Társoldalunk:

Villeneuve után Massának is beszólt Stroll

2018.04.27. 13:08

Lance Strollt nem érdekli Massa bírálata sem, aki nemrég azt mondta, hogy a Williams a hozott pénzek alapján választotta ki az idei versenyzőit.

Egy milliárdos csemetéjeként nem könnyű az élet az F1-ben. A Williamsnél a második szezonját töltő 19 éves Lance Strollhoz folyamatosan hozzávágják, hogy csak apja pénzén versenyezhet az elitben – egyik legnagyobb kritikusa pont egy honfitársa, Jacques Villeneuve.

A kanadai világbajnok bírálataira azonban már nem hallgat, és közönyösen reagált tavalyi csapattársa, Felipe Massa megjegyzésére is, aki nemrég azt nyilatkozta: a Williams a pénzbeli támogatást helyezte előtérbe az idei versenyzők kiválasztásánál és ezért csúsztak vissza sereghajtónak.

"Fogalmam sincs, mire akar kilyukadni – mondta Stroll a brazil kritikájáról. Először is, Felipe már nem tagja a mezőnynek, visszavonult. Amikor utoljára összevetettem a teljesítményünket, azt láttam, hogy egy hellyel mögötte végeztem a tabellán."

Stroll sok kritikát kénytelen elviselniForrás: DPPI/Florent Gooden

"Valójában nem őt tekintettem mércének, hanem saját magam. Megnéztem, hogy tavaly, amikor erősebb volt az autó, hol tartottam a szezon egyes szakaszaiban. Kínában bejutottam a Q3-ba, máshol pontokat szereztem. Szóval nem úgy állok hozzá, hogy képtelen lennék a jó teljesítményre."

"Jelenleg erős formában a 13-14. helyre vagyunk képesek, holott tavaly simán a pontszerzők között végeztünk így."

Idén a Williams kivételével már az összes csapat szerzett pontot. Az istálló valószínűleg azért szenved, mert nem megfelelően alakították ki a hűtési rendszert és a kasztnira utólag vágott nyílások megbolygatják az aerodinamikát és nehezen vezethetővé teszik az autót.

A probléma megoldása időt vesz igénybe, de ha sikerrel járnak, viszonylag nagyot léphetnek előre.

Massa kritikája a Williams másik pilótájának, Szergej Szirotkinnak nem esett jól, bár állítása szerint nem vette a szívére. "Nem nagyon figyelek mások megjegyzéseire, de természetesen nem volt kellemes" – nyilatkozta az újonc orosz pilóta. Mindazonáltal úgy gondolja, a rutin hiánya nem magyarázat arra, miért esett vissza a csapat teljesítménye.

A Williams csütörtöki előkészülete az Azeri NagydíjraForrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Resul Rehimov

"A karrierem során rájöttem, hogy a versenyzéssel eltöltött évek nem feltétlenül javítják a pilóták visszajelzéseit és ismereteit az autóról. A kettő független egymástól, láttam példát erre és arra is. Szerintem én nem tehetek sokkal többet a munkamenet és a csapatnak adott visszajelzéseim javításáért."

"Nem a tapasztalat a lényeg, hanem az, milyen gyorsan és határozottan reagálunk a mérnökök kérdéseire."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK