Vágólapra másolva!
Egymás után hozza az FIA az olajégetés akadályozását célzó szabályokat, de a Red Bull és a Renault még mindig lát kiskapukat. Az ellenfeleknél.

Régóta húzódó ügy, hogy a gyártók és a csapatok burkoltan azzal vádolják egymást, hogy kenőanyagokat is felhasználnak teljesítményfokozás érdekében, holott ez tilos és az FIA az elmúlt év során több szabállyal és állásfoglalással is megpróbálta a gyakorlat elejét venni.

Az olajégetés azért merült fel, mert 2014 óta az erőforrások 100, majd 105 kg üzemanyagot égethetnek el egy futam során és az átfolyás pillanatnyi üteme is maximalizálva van. Ha tehát több benzint nem lehet elfogyasztani és a hibrid rendszer kapacitása is nagyjából kötött, más megoldás után néztek a legsikeresebb gyártók.

Tartanak az ellenfelek tempójától és módszereiktől Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport

„Szeretnénk, ha a szabályok még tovább mennének – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a múlt heti tesztelésen. – Ezek még mindig nem térnek ki az időmérőre. A versenyre igen, de így is maradnak lehetőségek, amiket szeretnénk, ha lezárnának. Remélhetőleg ez is elősegíti majd, hogy a motorok [teljesítményei] kiegyenlítődjenek.”

Az időmérőkön a Mercedes és kevésbé, de a Ferrari is előnyben van,

mert rövid etapokra optimalizált erőforrás-üzemmódokat használhatnak és rövid időre meg tudják növelni az erőforrás teljesítményét. Ehhez speciális, szoftveres megoldásokra mindenképpen szükség van, az eljárás pontos műszaki háttere azonban nem ismert. Mark Hughes, a Motorsport Magazine szakírója arról számolt be, hogy Horner gyanúja szerint itt is az olajégetés játszik szerepet.

A Ferrari a tavalyi motorjuk továbbfejlesztett változatával indul, a Mercedes teljesen új erőforrást készített Forrás: AFP/Jose Jordan

A Red Bull motorszállítója, a Renault is üdvözölte az FIA lépéseit, de Cyril Abiteboul úgy vélte, még mindig akad tennivaló a szabályok tisztázása terén. A Renault neve nem igazán bukkant fel eddig az ügyben, ők maguk tavaly azt nyilatkozták, hogy még nem is tartanak ott a fejlesztésekkel, hogy ilyen részletekkel foglalkozzanak.

– nyilatkozta Abiteboul az Ekstra Bladet című lapnak. – Továbbra is együttműködünk az FIA-val, hogy ők is rendelkezzenek [a motorok] ellenőrzéséhez szükséges eszközökkel. Nem csak a szabályok számítanak, az is lényeges, hogyan ellenőrzik a betartásukat. Meggyőződésem, hogy a szabályok világosak, de abban nem vagyok biztos, hogy az FIA-nak van kapacitása az ellenőrzésre is.”