Vágólapra másolva!
Romain Grosjeant és Claire Williamst is gyermekei derítik jobb kedvre egy-egy balul elsült F1-es versenyhétvége után. Helyszíni tudósítás Barcelonából.

Az eddigi leggyorsabb F1-es autóját vezetheti, mégsem indult jól a szezon Romain Grosjean, a Haas pilótája számára. A francia versenyző pontszerző helyen haladt Melbourne-ben, amikor önhibáján kívül kiesett, majd a következő három futamon is pont nélkül maradt.

Legutóbb, Bakuban az utolsó helyről indulva már a 6. helyezett volt, amikor a Safety Car mögött haladva hibázott, a falnak csapta az autóját és ezzel valószínűleg egy dobogós befutó lehetőségét is eldobta magától. Mészáros Sándor, az F+1 blog szerzője is részt vett egy barcelonai sajtóbeszélgetésen, ahol Grosjean elárulta, a családi kötelék segített feledtetni a történteket.

Grosjean túllépett a bakui baleseten Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Hétfőn késő este értem haza, mert még a szimulátorban volt dolgom, de kedden reggel Sacha, az idősebb fiam odajött hozzám és azt mondta: ’Apu, apu, csodálatos versenyed volt, az utolsó helyről indultál és feljöttél a 6. helyre, ez nagyszerű!’ A feleségemnek ehhez nem volt sok hozzáfűzni valója” – nevetett a Haas versenyzője.

Grosjean teljesen magára vállalta a felelősséget az esetért és megerősítette, hogy egy régi-új karosszériával folytatja a szezont a baleset után. A Haas ismét szolgálatba állította az egyik autót, amit még az előszezoni teszteken használtak Barcelonában, ezzel próbálja megtörni a pontnélküli sorozatát. Úgy vélte, ha mostantól kihozzák az autóban rejlő lehetőségeket, Abu-Dzabiban, a szezonzárón még mindig boldogok lehetnek.

Claire Williams is új lendületet kap a gyermekétől Forrás: DPPI/Florent Gooden

A család jelentőségéről beszélt az F1 hivatalos weboldalának Claire Williams, a mezőny egyetlen női csapatfőnök-helyettese, aki októberben adott életet kisfiának, Nate-nek. Néhány hétig a háttérbe húzódott, de azóta ismét részt vesz a csapat munkájában, bár ebben egyelőre nem sok örömét lelheti, hiszen négy futam után csak az utolsók a konstruktőri pontversenyben.

– nyilatkozta, de hozzátette, a magánélet és a csapat működtetése sok szervezést igényel a részéről. „Szerencsére van néhány segítőm, akik vigyáznak a gyermekre és a férjem, Marc is ott van, de így is nehéz. Számomra a Williams nem munka, hanem olyan, mintha lenne még egy gyerekem. Egy kicsit problémásabb és nehezen kiismerhető gyermek, de felelős vagyok érte, ezért a magánélet most kissé háttérbe szorul. Nem ez volt a terv, de ilyen az élet. Majd, ha Nate felnő, megérti ezt, mert egy napon azt akarom majd mondani neki, hogy ’tessék Nate, itt egy nagyszerű Forma-1-es csapat.’ Ahogy édesapám is megtette ezt nekem.”

Addigra már Miami is a naptár része lehet

Csütörtökön szavaz a helyi képviselőtestület arról, hogy támogassák-e egy F1-es nagydíj megrendezését Miamiban. Bennfentesek szerint a szavazás csupán formaság, a floridai verseny akár már a 2019-es versenynaptár része lehet, valószínűleg az Azeri vagy a Német Nagydíj helyén. Grosjean üdvözölte a terveket, még akkor is, ha a pálya vonalvezetése egyelőre nem túl izgalmas.

„Szenzációs lesz Miamiban versenyezni. Az USA hatalmas ország, nagyszerű, hogy kicsit többet fogunk oda járni. A csapatnak nyilvánvalóan ez még jobb, hiszen amerikai istálló. A vonalvezetés terén nehezebb a kérdés. Ha megnézzük Bahreint, ott is unalmasnak tűnik a pálya, de csodálatos versenyek zajlanak ott. Miamiban a hosszú egyenes végi hajtűkanyar mindig jót tesz az előzésnek.”