Társoldalunk:
Hírlevél

Egykori F1-esek és híres pilótanő is bukott az Indy 500-on

2018.05.28. 10:13

Nem jött ki a lépés az egykori F1-es versenyzőknek a vasárnap megrendezett Indianapolis 500-on. Tavalyi győztes Szato balesetbe keveredett, Rossi eltaktikázta a futamot.

Ausztrália nagy napját hozta a múlt vasárnap az autóversenyzés terén, hiszen Daniel Ricciardo megnyerte a Monacói Nagydíjat, majd néhány órával később honfitársa, Will Power hajtott át elsőként a célvonalon az Indy 500 történetének 102. futamán. Power az első, aki az ötödik kontinensről győzni tudott Indianapolisban.

Power egy késői sárga zászlós fázisnak és a közvetlen ellenfelei kerékcseréinek köszönhetően oválpályához mérten viszonylag kényelmes előnybe került az utolsó körökre, végül a pole pozíciót megszerző Ed Carpenter és Scott Dixon előtt pályafutása 34. IndyCar győzelmét érte el, ami egyben a legendás Penske-csapat 17. indianapolisi sikere volt.

Nem sikerült szépen Patrick búcsúja, de így is ő a legsikeresebb nő az IndyCar történetében, a 2009-es futamon a 3. helyet érte el az Indy 500-onForrás: AFP/2018 Getty Images/Chris Graythen

Nem alakult jól a futam a tavalyi futamot megnyerő, egykor az F1-ben is versenyző Szato Takuma számára. A japán pilóta a 200 körös viadal 47. fordulójában összeütközött James Davison lelassuló autójával és kénytelen volt feladni a versenyt. Nem sokkal később, az 58. körben egy komoly baleset is borzolta a kedélyeket, a 10-es rajtszámú

Ed Jonest fej- és hátfájdalmak miatt kórházba is kellett szállítani.

Balesettel végződött napjaink legjobb női pilótája, Danica Patrick karriere is. Az autóversenyzőnő az idei Daytona 500-on (NASCAR Sprint Cup) és az Indianapolis 500-on zárta le versenyzői pályafutását, de mindkét alkalommal összetörte az autóját. Az IndyCar-futamon a 68. körben búcsúzott, amikor a 17. helyen haladva a falnak csapódott, Joneshoz hasonlóan a 2-es kanyarban.

Futamösszefoglaló néhány percben

Balesetet szenvedett a korábbi F1-es pilóta, Sébastien Bourdais is, miután a verseny dereka felé vezette is a mezőnyt. Végül a szintén egykori F1-es Alexander Rossi szélárnyékában elvesztette uralmát az autója fölött és a 4-es kanyar betonfala állította meg őt. A korábbi győztes

Rossi csak a 32. helyről kezdhette meg a futamot, féltáv előtt a 12. helyig tudott előrelépni, ellenfelei baleseteiből is profitálva később a 3. helyezett is volt,

a 174. körben elvégzett kerékcseréje miatt azonban a győzelemre nem volt esélye és végül 4. helyen ért célba. A korábban szintén az F1-ben versenyző Max Chilton 2 kör hátránnyal a 22. helyezett lett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK