Vágólapra másolva!
A Mercedesszel és a Ferrarival ellentétben a Red Bull hiperlágy gumikkal rajtol a vasárnapi Kanadai Nagydíjon. A pilóták szerint ez jó döntés.

Nem sikerült a meglepetés és a Red Bull pilótái nem tudták megismételni Daniel Ricciardo két héttel ezelőtti pole pozícióját, de Max Verstappen a szabadedzések után a kanadai időmérőn is remekelt, így Sebastian Vettel, valamint Valtteri Bottas mögött a 3. helyet szerezte meg. Daniel Ricciardónak nem ment ilyen jól, ő csupán a 6. helyet érte el szombaton Montrealban.

Verstappen eddig végig jobb volt csapattársánál a Kanadai Nagydíj edzésein, bár a Q2-ben Ricciardo is összekapta magát és egy ideiglenes pályacsúcsot futott hiperlágy gumikkal. A Mercedes és a Ferrari pilótáival ellentétben a Red Bullok nem az ultralágy abroncsokat választották a verseny első etapjára, de Verstappen szerint számukra ez a megfelelő döntés.

Verstappen az egyik Ferraritól kikapott, de vasárnap támadásra készül Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Úgy gondoljuk, hogy ez jó gumi a számunkra, mert a hosszú etapokon jónak éreztem őket. Nincs nagy meglepetés, tudtuk, hogy a Ferrari és a Mercedes az ultrákkal kvalifikál majd” – nyilatkozta Verstappen az Autosportnak. A rajtrácson a leintés után elárulta, holnap csúszós felületre számít a futam elején, ezért is kedvezőnek tartja a lehető leglágyabb keverékű abroncsot.

Verstappen úgy vélte, mindent kihoztak a Red Bullból az időmérőn.

„Tudtuk, hogy a Q3-ban nehezebb dolgunk lesz, de így is nagyon közel kerültünk – nyilatkozta, miután ismét megjegyezte, hogy a csúcssebesség terén vannak lemaradásban. – Nagyon erősek vagyunk a hétvégén, minden edzésen nagyot léptünk előre. Az időmérőn a pálya tapadása sokat javul, ezt ki kell használni. Nagyon örülök.”

A Red Bull pilótái bíznak a hiperlágy gumikban Forrás: AFP/2018 Getty Images/Mark Thompson

Ricciardo bosszantónak nevezte, hogy csak a 6. helyet érte el, de szerinte az ő autójával is sokat fejlődtek az időmérőre. Megjegyezte, hogy küszködtek a megbízhatósággal a szabadedzések során és a ritmust sem találta, de az időmérőre kezdte ledolgozni a lépéshátrányt és összeállt alatta a Red Bull.

– vélte, majd megerősítette, hogy az ellenfeleknél jobb gumikezelés miatt választották a hiperlágy gumikat. – Úgy tartjuk, hogy [az ellenfeleknél] jobban tudjuk majd kezelni a helyzetet. Noha Max simán bezsebelte az 1. helyeket a szabadedzéseken, úgy éreztük, hogy nem mi vagyunk az esélyesek a pole pozícióra és számítottunk arra, hogy a verseny elején akadnak majd autók, amiket meg kell előznünk. Ezt a hiperek lehetővé tehetik.”