Társoldalunk:
Hírlevél

Hamilton reméli, hogy a Mercedes lerázta a gumibilincset

2018.04.27. 11:56

A gumik nem túl hatékony kezelése miatt a Mercedes eddig nem tudta megmutatni az autója valódi erejét, de a hétvégi versenyre új megoldásokkal készültek a javulás érdekében. Hamilton reméli, hogy beválnak.

A Mercedes a szezonnyitón balszerencsével bukta el a győzelmet, de a következő két futamon már nem foghatták erre, hogy gyengébbnek tűntek a pályán a Ferrarinál. A csapat érzése szerint a lemaradást nem maga az autó konstrukciója, hanem a gumikkal való kevésbé hatékony bánásmódja okozta.

Lewis Hamilton úgy érzi, a hétvégi Azeri Nagydíjon már jobb formában lehetnek, mert elmélyültek a gumik elemzésében és rájöttek egyre s másra. "Most már többet tudunk róluk. Bízom benne, hogy nem fogják eltakarni a valós teljesítményünket és nem hátráltatnak, mint az előző versenyen" – nyilatkozta Bakuban.

A Mercedes reagált, hogy mostantól jobban bánjanak a gumikkalForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hz

"Egyelőre átmeneti megoldásokat vezettünk be, miután tanulmányoztuk és megértettük, mit rontottunk el. 5-10 különböző megoldás is lehet erre az egyetlen problémára. Remélem, a megfelelőt választottuk."

"Úgy véljük, erős az autó, nem azzal van a legnagyobb gond. Még tanulnunk kell a gumikról. Egyszer rájuk érzünk, máskor nem. A gumik mindenkinek a teljesítményére kihatnak."

Azt sem értették, amikor minden flottul ment

Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon több mint 6 tizedes fölénnyel szerezte meg a pole pozíciót és magabiztosan menetelt a győzelem felé, amíg el nem vesztette az előnyét a virtuális Safety Car megjelenésével szerencsés, nála később kereket cserélő Sebastian Vettellel szemben.

Komoly fejtörést jelentenek az idei gumik isForrás: DPPI/Florent Gooden

A címvédő nem gondolja, hogy Melbourne-ben pusztán a szerencsének köszönhetően voltak gyorsak, de elismeri, hogy a tempóelőnyük a Mercedest is meglepte. "Jól ment a kocsi, ott egyértelműen könnyebben munkára fogtuk az abroncsokat."

Azt viszont a mérnökeim sem tudták megmagyarázni, miért voltam annyira gyors az időmérőn és a futamon, és hogy mások miért nem voltak azok. A Ferrarik lassúk voltak a kanyarokban, aztán a következő versenyre felgyorsultak. Valamire rájöttek, bizonyára a gumikkal kapcsolatban." 

Már nem fér bele a kevésbé jó gumikezelés

A korábban több csapatnál technikai igazgatóként dolgozó Pat Symonds szerint a Mercedes sosem volt igazán erős ezen a téren. "A gumikat sosem ismerték ki tökéletesen, ezt a hibrid korszak előtt is láthattuk – mondta. – 2014-től 2016-ig ezt elrejtette a hatalmas motorelőnyük."

A gumikezelés sosem lehetett a Mercedes erőssége?Forrás: DPPI/Dppi

"Tavaly elkezdték dívának nevezni a kocsit. Hogy miért? Meglátásom szerint a hétvégéről hétvégére ingadozó teljesítményt nem lehet az aerodinamikával vagy az autó menettulajdonságaival magyarázni."

"A hirtelen visszaesés hátterében a gumiknak kell állnia. Ha ez igaz, azért van így, mert nem jól használják a gumikat, nem tudják a megfelelő hőmérsékleti tartományba tornázni őket."

Symonds úgy véli, a Mercedes több megkérdőjelezhető stratégiai döntést is hozott az elmúlt években a versenyeken, csak ezt szintén elfedte a motorral szerzett előnyük.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK