Vágólapra másolva!
A holland pilóta szerint teljesen haszontalan volt az idénynyitó az előzési nehézségek miatt. Kétszer is beragadt lassabb autók mögé, de rosszabbul is járhatott volna.

Az előzetes várakozásokhoz képest gyenge eredményt ért el Max Verstappen az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon. Hiába rajtolt az ígéretes, 4. helyről, a rajtnál rögtön megelőzte Kevin Magnussen a Red Bullnál jóval gyengébb tempóra képes Haasszal, majd megpördült, beragadt Nico Hülkenberg mögé, aztán pórul járt a virtuális Safety Car-fázis miatt és Fernando Alonso mögé szorult. Csak a 6. lett.

A holland fiatal „teljesen haszontalannak” tartotta a futamot és kijelentette, ha nézőként figyelte volna, kikapcsolta volna a tévét. Szerinte „nagyon unalmas volt, az ember minden tőle telhetőt megtesz és mindig DRS-távolságon belül voltam, de semmit sem tudtam tenni – utalt az előzési nehézségekre. – Ez inkább az autók hibája, régen itt nem volt gond az előzéssel.”

Forma 1 Melbourne
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Paddy Lowe, Williams Racing, Lawrence Stroll
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Romain Grosjean, Haas F1 Team
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma-1 Melbourne
Forma-1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma 1 Melbourne
Forma-1 Melbourne
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
A Forma-1 2018-as mezőnye az Ausztrál Nagydíjon
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szurkolók
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Carlos Sainz, Renault Sport Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, GridKids
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing, GridKid, Grid Kid
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, rajt
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Sergio Pérez, Force India

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso, Romain Grosjean, Haas F1 Team

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Chase Carey, Liberty Media, Formula One Group
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Claire Williams, Williams Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber F1 Team
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas F1 Team
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Kimi Räikkönen, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Lance Stroll, Williams Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Ross Brawn, Alain Prost, Renault Sport Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Safety Car, Medical Car

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Sergio Pérez, Esteban Ocon, Force India
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Toto Wolff, Mercedes-AMG Petronas, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari

Verstappen dobogós reményei már a rajtnál elszálltak, mert Daniel Ricciardo szerint hiába volt a Red Bull tempója megegyező a Ferrariéval, az első etap során rengeteg időt vesztett Magnussen mögött rostokolva. Úgy vélte, a Haasok körönként „egy másodperccel lassabbak voltak a Ferrariknál. Csupán mázlijuk volt, hogy elénk kerültek, mert itt nem lehet előzni.”

Verstappen helyzetén sokat javított volna, ha Magnussen mögött igyekezve nem pördül meg az 1-es kanyarban. Már korábban is panaszkodott arra, hogy az autója nem stabil, a forgás után pedig valami le is tört róla, ráadásul a mezőnyben is pozíciókat vesztett. E nélkül csapattársa helyett ő támadhatta volna Kimi Räikkönent a 3. helyért, miután a két Haas a kerékcserék után kiesett.

A VSC-fázis viszont neki sem tett jót, mert a visszaesés miatt a Red Bull taktikát változtatott és a tervezettnél hamarabb, még a VSC előtt kihívták kereket cserélni.

Ezzel elérték, hogy Alonso mögé kerüljenek a pályán, vele viszont a McLaren ugyanazt a trükköt eljátszotta, amit a Ferrari is megtett Vettellel és egy hajszállal visszahozták Alonsót a Red Bull elé. A helyzet annyira szoros volt, hogy a lendületből érkező Verstappen a célegyenes végén vissza is előzte Alonsót, ezt azonban szabálytalanul, már sárga zászló alatt tette meg. Ezért általában büntetés jár.

A boxból kifelé Alonso érte el hamarabb a sárga zászlót, de a lendületből érkező Verstappen megelőzte, később visszacserélték a helyeket Forrás: AFP/William West

„A Red Bull azt mondta, hogy szerintük Fernando előrébb volt – nyilatkozta Charlie Whiting, az FIA F1-es versenyigazgatója. – Ellenőrizni akartam, mert nem volt teljesen világos, ezért megkértem az időmérőket, hogy erősítsék meg, melyik autó volt előrébb. Azt mondták, Alonso volt, 1 tizedmásodperccel” – mondta utólag Whiting.

– indokolta Whiting, hogy miért nem büntette meg Verstappent és miért kérte meg a Red Bullt, hogy cseréljenek helyet a pilóták a később beküldött Safety Car mögött. – Max már azelőtt integetni kezdett Fernandónak, hogy szólhattunk volna a McLarennek erről, de aztán Fernando is megkapta az üzenetet. Korábban is eljártunk már így, amikor a versenyző számára nem tiszta a kép, nem sportszerű megbüntetni őket.”