Vágólapra másolva!
Dobogóról ábrándoztak, de 3 kör alatt elvéreztek a Red Bullok Bahreinben. Ricciardo RB14-esét elektromos hiba, Verstappenét a Hamiltonnal történt ütközés tette tönkre, ami után a világbajnok epés megjegyzést tett a hollandra.

A pénteki verseny-szimulációk alapján még úgy tűnt, hogy a Red Bull a Ferrarit és Mercedest megszorongathatja Szahírban. Daniel Ricciardo a negyedik, Max Verstappen – az időmérő edzés elején átélt 150 lóerős löket miatt – a 15. helyről vághatott neki a versenynek, de negyedórával a rajt után már mindketten átöltözhettek civilbe.

Ricciardo kormányáról az első körben hirtelen eltűnt minden információ, ami az elektromos hiba legkézenfekvőbb jele.

Verstappen Lewis Hamilton előzése közben ütközött a Mercedesszel, defektet kapott, de ez csak a csata egyik káros következménye volt.

A holland autója a korai kerékcsere után, a 3. fordulóban erőtlenül gurult a pálya szélére – az ütközéstől megsérült a differenciálműve.

Verstappen és Hamilton az első kanyarban ütközött, megsérült a Red Bull differenciálműve, ami a holland kiesését okozta Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

„Hirtelen minden leállt" – nyilatkozta Ricciardo a BBC riporterének. „Elektromos [hibára], az akkumulátorra gyanakszom, olyan volt, mintha én kapcsoltam volna ki [a motort]. Minden előjel nélkül, hirtelen történt.

– morfondírozott az ausztrál.

Ricciardo pénteken még a dobogóban reménykedett, de a Red Bull fényei kihunytak a versenyen Forrás: Red Bull Content Pool

Verstappen keményen csatázott Hamiltonnal, és amikor a Red Bull és a Mercedes összeért, a holland bal hátsó defektet kapott. Be tudott még hajtani a boxba, lecseréltette a kerekeket, de egy perccel később az ő kocsija is „halott" volt.

„Jól gyorsítottam ki az utolsó kanyarból, és [Hamilton] belső oldalát vettem célba [az első kanyar előtt]. Lewis kívülről próbált védekezni, de egy ponton már előtte voltam.

– magyarázta Verstappen. „Azt hiszem,

– tette hozzá a holland.

Verstappen szikrákat hányva támadta Hamilton Mercedesét a 2. kör kezdetén Forrás: Red Bull Content Pool

Hamilton tényleg nem hagyta szó nélkül az esetet. A verseny után, a díjátadásra készülődve éppen kettejük ütközését ismételték az LCD tévén, amikor

a világbajnok epés megjegyzést tett Verstappenre.

Hamilton később így nyilatkozott: "Felesleges ütközés volt. Kölcsönös tiszteletnek kell lennie a pilóták között. Meg kell néznem újra az esetet, de nem tűnt tisztességes manővernek. Butaságot csinált a saját szempontjából, mert nem ért célba miatta, és mostanában elég sok hibát vét."

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke sem hagyta szó nélkül az incidenst. "Versenybaleset volt, szerintem erről szól az autósport. [Verstappen] a szélárnyékban haladt, folyton a kedvező lehetőséget leste [az előzésre]. A munka oroszlánrészét már elvégezte,

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting az Autosportnak megerősítette, hogy megvizsgálták az esetet, de nem tartották szükségesnek büntetés kiszabását.