Vágólapra másolva!
A Mercedes pilótája nehezményezi, hogy spórolnia kellett az autójával a támadás helyett Melbourne-ben. Ross Brawn összefogást sürget, de aligha lesz gyors megoldás.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően szinte lehetetlen volt a pályán előzni az Ausztrál Nagydíj során, Sebastian Vettel egyebek mellett ennek is köszönhette, hogy meglepetésre legyőzte Lewis Hamiltont, de a középmezőnyből rajtoló Valtteri Bottas is csak nagy nehezen tudott túljutni a Mercedesnél lényegesen lassabb ellenfelein.

Hamilton majdnem a verseny felét Vettel levadászásával töltötte, de az utolsó néhány körben kénytelen volt lemaradni a Ferrari mögött, mert a szélárnyékban túlmelegedett az erőforrása. Mivel idén átlagosan már hét versenyhétvégét kell teljesíteni a motorokkal, hogy a pilóta ne kapjon rajtbüntetést, Hamilton inkább megóvta a technikát és beérte kevesebb ponttal is.

Hamilton jobbnak látta, ha lemarad Vettel mögött, pedig gyorsabb volt nála Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Recep Sakar

„Nagyon aggódtam, hogy kárt teszek a motorban és a végén már azt is gondoltam, hogy a maradék körök alatt nem fogom [Vettelt] elkapni. A gumik is egyre rosszabbak lettek. Hiába vezettem 110%-on, mindent kockára tettem mindössze 7 pontért. Úgy voltam vele, hogy talán vissza kellene venni, megóvni a motort és a következő futamokon kihasználni az élettartamát” – mondta Hamilton.

Hamilton is rámutatott, hogy „ez talán a rajongóknak nem olyan izgalmas”, de kijelentette, nem akarja, hogy négy erőforrásra legyen idén szüksége. Elárulta, hogy idén talán szorosabban tudna követni Vettelt, de volt egy határ, amit már nem tudott átlépni és támadást indítani. Hasonló nehézségei támadtak Max Verstappennek és Nico Hülkenbergnek is.

A Renault a futam előtt úgy számolt, hogy 104,98 kg-nyi üzemanyagra van szükségük, így épp belefértek volna a 105 kg-os keretbe, de hiába jött be a Safety Car is a pályára, spórolniuk kellett a benzinnel Forrás: Renault F1/XPB/James Moy Photography

„A legtöbbször nem tudtam megmutatni a tempómat, mert sokszor mások mögött voltam – mondta a Renault pilótája. – Nagyon sok üzemanyagot meg kellett spsórolnunk, ez különösen a végén lett egyre rosszabb és rosszabb. Nem akartam kimaradni a DRS-vonatból Max és Fernando [Alonso] mögött, úgyhogy dekázgattam a benzinnel, de nagyon örülök a 7. helynek.”

Ross Brawn, az F1 sportigazgatója rámutatott az előzések jelentőségére, de 2021 és a szabálymódosítások előtt nem ígért érdemi változásokat.

„Gondoljanak csak bele, mennyi kerék-kerék elleni egyensúlyozásról maradtunk le, ráadásul most először már egy harmadik DRS-zónánk is volt, kifejezetten az előzések elősegítésére. – A Forma-1 rajongói jobb műsort akarnak. Az előzés a leglátványosabb és legizgalmasabb részlet, ami a pályán történhet. A Forma-1 teljes közösségének össze kell fognia, hogy ezt az igényt kiszolgáljuk, mert a szurkoló a legnagyobb érték a számunkra.”

Daniel Ricciardo (balra) sem bírt el Kimi Räikkönennel Forrás: DPPI/Dppi

Felmerült az Ausztrál Nagydíj helyszínének átépítése is, de Bottas nem biztos abban, hogy ez a megoldás. „Ez egy jellegzetes pálya, kár lenne változtatni rajta. Az biztos, hogy [átépítéssel] mindig meg lehet könnyíteni az előzést, de nem tudom, nálam 50-50% [az érvek aránya].” Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke viszont úgy tartja, meg kellene fontolni ezt a lehetőséget.

Abu-Dzabiban éppen módosítanak valamit és itt is meg kellene nézni, hogy lehetne-e könnyű megoldással egy nagyobb féktávot létrehozni.”

„Talán az 1-es kanyart kellene leszűkíteni, hogy ott is rendes féktáv legyen, most a fékutak túl rövidek, különösen azokkal a tempókkal, amikre a mostani autók képesek.”