F1 Retró: Az utolsó olasz, aki nagydíjat nyert a Ferrarinak

MOTOR RACING-ALBORETO Horizontal ASIDE HELMET RACING DRIVER CAR F1 LOGO
This picture taken 22 November 1983 on Le Castellet race track in South of France, shows Italian Formula One driver Michele Alboreto (L) talking with French Rene Arnoux during the test session for the French Grand Prix. Michele Alboreto was killed 25 April 2001 in a car crash during a test drive on Lausitzring circuit, in Germany. (FILM) / AFP PHOTO / GERARD FOUET
Vágólapra másolva!
Ezen a napon, december 23-án született Michele Alboreto, az utolsó olasz, aki futamgyőzelmet szerzett a Ferrarinak. Talán pár évvel tovább maradt az F1-ben, mint kellett volna, aminek egyetlen oka, hogy a versenyzés volt az élete.

Enzo Ferrari nem szeretett olasz versenyzőket szerződtetni.

A Commendatore úgy tartotta:

az olasz fiúkat olasz anyák szülték, és ő nem tud egy olasz anya szemébe nézni, amikor a gyermeke halálhírét kell közölnie vele.

Amikor Michele Alboreto 44 éves korában életét vesztette az Audi Le Mans-i versenygépének tesztelése közben, Enzo Ferrari már rég nem volt az élők sorában. De tény, hogy a népszerű volt F1-es pilóta halálhíre nemcsak Olaszországot, hanem az egész sportvilágot megrázta.

Michele Alboreto pályafutása során öt nagydíjat nyert, ebből hármat a Ferrarival Forrás: AFP

Karácsonyi gyerek

Michele Alboreto karácsonyi gyerek volt, 1956. december 23-án született Milánóban. Mai szemmel nézve későn, húszévesen kezdett komolyan versenyezni az olasz F3-ban, 1979-ben második lett a bajnokságban. A következő évben Formula–2-re váltott, Giancarlo Minardi csapatával aratta első kontinentális sikereit. Ezzel párhuzamosan a Lancia Euroracing csapatnál is versenyzett, Riccardo Patrese váltótársaként indult a hosszú távú világbajnokság futamain.

Alboreto az 1983-as San Marinó-i Nagydíjon, a Tyrrell színeiben Forrás: AFP/Peter Janson

Az F1 egyik híres tehetségvadásza, Ken Tyrrell ajánlott neki szerződést 1981-re, amit a kis növésű, mélyhangú olasz örömmel aláírt. A Tyrrell istálló – a Williamsszel, a McLarennel és a Lotusszal együtt – ekkoriban még a hagyományos Cosworth DFV szívómotorral igyekezett felvenni a harcot a turbómotoros csapatok ellen. Ha valaki kellően gyors és kitartó volt,

a turbók gyakori meghibásodása miatt a '80-as évek elején még ki lehetett tűnni egy-egy jó eredménnyel. Hősünket pedig mindkét tulajdonság jellemezte.

Alboreto állhatatosságának köszönhette első F1-es diadalát az 1982-es Las Vegas-i idényzárón, ahogyan az 1983-as detroiti sikerét is. Utóbbi volt egyúttal a Tyrrell csapat és a klasszikus Cosworth DFV V8-as erőforrás utolsó győzelme.

Az olasz a turbós konkurenciánál jóval gyengébb Tyrrell-Forddal is megvillantotta a gyorsaságát Forrás: Wieck/Ford Motor Company

Egy visszautasíthatatlan ajánlat: a ferraris évek

Rátermettségét látva Enzo Ferrari nem teketóriázott sokat: 1984-re szerződtette csapatához, amivel valóra vált „Michelino" gyerekkori álma. Tizenkét évesen látta Jackie Stewartot és Mario Andrettit versenyezni Monzában, de a kedvence Ronnie Peterson lett, az ő tiszteletére hordott a svéd zászló kék-sárga színeiben pompázó bukósisakot. Lorenzo Bandini után tizenhét évvel a csendes milánói lett az első olasz pilóta a Ferrarinál, aki teljes idényre maradt.

Alboreto egy győzelmet aratott első ferraris szezonjában: a Belga Nagydíjon, Zolderban,

miközben a két évvel korábban, ugyanott életét vesztett Gilles Villeneuve legendás 27-es rajtszámát viselte.

A Scuderia még ütőképesebb autóval rukkolt elő 1985-re, ami Alboreto legjobb F1-es idényéhez vezetett. A pole pozícióból rajtolva második lett a szezonnyitó Brazil GP-n; újfent második a szakadó esőben, Portugáliában és a leggyorsabb kört futva vezetett Imolában, amikor kifogyott a benzin, ezért kiesett. Következett a Monacói Nagydíj, ahol a szakemberek nem sok esélyt adtak a Ferrarinak Alain Prost könnyebben vezethető McLarenjével szemben.

