Vágólapra másolva!
Erélyesen reagált az FIA elnöke egy maranellói pletykára, miszerint a Ferrari átpártolhat az Indycarba, ha nem az olaszok szájíze szerint alakítják a 2021-től életbe lépő F1-es szabályokat. Jean Todt szeretné, ha maradnának, de a szövetség nem gördít akadályt a Ferrari távozása elé.

Sergio Marchionne még tavaly decemberben beszélt arról, nem zárkózik el attól, hogy a csapata szerencsét próbáljon az Indianapolisi 500 mérföldes versenyen, illetve az Indycar-sorozatban.

– jelentette ki a Ferrari elnöke amerikai újságíróknak. Persze, ez még a jövő zenéje, ám a Ferrari közvetett jelenléte az Indy-500-on már az idén megvalósulhat. Az USA legnagyobb Ferrari-importőre, Giacomo Mattioli ugyanis megegyezett a korábbi Indycar-bajnok Bobby Rahallal, hogy közös csapatot indítanak az indianapolisi trófea elhódításáért.

A monzai Olasz Nagydíj rendszerint Ferrari-népünnepély is egyben, de vajon meddig? Forrás: Ferrari Media/Studio Colombo

A Marchionne által említett kötődés nagyon is létező dolog: már a csapatalapító,

Enzo Ferrari is úgy próbálta meg elérni az F1-es céljait a nyolcvanas években, hogy azzal fenyegetőzött, "átköltözteti" csapatát a rivális amerikai sorozatba.

1986-ban meg is építették a Ferrari első – és mindmáig egyetlen – Indy-versenyautóját, Rahal többször is kipróbálta az autót, de a Ferrari végül nem állt csatasorba az Indy-500-on. Általános vélekedés szerint Marchionne is inkább csak fenyegetőzik. Így próbál nyomást gyakorolni a Nemzetközi Automobil-szövetségre, hogy a Ferrari érdekei szerint alakítsa az F1 szabályait – pontosan úgy, ahogy Enzo Ferrari tette bő 30 évvel ezelőtt.

A Ferrari egyetlen Indycarja csak gyári kódnevet kapott (637), pedig Bobby Rahal tesztelte is Fioranóban

A kiugrással való fenyegetőzés azonban nem az egyetlen kulcs a Ferrari eszköztárában. A Scuderia ugyanis – az F1-es csapatok közül egyedüliként – vétójoggal is rendelkezik.

Ezen akadt ki Jean Todt, az FIA elnöke, aki úgy véli, itt az ideje megvonni a Ferrari vétójogát,

mert az már elavult és a Forma–1 fejlődésének akadályává vált.

A Ferrari csapatvezetőjeként (1993-2007) Jean Todtnak nem volt baja a vétójoggal. Az FIA elnökeként azonban más érdekeket kell szem előtt tartania Forrás: DPA/AFP/Gero Breloer

„Még akkor kapták meg a vétójogot, amikor Enzo Ferrari elszigetelten élt Maranellóban. [A Ferrari] volt az egyetlen csapat, amely a motort és a kasztnit is házon belül állította elő, a többiek mind Ford-motort használtak – fejtette ki Jean Todt egy londoni sajtóeseményen. – Ebben a helyzetben döntött úgy valaki [az FIA, illetve a Bernie Ecclestone által vezetett FOCA], hogy

és én személy szerint nem támogatom [a vétójog megtartását]."

Az FIA vezetője arról is beszélt, hogy amikor az olaszok vétójoga legutóbb beszédtéma volt az F1-es csapatok között (a 2013-2020 közötti szabályrendszer vitája során), ő volt az egyetlen, aki felemelte a szavát a divatjamúlt szokás ellen.

Marchionne (balra) elnökként sokkal erélyesebben képviseli a Scuderia érdekeit, mint elődje, Luca di Montezemolo (jobbra) tette Forrás: AFP

„A párizsi Place de la Concorde-on, az FIA székhelyén volt a megbeszélés, amin részt vett a kereskedelmi jogok tulajdonosa [Bernie Ecclestone] is. Az összes [F1-es] csapat ott volt, én pedig feltettem a kérdést:

mi legyen a Ferrari vétójogával? Azt felelték, hogy részükről rendben van.

Ezek után nem éreztem helyénvalónak, hogy egyedül én emeljek szót a vétójog ellen. Csak a szövegezésen módosítottunk egy keveset [az új Concorde-szerződésben]" – árulta el Jean Todt.

Habár az FIA elnöke nem gondolja, hogy Marchionne valóban hátat fiordítana a Forma–1-nek, azt mondja, a szövetség nem gördít akadályt a Ferrari távozása elé. „Bármikor távozhatnak, komolyan, ez az ő választásuk. Persze, abban bízom, hogy erre nem kerül sor, ugyanakkor bármikor megtörténhet.

Mostanra már valamelyest kiismertem a vezetőiket, akik okos, racionális üzletemberek, és éppen ezért dolgozunk a költségek csökkentésén."

Bernie Ecclestone (balra) és Jean Todt. Mr. E szerint komolyan kell venni a Ferrari szándékait Forrás: AFP

Bernie Ecclestone mellett egyébként a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is azon a véleményen van, hogy komolyan kell venni Marchionne fenyegetőzését. „Ne provokálják Sergio Marchionnét. Átlátja, mire van szükség az F1-ben ahhoz, hogy a Ferrari részt vegyen benne, és nem blöfföl. Ha nem látja az értékeket, kiszáll, méghozzá könnyedén, fájdalom nélkül – nyilatkozta a héten Wolff.