Vágólapra másolva!
Nem jó, de korántsem tragikus napot zárt a Mercedes a Monacói Nagydíj csütörtökjén. Az autót egyik pilóta sem érezte jónak, a várt hátrány azonban kisebb volt a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest.

A Mercedesnél nagyon aggódtak, hogy megismétlődik a tavalyi Monacói Nagydíjon látott vesszőfutásuk. A stuttgartiak 2013 és 2016 között zsinórban négyszer nyertek a hercegségben, tavaly azonban igencsak leszerepeltek, többek között az azóta közkeletűvé vált díva kifejezést is akkor kezdték el használni a W08-as konstrukcióra. Az idei hétvége előtt Hamilton elmondta: nem igazán jöttek rá a tavalyi szenvedés okaira, de remélik, hogy a W09-essel már nem kell átélnüik azt, amit tavaly.

Annyira nem rossz a helyzet, mint tavaly, de azért van hova fejlődnie a Mercedesnek Forrás: DPPI/Marc De Mattia

Egyelőre messze voltak a Red Bulloktól és Toto Wolff csapatfőnök szerint a Ferrari is előttük jár, de annyira azért nem festett tragikus képet a Mercedesről a Monacói Nagydíj csütörtöki napja. A köridőket elnézve van hova javulniuk. Jóllehet Lewis Hamilton az első szabadedzést a 3. helyen zárta, hátránya közel 4 tizedmásodpercre rúgott, a második tréningen pedig 4. lett, ekkor már 7 tizeddel Ricciardo mögött.

– értékelt a négyszeres világbajnok. – Néhány helyen jól ment az autó, máshol viszont rossznak éreztem, szóval van tennivalónk."

Hamilton azért kiemelte, nem reménytelen a helyzet.

„Nem tapogatózunk teljesen sötétben, tavalyhoz képest sokkal jobb a helyzetünk. Közelebb állunk a Red Bullhoz és a Ferrarihoz, mint amire számítottam, bár így is néhány tizeddel lemaradtunk tőlük. Dolgoznunk kell a beállításokon és megpróbálni többet kihozni az autóból."

Bottas Häkkinen egykori sisakfestésével versenyez Monacóban Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Mika Häkkinen 1998-as monacói győzelme előtt a kétszeres világbajnok egykori sisakfestésével tisztelgő Valtteri Bottas a nagy hatosból mindkét edzésen utolsóként végzett, a délelőtti gyakorláson ráadásul Carlos Sainz is megelőzte a Renault-val.

– összegzett a finn. – Az jó, hogy nem túl nagyok a különbségek a három élcsapat között. Tudjuk, hogy erős az autónk, csak nehéz megtalálni a megfelelő beállításokat ehhez a pályához. Ha sikerül, jó körökkel harcban lehetünk a pole-ért, de ez lesz az eddigi legnehezebb időmérőnk az idén."

Toto Wolff a második szabadedzés utáni nyilatkozatában tartotta magát korábbi álláspontjához, miszerint a Mercedes a harmadik erő lehet Monacóban.

„Ez egy olyan pálya, amelyen a legalacsonyabb a légellenállás szerepe, ezért nagyon nagy leszorítóerős beállításokat lehet alkalmazni. Ez inkább a Red Bull filozófiája, mint a miénk. Az embernek nem lehet mindenhol gyors az autója. Az eddig látottak alapján tartom magam ahhoz, amit korábban mondtam, a Red Bull az első számú favorit, utána jön a Ferrari, majd mi."