Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) gyorsan reagált a német túraautó-bajnokság hungaroringi versenyén történt, sérülésekkel járó balesetekre, és a nyári F1-es futamra változtatásokat kért a pálya bokszutcáján.

Ijesztő jelenetek játszódtak le a német túraautó-bajnokság (DTM) hungaroringi hétvégéjének vasárnapi futamán. A versenyen a 4. kör után leszakadt az ég, az elázott bokszutcában a száraz pályás abroncsokat lecserélni igyekvők közül pedig hárman is megcsúsztak a betonrétegen.

Lucas Auer, az egyik Mercedeses sportbírókat, márkatársa, Edoardo Mortara a bokszutca állványzatát, a BMW-s Bruno Spengler pedig a szerelőit ütötte el. Egy sportbíró súlyos lábsérüléseket szenvedett, műteni is kellett. A versenyzők később jéghez hasonlították a bokszutca felületét, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azóta pedig már reagált is, a júliusi Forma-1-es Magyar Nagydíjra változtatásokat kért.

Charlie Whiting változtatásokat kért a Hungaroring bokszutcáján Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Hungaroring bokszutcájának úgynevezett gyorssávján – ahol az autók haladnak – aszfalt, míg a garázsok előtti területen beton található. Utóbbi azért előnyösebb, mert az aszfalttal ellentétben nem szívja magába az olajat, vagy a benzint, viszont esős körülmények között jóval csúszósabb.

A DTM hivatalos honlapja szerint az FIA Motorsport Világtanácsa 2015. július 20-án szemlézte utoljára a Hungaroringet, amelynek bokszutcáját azóta nem módosították, csupán a pálya aszfaltját cserélték néhány helyen.

Ez az állítás azonban nem pontos, 2015 őszétől ugyanis a pálya teljes nyomvonalát újraaszfaltozták, beleértve a bokszutcát, ahol a betonréteget is kicserélték.

Fontos megjegyezni, hogy az újraaszfaltozás óta a DTM idei futama volt az első esős verseny a pályán, amikor kerékcsere is történik a futamokon, ezért korábban nem derülhetett fény arra, hogy a garázsok előtti sávban található betonréteg ennyire csúszós.

A Hungaroring bokszutcájának gyorssávja már az idei Magyar Nagydíjtól érdesebb lesz Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója a helyszínen látta a baleseteket, mivel a hétvége programjában a DTM betétfutamaként szereplő Forma-3-as Európa-bajnokság miatt a Hungaroringen tartózkodott.

Látva a betonréteg csúszósságát, a versenyigazgató már fel is vette a kapcsolatot a mogyoródi F1-es futam rendezőivel, azt kérve, hogy a július végi versenyre módosítsanak a pályán és tegyék tapadósabbá a felületet.

„Le fogják fújni homokkal a betonréteget, amitől az érdesebb lesz – idézte a versenyigazgatót az Auto Motor und Sport. – Sanghajban és Szingapúrban már találkoztunk ezzel a problémával. Előbbi helyszínen érdesebbé tették a felületet a kérésünkre, utóbbin pedig különleges, nagy tapadású bevonattal festették le a bokszutcát. Ez a megoldás a legtöbbeknek azonban túl drága."

Így aszfaltozták újra a Hungaroringet 2015 ősze és 2016 tavasza között

A soron következő versenyen, Montrealban is betonréteg található a garázsok előtt, ott azonban a hideg kanadai telek számos barázdát vájtak a felületbe. A legtöbb pályán azonban a teljes bokszutcát aszfaltréteg borítja, azokon a helyszíneken pár évente ki kell javítani az olaj és benzin okozta repedéseket.