Társoldalunk:
Hírlevél

Ferrari-másolatnak csúfolják, de saját utat jár a Haas

2018.04.03. 11:34

Bár az Ausztrál Nagydíjat pont nélkül zárták, a középmezőny csapatait megrémítette a Haas tempója. Ferrari-másolatnak tartják, de az amerikai istálló a saját útját járja.

Korunk egyik F1-es csodabogara az amerikai Haas istálló, ami bevallottan nem teljesen önálló konstruktőr, hiszen mindent külső beszállítóktól vásárolnak, amit csak a szabályok megengednek. Kiemelt partnerük a Ferrari, tőlük származik az erőforrás, a sebességváltó, de a futómű és a karosszéria bizonyos elemeit is tőlük szerzik be.

A NASCAR filozófiáját követő csapat 2016-ban jelent meg az F1-ben, rögtön pontszerzéssel nyitottak, később azonban gondjaik akadtak az autójuk megértésével, ráadásul a 2017-es szabályváltozások is rosszkor jöttek nekik. Gene Haas istállója idén viszont ismét meglepően jó autót készített, a rossz nyelvek szerint a tavalyi Ferrari lemásolásával.

Meglepően jól szerepelt a Haas az idénynyitónForrás: DPPI/Florent Gooden

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke leszögezte, teljesen szabályos, amit csinálnak, Kevin Magnussen pedig úgy vélte, sokat számít, hogy az F3-as autóiról híressé vált Dallara sokkal jobb minőségben gyártja le az önállóan megtervezett alkatrészeket. Rámutatott: „A CFD [szoftverrel] megtervezhetjük az autót, ott és a szélcsatornában működik is, de az nem jó, ha az igazi autón már nem válik be.”

A számítógépes áramlástani kutatások terén a Haas teljesen más utat jár, mint a többi, európai csapat.

„Az Egyesült Államokban az egyetemi hálózat még az európainál is jobb és kimagasló kutatási eredményeik vannak a CFD terén – nyilatkozta a Racer.com-nak Charles Jenckes, a Haas CFD csoportvezetője azzal kapcsolatban, hogy mi az amerikai Kannapolisban található főhadiszállásuk egyik jelentősége. – E téren a világ legjobb egyetemei itt vannak, kapcsolatba is lépünk velük.”

Nagyon régi CFD kép egy BAR HondárólForrás: Honda

„A Princeton, az MIT, a Stanford vagy a Caltech [munkatársaival] közvetlen kapcsolatot ápolunk és ez sokkal könnyebb úgy, hogy itt vagyunk. Kihasználjuk az amerikai munkacsoportunk erősségeit és itt futtatjuk a CFD kutatásokat ahelyett, hogy Európában tennénk.” A Haas szerint a szezon közepére az autó 70%-át átalakítják a friss kutatási eredményeknek köszönhetően, kezdve a hűtőrendszerrel.

A hűtés alaposan befolyásolja a [karosszéria] külsejének aerodinamikai teljesítményét. Minél több a hűtőnyílás, annál nagyobb a leszorítóerő-veszteség és a légellenállás is

– magyarázta Jenckes. – A CFD révén mindig próbáljuk hatékonyan megjósolni a hűtésigényt és az új erőforrás miatt az első teszten mindig vissza kell igazolni a modelljeinket” – tette hozzá. Főnöke, az aerodinamikai részleget vezető Ben Agathangelou elmondta, a szezon elején bevetett autójuk bizonyos alkatrészeit már októberben gyártásba küldték, a karosszériát pedig karácsony előtt véglegesítették. „Fejlesztési szempontból már három hónaposak az alkatrészek, amiket [a teszteken] használtunk. Ez ebben a világban nagyon sokat számít” – ismerte el.  

Fontos a főnök jó kedélye

A csapatot a CNC gépeket és ipari automatizálási rendszereket gyártó Haas Automation tulajdonosa, Gene Haas alapította azzal a céllal, hogy a termékeit népszerűsítse a meglévő és potenciális partnerei körében. Februárban elárulta, hogy már rivális F1-es csapatok is érdeklődnek a fejlesztései iránt, az idénynyitó után pedig a csapat pilótája, Romain Grosjean beszélt arról, hogy a tulajdonos türelmes az F1-es programmal kapcsolatban.

Gene értékeli az emberek erőfeszítéseit. A NASCAR-ból már tudja, hogy a versenyzés bonyolult és nagyon intelligensen látja, hogy mi folyik a csapatnál

– nyilatkozta Grosjean. – Ott van, és annyi támogatást nyújt, amennyit csak tud ahelyett, hogy csupán nyomást helyezne ránk, mert jó helyen akarja látni a nevét a befektetései után. Nagyon pozitív a mentalitása és ez mindenkit arra sarkall, hogy a legjobbat hozza ki magából.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK