Vágólapra másolva!
Egy terjeszkedő szénbánya felfalja az évtizedek óta működő létesítményt. A rajongók azonban hamarosan így is testközelből megismerhetik a hétszeres világbajnok pályafutását.

A legtöbb autóversenyző számára a gokartozás az egyik legfontosabb eszköz az edzéshez és többségük a pályafutásukat is gokartokkal kezdi. Michael Schumacher az átlagosnál is nagyobb jelentőséget tulajdonított a sport e formájának, már F1-es pályafutása elején önálló gokartcsarnokot is épített szülővárosában, Kerpenben.

A helyszínen bel- és kültéri pálya, étterem és konferenciaközpont is működik, nemzetközi versenyeket is rendeztek ott, sőt Schumacher is rendszeresen meghívta a szerelőit, ha az F1 mezőnye a Nürburgringre vagy a közeli Spába látogatott. A hagyományoknak azonban hamarosan vége szakad, mert a helyén 2020-tól szénbányászat zajlik majd.

Schumacher a csapatát is meghívta gokartozni, ha a közelben jártak Forrás: Ferrari

Schumacher 2013-as síbalesete óta öccse, Ralf Schumacher a pálya igazgatója. Az F1-ben korábban szintén megfordult versenyző a Kolner Express kérdésére megerősítette, hogy „nem lesz új gokartpálya”, mert a bányászatot végző RWE-vel közös helyszínkeresés „nem vezetett eredményre.” Ralf úgy vélte, nagy kár a pályáért, mert „itt a hagyományok és a sikeres tehetségkutatás is elhal.”

Michael Schumacher még mindig a pálya kétharmadát birtokolja, menedzsere, Sabine Kehm szerint „a család naprakész a fejleményekkel.”

A másik egyharmad tulajdonosa a kerpeni gokartklub, de ők a Stern.de szerint eladják a részesedésüket az RWE-nek. A klub elnöke, Gerhard Noack kijelentette, a pénz nem számít nekik, ők csupán egy pályát szeretnének, mert enélkül a klub működésének sincs értelme. Két alternatív helyszínt is kiszemeltek, az egyik ellen a lakók tüntettek, a másikat a helyi kormányzat vétózta meg.

Hamburg mellett egyébként Ralf Schumacher is működtet gokartpályát, ráadásul csapatot is üzemeltet, amivel tavaly Fernando Alonso saját pályájára is ellátogattak. Ebben nem volt sok köszönet, Schumacher szerint Alonso pályája nem felelt meg a követelményeknek, a spanyol viszont azt sejtette, Schumacher csak a saját pályáját akarta helyzetbe hozni.

Azoknak sem kell szomorkodniuk, akik eddig nem tudtak eljutni Michael Schumacher szülővárosába,

mert Kölnben várhatóan április folyamán megnyílik a hétszeres világbajnok pályafutását és privát autógyűjteményét is bemutató állandó kiállítás a MotorWorldben. A korábbi versenyző egészségi állapotáról továbbra sem jelennek meg érdemi információk. Fia, Mick a La Gazzetta dello Sport szerint a 2018-as szezon során is az F3-as Európa-bajnokságon versenyez majd.