elszállíttatták a Ferrarit.

Ezzel együtt senki nem erősítette meg, hogy a kocsi valóban valamilyen műszaki hiba miatt nem tudta a saját kerekein elhagyni a parkolót, akadtak olyan ötletek is, hogy Hamilton szándékosan vitette el az autót.

A LaFerrari Apertát az olasz gyár alapításának 70. évfordulójára készítették Forrás: NurPhoto/Seung-il Ryu/NurPhoto/Seung-Il Ryu

A LaFerrari Apertát a 2016-os Párizsi Autókiállításon mutatták be, és bár a maranellóiak soha nem hozták nyilvánosságra az árcéduláján levő összeget, a hírek szerint 3,9 millió dollárt kellett kifizetnie annak, aki szeretett volna egyet a garázsába. Eredetileg 209 példányban gyártották, később azonban egy 210. modell legyártása mellett döntöttek, amelyet árverésre bocsátottak. Az autó rekordot jelentő, 10 millió dollárért kelt el. Az összeg a Save the Children alapítványhoz került.

A LaFerrari Aperta az olasz gyártó legerősebb modellje, a 789 lóerős belső égésű motor a 161 lóerős KERS-szel kiegészülve 950 lóerő leadására képes.

A Ferrari adatai szerint az autó végsebessége 349 km/h, miközben álló helyzetből 2,4 másodperc alatt gyorsul százra, a 200 km/h-t pedig kevesebb, mint 7 másodperc alatt éri el.