Társoldalunk:
Hírlevél

Verstappen tudja a legjobban, hogy nem hibázhat többet

2018.05.26. 18:28

Daniel Ricciado érezte, hogy a Red Bull annyival gyorsabb a Ferrarinál és a Mercedesnél Monacóban, hogy nem kell a határon táncolnia az időmérőn. Verstappen azon nem vehetett részt a délelőtti balesete miatt, Christian Horner szerint meg kell tanulnia a leckét.

A monacói rajtrács legelején és legvégén is egy Red Bull várja majd a futamot, ugyanis miközben Daniel Ricciardo az autójában rejlő potenciált kihasználva a pole-ig menetelt, Max Verstappen részt sem vehetett az időmérőn az utolsó edzésen elszenvedett balesete miatt.

A holland az uszodai sikánnál törte össze az autóját, melyet bár hatalmas erőfeszítéssel rendbe tudtak volna hozni a szerelők a Q1 lejárta előtt, később kiderült, hogy a váltót ki kell cserélni, és erre már nem maradt idő. "Beindítottuk a motort és láttuk, hogy szivárog az olaj a váltóból. Ezt addig elrejtette egy fedőlemez, és ez volt a vége" – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull főnöke a Channel 4-nak.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: DPPI/Florent Gooden

A közvetítésbe néhány pillanatra bevágták Verstappent, aki szemmel láthatóan elnyűtten és csalódottan figyelte, ahogy csapattársa megnyeri a kvalifikációt. Idén gyakorlatilag nem volt vezetői hiba nélkül teljesített nagydíja, többször tett kárt az autóban, és Horner szerint tisztában van vele, hogy muszáj lehiggadnia.

"Ez a pálya harapós, és őt elég mélyen megharapta ma egy olyan időszakban, aminek a beállítások csiszolásán túl nem volt sok jelentősége. A hétvégén győzelemre esélyes autót vezethetett, amitől még jobban fájhat a szíve. A pilótáknak nem sokszor nyílik esélye megnyerni a Monacói Nagydíjat" – mondta.

Tanulnia kell ebből és véget kell vetnie az ilyen hibáknak, ezt mindenkinél jobban tudja. Szerintem nagyon fájdalmas volt kívülről figyelnie az időmérőt."

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Az érintett elismerte, hogy a balesetnél "kicsit megzavarta", amikor félrehúzódott előle Carlos Sainz, "de ez nem kifogás." Azt viszont nem érzi helyénvaló állításnak, hogy zsinórban a hatodik versenyen került zűrbe. "A barcelonait nem nevezném annak" – vélte arról, hogy a Spanyol Nagydíjon a virtuális biztonsági autós fázis alatt nekiment az egyik Williamsnek és megsérült a szárnya.

Szerinte csak a ma szombat délelőtti baleseténél és a Sebastian Vettellel való kínai ütközésnél hibázott, pedig az Ausztrál Nagydíjon volt egy megpördülése, Bahreinben az időmérőn csúszott ki egy gázadásnál, Bakuban pedig összeütközött csapattársával.

Ricciardo hitt a Red Bull fölényében

Ricciardo ezzel szemben a mezőnyből egyedüliként 1:10-es időt autózva megkaparintotta a pole pozíciót, ami eléggé érett a szabadedzések eredményei alapján.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: DPPI/Marc De Mattia

A karrierje második pole pozícióját szerző pilóta érezte, hogy már az első Q3-as köre is elég lesz az üdvösséghez, és sejtette, hogy nem lihegnek a nyakában az üldözői annyira, hogy komoly kockázatokat kelljen bevállalnia a pályán.

"Tudtam, hogy végig kiváló volt a felszerelésünk a hétvégén. Keményen kellett hajtanom, de nem kellett túl sokat bevállalnom" – mondta. Csapattársa bukása miatt sem lett óvatosabb. "A tudatom legmélyére ástam [a balesetét], mert ha gyors akarok lenni, nem járhat ilyesmi a fejemben."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK