Vágólapra másolva!
Az európai gyökerű autóversenyek után az IndyCarban is fejvédő jelenhet meg, a tengerentúlon azonban a titániumból készült glória helyett a szélvédő felé hajlanak.

Az együléses versenyautókkal rendezett bajnokságok központi kérdése lett a pilóták sisakjainak védelme, miután az elmúlt évtized során több súlyos és olykor sajnos halálos kimenetelű balesetet is okoztak elszabadult testek, amelyek eltalálták a fejvédőket. Az FIA lépett és az idei szezontól az F1-ben, az F2-ben és a Formula E-ben is bevezetik a glória néven ismert titánium bukókeretet.

Ez elsősorban a vaskos megjelenése miatt nem nyerte el a közönség tetszését és bizonyos esetben nem is jelent megoldást, hiszen szélvédő nem tartozik hozzá. Nagyobb tárgyak, például leszakadt kerekek vagy szárnyak ellen viszont hatékonynak tartják, mert hatalmas terhelést képes elviselni, ellentétben a tavaly kipróbált „aero szélvédő” és „pajzs” koncepciókkal.

A Ferrarin nem vált be a pajzs névre keresztelt újítás Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Az IndyCar mégsem ezen az úton halad, ők az idén megjelenő új autójukon szélvédőt teszteltek és az első benyomások alapján elégedettek voltak. Laurent Mekies, az FIA biztonsági megbízottja a Racer.com-nak elárulta, rendszeresen egyeztetik a tapasztalataikat az IndyCar mellett a NASCAR-ral és az ausztrál V8-as bajnokság szervezőivel.

Mekies azonban egyelőre nem lelkesedett különösen a szélvédővel tapasztaltak miatt.

„Ők pontosan tudják, hogy mivel foglalkoztunk a glória megszületése idején és mi is tisztában vagyunk azzal, hogy ők a szélvédővel kísérleteznek. Az információcsere működik köztünk és szerintem nyilvánvaló, hogy mi a két megoldás előnye és hátránya. Nagyszerű, hogy az IndyCar energiát fektet egy megoldás kifejlesztésébe, ami egyszer majd talán kiegészítheti az általunk elvégzett munkát.”

A szakember rámutatott, hogy szerinte nincs „abszolút igazság” a kiválasztott védőeszközök használhatósága terén, mert döntés kérdése, hogy mekkora terhelést írnak elő a szerkezet számára. „Kiválaszthatjuk, hogy mi ellen védjen, utána viszont el kell fogadni, hogy ha valami súlyosabb dolog történik, akkor nem fog segíteni vagy nem a szükséges mértékben” – mondta.

A szélvédő elleni legfontosabb F1-es érvek között szerepelt, hogy nem bír el akkora terhelést és a pajzs esetén Sebastian Vettel arra is panaszkodott, hogy torzult a kilátás az autóból.

„Találkozni fogunk velük és megbeszéljük, hogy ez milyen szintű védelmet jelent – mondta Mekies az IndyCar szélvédőjével kapcsolatban. – Talán emlékeznek, hogy mi is többféle védelmi szintet leellenőriztünk. A tavaly Silverstone-ban kipróbált pajzs kissé kevésbé védett (a glóriánál), úgyhogy a lényeg az, hogy jó kompromisszumot találjunk.”