Alboreto új csapattársával, René Arnoux-val diskurál első ferraris tesztjén, Le Castellet-ben, 1983 novemberében Forrás: AFP/Gerard Fouet

A világbajnoki cím lehelete

Alboreto azonban fittyet hányt az elvárásokra. Remek rajt után megelőzte Mansell Williamsét és Ayrton Senna nyomába eredt, majd amikor a Lotus-Renault motorhiba miatt félreállt, az olasz átvette a vezetést. Pechjére három fordulóval később Patrese és Nelson Piquet összeütközött a célegyenesben, olaj és törmelék került a pályára. A Ferrari lassú defektet kapott, az olasznak ki kellett állnia kerékcserére.

Alboreto reménytelennek tűnő helyzetben, ötödikként tért vissza a pályára, de nem adta fel! Rohamot indított a győzelemért,

futószalagon szállította a leggyorsabb köröket. Végül másodikként intették le 7,5 másodperccel Prost mögött, de aki látta, tudta: ez volt Alboreto F1-es pályafutásának legjobb versenye. Később nyerni tudott Montrealban, majd a Nürburgringen is, de a Ferrari sorozatos turbóhibái miatt végül elbukta az 1985-ös világbajnoki címet.

Későbbi csapattársa, Gerhard Berger így emlékezik rá:

Mindent megtettem, hogy megnehezítsem az életét, ami végül sikerült, de ő végig úriemberként viselkedett, nem panaszkodott. Azt hiszem, egyszerűen imádott versenyautót vezetni."

A nyolcvanas évek talán legszebb F1-es Ferrarija volt a 156/85 Turbo, amivel Alboreto sokáig a vb-cím esélyese volt 1985-ben Forrás: Ferrari Media

Amikor Alboretónak 1988 végén – főleg Berger gyorsasága miatt – távoznia kellett a Scuderiától, már sejteni lehetett, hogy az olasz pilóta karrierje innen csak lefelé ívelhet.

Szóbeli megállapodása volt ugyan Frank Williamsszel 1989-re, ám a Renault ragaszkodott egy frankofon pilótához

Thierry Boutsenhez (noha Alboreto is kiválóan beszélt franciául). Az olasz így visszakerült felfedezője, Ken Tyrrell szárnyai alá, akit hiába örvendeztetett meg egy bravúros 3. hellyel a Mexikói Nagydíjon, hamarosan vennie kellett a kalapját. Banális ok miatt:

Alboretót a „piros" cigarettagyár szponzorálta, míg a Tyrrell a „sárga" cigarettamárkával állt szerződésben,

ami feloldhatatlan érdekellentétet okozott, végül szerződésbontáshoz vezetett.

Alboreto F1-es eredményei

Első GP: San Marinó-i Nagydíj, Imola, 1981.
Utolsó GP: Ausztrál Nagydíj, Adelaide, 1994.
Csapatai: Tyrrell, Ferrari, Footwork Arrows, Larrousse, Scuderia Italia, Minardi
GP-rajtok: 194
Pole pozíciók: 2
Győzelmek: 5
Dobogós helyek: 23
Leggyorsabb körök: 4
Vb-pontok: 186,5
Pontátlag: 0,96
Vezető helyen megtett körök: 218 (927 km)
Legjobb vb-eredmény: 2. hely (Ferrari, 1985.)

Mario Andretti volt a példaképe

Pályafutása innentől csak „futottak még" kategóriás csapatokhoz vezetett. Sokak szerint a kelleténél tovább, 1994 végéig maradt az F1-ben, pedig a Scuderia Italia vagy a Minardi színeiben szinte esélye sem volt már a pontszerzésre. Hogy mégis miért? Mert magát az autóversenyzést imádta.

„Bár Ronnie [Peterson] volt a kedvencem, számomra Mario Andretti testesíti meg az ideális autóversenyzőt" – mesélte Alboreto húsz évvel ezelőtt, egy MotorSport Magazine-nak adott interjúban.

Alboreto (balra) 2. lett az 1986-os Osztrák Nagydíjon, Alain Prost (McLaren) mögött és ferraris csapattársa, Johansson előtt. Ezek után lefelé ívelt a karrierje Forrás: AFP/Daniel Janin

„Sok pilóta számára az F1 minden, más nem is létezik, de Mario nem ilyen volt, ahogy én sem. Pályafutásom során vezettem a Ferrarinak, néhány évvel később pedig a Minardinál és nem zavart, mit gondolnak erről az emberek.

Hősünk karrierje végül nem a Formula–1-ben, hanem a Le Mans-ban teljesedett ki. 1997-ben egykori ferraris csapattársával, Stefan Johanssonnal és Tom Kristensennel együtt, egy Porschéval megnyerték a világ talán legnagyobb autóversenyét, a 24 Le Mans-i órásat. Bár az F1-ben a bajnoki cím elkerülte, egy másik kategóriában feljutott a csúcsra, emiatt szerencsés embernek tartotta magát.

Arcán a rá jellemző, elégedett mosollyal szállt be Audijába azon a szürke napon is, 2001 áprilisában a Lausitzringen, ahonnan többé nem tért vissza.